A Herthánál még a kommunisták is különbek voltak

Petry Zsolt magánvéleménye miatti elbocsátásával a berlini klub egy olyan vörös vonalat lépett át, amelyet eddig még csak Amerikában láttunk, ahol egyetemekről rúgtak ki oktatókat, vagy hallgatókat a mainstreamtől eltérő véleményük miatt. A mostani lépés ugyanakkor üzenet is a többi sportolónak. Nem is akármilyen.

Megvolt a véleményem a Gulácsi-ügyről, de eddig nem hangoztattam. Nem akartam ugyanis beállni az őt ostorozók sorába és ezt most is tartom: nem nagyon tudnám jobban az ellenkezőjét gondolni a világ egyes dolgairól mint ő, de elismerem, hogy így látja. Ez semmit sem von le a sportolói nagyságából és abból, hogy mit tett a nemzeti mezben a magyar csapat sikeréért és így az ország hírnevéért. Nem firtatom azt sem, hogy miért látja a dolgokat úgy ahogy, ebből a szempontból talán jobb a „boldog tudatlanság” állapotában lennem.

Igazából nem is maga Gulácsi „Család az család” kinyilatkoztatása zavart, hanem az azt körülvevő médiahiszti,

az, hogy olyanok is elkezdték őt ajnározni, akik addig jó eséllyel azt sem tudták, mi az, hogy 11-es pont, vagy hogy hogyan kell egy védhetetlen labdát a „ficakba lőni”. Jó, ezt én is csak elméletben tudom. Most sem az zavar, hogy Petry Zsolt mit mondott. Egyetértek vele, de ez nem számít. Ez az ő magánvéleménye, amelyet egy kérdésre válaszolva elmondott. Ettől sem én nem írok jobb cikket, sem ő nem lesz jobb edző. Ahogyan Gulácsi sem lett sem jobb, sem rosszabb kapus. 

Valójában az egész helyzetet az teszi szívfacsaróan kifordítottá, hogy a két egymással ellentétes magánvélemény teljesen más megítélés alá esik.

Az egyik ajnározást ér, a másik kirúgást. A teljesítményre oly büszke német fociban egy kiesés szélén álló csapat megengedte magának azt, hogy 6 éve ott lévő, sikeres kapusedzőjét elengedje csak azért, mert nemzeti, konzervatív álláspontot képvisel olyan ügyekben, amelyeknek az égvilágon semmi köze nincs a focihoz.

Petry Zsolt bátor volt, mert erről beszélni mert – a Herthánál pedig gyávák voltak, mert nem álltak ki mellette.

Inkább engedtek a – nem is tudom, valójában kicsodák által megszerezhető – kétes népszerűségnek. Sokszor beszélünk arról, hogy liberális véleménydiktatúra uralkodik nyugaton, de sok esetben nehéz kézzelfogható példát találni rá. Hát, a Hertha most gondoskodott róla, hogy ez többé ne így legyen. Ez ugyanis – a Gulácsi-sztorival való összehasonlítás nélkül is – a klasszikus véleménydiktatúra esete. Nem azt gondolod, amit mi? Lapát. Ha pedig lerántjuk az elsődleges leplet a történetről, egy még rosszabb valóságot látunk. A Hertha lépése ugyanis üzenet. Üzenet minden tehetséges, karrierjében még fantáziát látó, az európai klubfutballban valamire vinni akaró sportolónak:

ha más a véleményed, mint a liberális fősodor, akkor tartsd meg magadnak. Ha viszont mégis kinyitod a szád, derékba törjük a karriered.

Ne legyenek ugyanis kétségeink: egyik nyugat-európai klub sem fogja bevállalni, hogy szerződtesse Petry Zsoltot. És nem a tehetsége, vagy annak hiánya miatt. Ilyen világot élünk. A kommunisták idején legalább három kategória létezett. A tilt-tűr-támogatból azonban már csak a tilt és a támogat maradt. Nincs köztes állapot, nincsenek árnyalatok. Vagy fekete, vagy fehér. Szép új világ.

Kiemelt képünk forrása a Pixabay