Újvidéknek magyarjai már itt sírnak-nevetnek a járművek körül

Nyolcvan éve tért vissza a Délvidék

1941. április 11-én, éppen nyolcvan éve indultak meg a magyar csapatok visszafoglalni a Bácskát, Muraközt és a Dráva-háromszöget. Babucs Zoltán hadtörténész, a Magyarságkutató Intézet ügyvivő szakértője a Vasárnapnak adott interjúban beszél a nyolcvan évvel ezelőtti nemzetközi helyzetről, a Magyar Királyi Honvédség mozgósításáról, a felmerült nehézségekről, a jugoszláv erődrendszerről és arról, hogyan fogadták a Délvidék magyar, szerb és német lakosai a bevonulást.

– Mekkora haderőt mozgósított a Magyar Királyi Honvédség a Délvidék visszavételére?

– A felvidéki és a kárpátaljai bevonulást részleges, az erdélyi országgyarapítást pedig teljes mozgósítás előzte meg nálunk, a küszöbön álló német hadjárat előtt ismét részleges mozgósítás történt. Erre a Honvéd Vezérkar főnöke április 3-án kapott engedélyt, így rohamléptekben indult meg a pécsi IV. és a szegedi V. hadtest, a gyorshadtest, a Folyamőrség, valamint a déli határrész határvadász- és légvédelmi alakulatai, a budapesti I. és a miskolci VII. hadtest, a Fővezérség-közvetlen csapattestek és a magyar királyi 3. honvéd hadsereg-parancsnokság (Pécs) hadiállományra feltöltése. A Gorondy-Novák Elemér altábornagy vezette magyar 3. hadsereg parancsnoksága Kiskunhalasra települt, alakulatainak többségét április 11-ig felvonultatták a déli határon.

A kiskunhalasi „Balogh Ádám” 15. honvéd kerékpáros zászlóalj egyik tisztje buzdító beszédet mond a határátlépés előtt. Bácsmadaras-délkelet, 1941. április 12. (Babucs Zoltán gyűjteménye)

– Milyen nehézségek merültek fel?

– A vezérkar szerint a mozgósítást több tényező is hátráltatta. A magyar–jugoszláv örökbarátsági szerződés megkötése után a közvélemény nem volt felkészülve a váratlan délszláv fordulatra, a posta megkésve kézbesítette a SAS-behívókat, ráadásul ekkor lépett életbe a vasúti nyári menetrend. Gondot jelentettek a tavaszi mezőgazdasági munkák, valamint a bevonulás alóli felmentési kérelmek sokasága, a lovak, országos járművek és gépjárművek körülményes bevonultatása és azok állapota is akadályozó tényező volt. A hadiállományra feltöltött csapattestek számára felvonulási tervet készítettek, de az túlszervezett volt, azt a vezérkar kapkodásai tovább bonyolították. Ezért nem lehetett tartani a mozgósítási ütemet, így a támadás megkezdésekor a magyar 3. hadsereg parancsnoksága az alárendeltségébe tartozó erők 70 százalékára számíthatott. A déli határra négy hadtest zárkózott fel 16 – azaz 10 gyalog, 2 gépkocsizó, 2 lovas, 1 folyamőr, 1 repülő – dandár erőben. Velük szemben a Bácskában a jugoszláv 1. hadsereg 3 gyalog- és 1 lovashadosztálya, valamint 1 erődhadosztálya csoportosult, azok ellenállását kellett leküzdenie a bevonuló honvédségnek.

Babucs Zoltán hadtörténész, a Magyarságkutató Intézet ügyvivő szakértője (Fotó: Bárdossy László, MKI)

– Milyen diplomáciai tiltakozásokat váltott ki a magyar királyi kormányzat lépése, hogy belép a háborúba?

– A magyar politikai vezetés érzékelte, hogy a háborús európai helyzetben mozgástere beszűkült, ezért gróf Teleki Pál miniszterelnök javaslatára április 1-jén a Legfelső Honvédelmi Tanács három feltételt szabott, és amelyek közül bármely megvalósul, a honvédség megkezdheti a délvidéki hadműveleteit, vagyis, ha Jugoszlávia mint önálló állam megszűnik létezni, ha a térségben hatalmi vákuum alakul ki, vagy ha a délvidéki magyar nemzetrészt bármilyen veszély fenyegeti. Teleki titkos csatornákon keresztül próbálta megértetni a nyugati szövetségesekkel, hogy geopolitikai helyzetünk folytán nincs más választásunk, ám azokat ez cseppet sem érdekelte. A britek megüzenték, ha Magyarország engedélyezi, hogy a németek átvonuljanak a területén, megszakítják a diplomáciai kapcsolatokat, ha pedig a honvédség részt vesz a délszláv állam elleni hadműveletekben, az hadüzenetet jelent. A miniszterelnök úgy érezte, hogy az 1939 óta sikerrel alkalmazott fegyveres semlegesség és a békés területi revízió eredményei kerülnek veszélybe és öngyilkosságba menekült. Április 6-án megindultak a német hadműveletek, a jugoszláv légierő magyar településeket bombázott, és több granicsár határincidens is történt, de ezeket magyar megtorló lépések nem követték. Aztán négy nappal később megalakult a Független Horvát Állam, Jugoszlávia megszűnt létezni, így az április 1-jén megfogalmazott feltételek egyike megvalósult. Erre épített a magyar proklamáció is, amely kijelentette:

„parancsoló kötelességünkké vált, hogy a Magyarországtól 1918-ban elszakított területet és az azon nagy tömegben élő magyarság sorsának és helyzetének biztosítását újból a kezünkbe vegyük. Olyan szent nemzeti kötelesség ez, amelyet haladéktalanul teljesítenünk kell.”

