A baloldal ott folytatná 2022-ben, ahol 2010-ben abbahagyta

Újabb taggal bővült hétvégén a miniszterelnök-jelölt-jelöltek versenye a balodalon. Márki-Zay Péter, Fekete-Győr András, Pálinkás József és Jakab Péter után Dobrev Klára is bejelentette, hogy megméreti magát az előválasztáson. Már csak Karácsony Gergely hiányzik ahhoz, hogy teljes legyen a színjáték, a lényeg azonban - gyakorlatilag 100 éve - mit sem változott.

A mandiner.hu információi szerint már Karácsony bejelentésére sem kell sokat várni és így – ahogyan Fekete-Győr András korábban fogalmazott – teljes lesz a csapat. Egyre több sajtóhír szól azonban arról, hogy valódi versenyre ennek ellenére nem kell számítani, a pártok ugyanis már megegyeztek arról, hogy a budapesti főpolgármester lesz a közös jelölt. Valójában ez egy logikus döntés, hiszen – bár 2018-ban vezetésével csúfos vereséget szenvedett az akkor még csak félig-meddig összeállt baloldal – 2019-ben ő tudta legyőzni Tarlós Istvánt és a Fideszt Budapesten.

A kérdés azonban nem is az, hogy ki áll majd szemben Orbán Viktorral. Hanem, hogy mire számíthatna az ország, ha Karácsony Gergely vezetésével egy hatpárti koalíció alakulna? Mivel a tervekről még vajmi keveset tudunk, az alapján gondolkodhatunk, amit eddig láttunk. 

Egyrészt, amit 2019 ősze óta tapasztalunk az ellenzéki vezetésű városokban és Budapesten. Folyamatos koalíciós feszültségek, felduzzasztott apparátus annak érdekében, hogy minden párt ki tudja fizetni a “támogatóit”, kevés fejlődés és sok panaszkodás.

A baloldal belehajszolta magát abba a narratíva harcba, amely szerint minden ballépésért a kormány a hibás.

Hogy ez sikeres lesz-e, hogy az emberek többsége elhiszi-e ezt nekik, azt nagyjából 11-12 hónappal a választások előtt még nem látjuk pontosan. Egy esetleges győzelem esetén azonban ez nagyon komolyan visszaüthet. Onnantól kezdve ugyanis nem lehetne másra mutogatni, nem lehetne kivel elvitetni a balhét. Vagyis de, ahogyan a mostani helyezkedést, Fekete-Győr és Márki-Zay folyamatos gyengítését látjuk,

nem lehetnek illúzióink azzal kapcsolatban, hogy maguk között megtalálnák a bűnbakot. Csak annak az ország látná kárát.

Ráadásul akkor már kormányzati szinten térhetnének vissza Gyurcsány jól kipróbált emberei, élükön Gál J. Zoltánnal és Draskovics Tiborral, akik most az önkormányzatokban sütögetik saját és holdudvaruk pecsenyéjét. Nincs ebben semmi meglepő és még csak összeesküvést sem kell mögötte látni.

A hatpárti szövetség tagjai közül csak az MSZP-ben és a DK-ban ülnek olyanok, akik kormányzati tapasztalattal rendelkeznek, így nem kell sokat gondolkodni azon, hogy kik kerülhetnének a kulcspozíciókba.

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke felesége, Dobrev Klára társaságában a párt kongresszusán a Syma rendezvényközpontban 2016. február 13-án. MTI Fotó: Marjai János

Van ugyanakkor egy ennél is riasztóbb dolog, ami visszatérne a baloldal hatalomra kerülésével. Békés Márton fogalmazta meg nagyon jól, hogy a magyarországi baloldali és liberális erőket több, mint egy évszázada egy dolog köti össze, méghozzá a progresszió, tovább szűkítve ezt a “fejlődés” kritika nélküli importálása. Ezek a politikai formációk mindig azt gondolják, hogy le vagyunk maradva valahonnan, valakitől, legyen az a “fejlett nyugat”, vagy épp a Szovjetunió. Most ismét a nyugat van soron.

A marxizmusból és a maoizmusból táplálkozó, ’68-as mázzal leöntött ideológiák eddig sem álltak távol a hazai baloldaltól, de Európai Parlamenti képviselőik tevékenységén (Cseh Katalintól Ujhelyi Istvánon át Dobrev Kláráig) tökéletesen látszik, hogy milyen világot képzelnének el Magyarországon.

Nem kell különösebb társadalompolitikai ismeret ahhoz, hogy kijelentsük: abból a világból az emberek többsége idehaza nem kér. Az elmúlt 10 évben sikerült úgy berendeznünk az országunkat, ahogyan nekünk jó. Mindenki más érdekeitől függetlenül, a saját szempontjaink alapján. És ez így van jól. Egy szervesen fejlődő társadalom nem tud egyetlen másikra sem hasonlítani, éppen ezért kell a saját értékrendje, elvei és meggyőződése alapján élnie az életét. Ha nem így történik, az csak frusztráltságot okoz, ahogyan azt 1956-ban, 1989-ben és 2010-ben is láthattuk.

Most ismét békében vagyunk magunkkal, mert tudjuk, az út, amelyen elindultunk, az a miénk és csak a miénk.

Ne hagyjuk, hogy letérítsenek róla! És figyeljük a baloldali előválasztást és a 2022-es voksolást ezen a szemüvegen keresztül, mert a tét sokkal nagyobb annál, mint amit elsőre gondolunk.