 

A jugoszláv hadsereg útszűkítői és harckocsiakadályai egy bácskai faluban (Babucs Zoltán gyűjteménye)

– Hogyan reagáltak a nyugati hatalmak és a Szovjetunió?

– A britek és az amerikaiak ezt nem fogadták el, az Egyesült Államok a jugoszlávok elleni hadjáratban a magyarokat hadviselő félnek tekintette, de a britekkel ellentétben Magyarországgal ekkor még nem szakította meg a diplomáciai kapcsolatot. A magyar lépés a szovjeteknek sem tetszett. Amikor Kristóffy József moszkvai magyar követ tájékoztatta Andrej Januarjevics Visinszkij külügyi népbiztoshelyettest, aki kijelentette, hogy a Szovjetunió „Magyarország eljárását nem helyeselheti. A szovjet kormányra különösen az a tény tesz rossz benyomást, hogy Magyarország háborút kezdett Jugoszláviával négy hónappal a barátsági szerződés megkötése után”. Kristóffy odaszúrta, hogy 1939-ben a Szovjetunió hasonló indokokra hivatkozva vonult be Lengyelországba. Ez ellen Visinszkij tiltakozott, és kijelentette, hogy 1939-ben a lengyel kormány nem létezett, amikor a Vörös Hadsereg bevonult Kelet-Lengyelországba, míg a jugoszláv kormány nem szűnt meg, hanem Krétára menekült. A Szovjetunió hazarendelte budapesti követét, holott március 24-én maga tett történelmi gesztust a Magyar Királyság felé, amikor Rákosi Mátyásért cserébe a cári csapatok által 1849-ben zsákmányolt 56 honvédzászlót visszaadott.

A jászberényi 2/III. gyalogzászlóalj Őrszállás és Sári-puszta között (Babucs Zoltán gyűjteménye)

– Hogyan készült Jugoszlávia az 1941-et megelőző években az esetleges magyar fellépésre?

– Csehszlovákiához és Romániához hasonlóan Jugoszlávia is tartott magyar szomszédjától, így a magyar–jugoszláv határ mentén az Anschlusst követően készültek az első tábori erődítések, majd 1939-ben kezdtek neki az állandó erődvonalak megépítésének, amelyhez francia hadmérnöki segítséget is kaptak. Az első vonal a határon húzódott, ez megerődített határőr állásokból, az úgynevezett karaolákból állt, több helyen útzárral. A Duna–Tisza közén a főerődöv két vonalból állt, az első Bezdán–Gádor–Őrszállás–Bajmok–Szabadlak–Palicsfürdő–Horgos, a második a Pacsér–Csantavér–Zenta vonalon készült el. Mindkét vonal vasbetonból épült, jól álcázott erődsor volt harckocsiárkokkal és süllyesztett drótakadályokkal védve. A Ferenc-csatorna mentén is húzódott egy védelmi vonal, az északi hídfőket harckocsiakadályokkal megerősített kiserődök védték, de a déli parton is emeltek erődsort. A Baranya-háromszögben az erődítések sora más volt, mint a Duna–Tisza közén. A határ mentén itt is karaolák álltak, az első erődvonal Vörösmart–Pélmonostor, a második Pélmonostor–Bolmány között, a Dráváig húzódott. A terepviszonyok miatt az első vonal előtt nem voltak harckocsiárkok, a harmadik erődvonal itt csak papíron létezett. Az erődvonalak áttörése nehéz feladatnak ígérkezett.

A ceglédi 2. páncélos zászlóalj 39 M. Csaba felderítő páncélgépkocsik Szenttamáson, 1941. április 13-án (Babucs Zoltán gyűjteménye)

– Miben különbözött a délvidéki bevonulás a többi országgyarapítási eseménytől?

– Április 11-én, nagypénteken a bácskai karaola-láncolatot könnyedén elfoglalták a honvédek, a főerődöv másnapi leküzdéséhez pedig bevetették a tüzérséget és a légierőt, ám kisült, azokat a jugoszláv csapatok már kiürítették, így komolyabb harctevékenység nélkül került a birtokukba. Április 12-én a Baranya-háromszögben gyors sikereket értek el csapataink. A visszavonuló jugoszláv reguláris erők szisztematikusan rombolták az infrastruktúrát, így akarván lassítani a magyar előrenyomulást, amit még az esős időjárás is nehezített.

Ennek ellenére a bácskai magyar villámháború mindössze három napig tartott, ám a terület pacifikálása már hosszabb időt vett igénybe.

 

 

A budapesti 1. gépkocsizó zászlóalj egyik tisztje honvédei társaságában hallgatja a jugoszláv hadsereg egyik hazatérő magyar nemzetiségű katonájának beszámolóját. A honvédek egy 37 M. Krupp L2. H. 143 nagy terepjáró személygépkocsiban állnak, az út másik oldalán egy 38 M. Botond A terepjáró tehergépkocsi látható (Babucs Zoltán gyűjteménye)

 

A jugoszláv hadsereggel szemben sokkal nagyobb gondot okoztak a csetnikek és a dobrovoljácok. Trianon után a délszláv állam is a maga javára akarta megváltoztatni az uralma alá került magyar területek etnikai összetételét, ezért rengeteg szerbet telepített be a Délvidékre, akik megkapták az ottani magyarok javait. Belőlük kerültek ki azok a felfegyverzett és fanatizált dobrovoljovácok és csetnikek, akik diverzáns és szabotőr tevékenységükkel a békés lakosság mellett a honvédeket is terrorizálták, olykor pánikot keltve a bevonulók soraiban. Mivel nem viseltek egyenruhát, a partizánokhoz hasonlóan rájuk sem vonatkozott a hadijog, s ha fegyveresen kerültek fogságba, nem számíthattak kegyelemre. Ezen hadviselésből már ízelítőt kaptak a honvédek a kárpátaljai hadműveletek során, ahol a felbomlott csehszlovák hadsereg helyett a félkatonai Szics-gárda tagjai fejtettek ki szívósabb ellenállást.

A bácsfeketehegyi magyarok diadalkapuval várták a honvédeket (Babucs Zoltán gyűjteménye)

– Hogyan fogadták a honvédeket a Délvidéken?

– A délvidéki bevonulás valóban puskaporos volt, és teljességgel más, mint a felvidéki vagy az erdélyi „csókhadjárat”. A bevonuló honvédeket csak a magyarlakta településeken várták diadalkapuval és minden földi jóval, a svábok – akik a Wehrmacht csapatait várták – hűvös távolságtartással, a szerbek pedig többnyire ellenségesen, mint ahogy Szabadkán, Pacséron, Zomborban vagy Újvidéken történt. Újvidéken még javában lövöldöztek a csetnikek, de a város magyar lakossága szívrepesve várta a honvédeket. A Csaba felderítő páncélgépkocsikkal érkező egyik haditudósító erről így számolt be:

„Újvidéknek, e 60.000 lakosú nagyvárosnak magyarjai már itt sírnak-nevetnek a járművek körül, virágok hullanak a kocsikra, bort, kalácsot kínálnak a könnyes szemű, boldog emberek. Ők nem látják, milyen porosak és borostásak vagyunk. Nekik mi vagyunk legszebb teremtései a földnek: magyar katonák, akik elhoztuk számukra a szabadságot.”

A Bácska, a Baranya-háromszög, a Muraköz és a Muravidék hazatérése áldozatokkal járt, a honvédség véres vesztesége 729 fő volt. Elesett 5 tiszt és 60 honvéd, megsebesült 16 tiszt és 648 honvéd.

– Ma megjelenő könyvéhez („Vártunk, jöttetek!” A délvidéki országgyarapítás képes emlékalbuma) milyen, eddig publikálatlan fotókhoz jutott?

Balra Bárdossy László miniszterelnök, középen Horthy Miklós kormányzó és felesége, Purgly Magdolna

– A felvidéki-kárpátaljai és a nagyváradi bevonulásról szóló munkáim is képes albumként jelentek meg. A Heraldika Kiadó igazgatójával, Demeter Lászlóval együtt magam is úgy vélem, hogy átalakultak az olvasói szokások, jelenünkben az olvasóközönség a képes könyveket részesíti előnyben. A délvidéki bevonulásról leginkább hivatásos és tartalékos tisztek, tartalékos tisztjelöltek fotói maradtak fent, viszonylag nagyobb számban, így ezen felvételek képezik a kötet alapját. A fénykép, mint forrás, olykor jóval több információt tartalmaz, mint bármely visszaemlékezés vagy levéltári dokumentum, különösen akkor, ha tudjuk, mikor és hol készült, kik vannak a felvételen. A bevezető tanulmányt követően magánszemélyek és saját gyűjteményemből származó mintegy 700 darab fénykép, emlékbélyegzős képeslap mellett napló- és visszaemlékezés részletek, továbbá a Magyar Távirati Iroda napi jelentései idézik fel a Délvidék hazatérésének időszakát, hiszen ezek jóval szemléletesebben adják vissza az akkori közhangulatot, mint bármely más, utólagos történészi okoskodás.

Kelemen Miklós

Kiemelt képünkön: Bevonulás Újvidékre (Forrás: www.magyarszo.rs)