A végső összecsapás a családokat éri el – Bocsa József piarista a Vasárnapnak
– Azt mondják, minden ember életében létezik az a pillanat, amikor Isten mellett dönt. Az önében ez mikor történt?
– Falusi, parasztcsaládból származom. Családom mélyen vallásos volt. Apai ágról két unokabátyám is pap volt. Templomba jártam egészen kicsi koromtól kezdve, ministráltam is. Egy alkalommal, amikor gyóntam, a káplán atya kérdezte meg tőlem, hogy nem akarok-e pap lenni. Igent mondtam rá gyerek fejjel. Később ugyan kicsit elbizonytalanodtam, de gimnáziumban már azzal a céllal mentem, hogy pap leszek, és tudatosan választottam a latin nyelvet, és tanultam különleges alapossággal. A gimnáziumban picit meginogtam az elhatározásomban. Végül arra jutottam: ha nem pap leszek, akkor tanár. Az Új Ember hetilap hirdetéséből értesültem: van olyan is, hogy paptanár. 1968-ban érettségiztem, és azonnal beléptem a piarista rendbe. Egyetemi tanulmányaim alatt sokat beszélgettem a hit kérdéseiről is csoporttársaimmal. Egyiküknek nem nagyon voltak hitbéli ismeretei. Úgy éreztem, sokat tudok adni neki ezen a téren. Azután ő egy közösségbe került, és mintha megfordult volna a helyzet, mintha neki lett volna olyasmije, ami nekem nem volt. Feltette nekem a kérdést, hogy „megtértem-e már”. Értetlenül néztem rá. Azt feleltem neki, hogy pap vagyok, hogyan kérdezhet ilyet.
– Jogos volt a kérdése?
– Teljesen jogos. Ellátogattam én is a csoporttársam közösségébe. Ennek a karizmatikus közösségnek egy protestáns lelkész, Bereczky Sándor volt a vezetője.
A megtérésem abban mutatkozott meg számomra, hogy személyesebben kezdtem olvasni a Szentírást, annak az Igéi megszólaltak bennem. A gyóntatási praxisomat is ott, a protestáns lelkésznél kezdtem el.
Fontos lett számomra az a mozzanat, hogy a megtérő átadja az életét Istennek. Számomra a megtérés akkor azt jelentette, hogy minden új fényben kezdett ragyogni előttem. Egy alkalommal ott, abban a közösségben került felolvasásra Ezekiel prófétának a látomása a templom küszöbe alatt felfakadó forrásról, amely folyóvá dagadt, mindkét partján teli gyümölcsfákkal, amelyek egész évben gyümölcsöt hoznak. 
Azt éreztem, hogy ez rám vonatkozik. És valóban, 71 éves koromban visszatekintve életemre, tényleg jellemző volt mindvégig, hogy nekem csak ki kellett nyújtanom a kezemet, és leszakítanom az ízletesnél ízletesebb és tápláló gyümölcsöket. Én is jól laktam, és nyújthattam ezeket tovább másoknak is.
– A megtérésen kívül, hozott még mást is ez a közösség az életébe?
– Nem volt problémamentes már az oda indulásom sem. Egy álmom volt, amely megerősítette bennem, hogy elmenjek közéjük. Ennek az álomnak nemcsak egy konkrét mozdító jellege volt számomra, hanem szimbolikus értelme is. Azt álmodtam, hogy be voltunk valahová zárva, ahol éheztünk és szomjaztunk. Én valahogy kiszabadultam, és azt láttam, hogy források fakadnak egy hegyoldalban. Ittam ezekből, és vittem belőle mindjárt társaimnak is. De ahogy vittem, azt láttam, hogy nem egészen tiszta a víz. Az emberek, akik ott voltak, azt mondták nekem, hogy gödröt kell mélyíteni, és abban majd leülepszik, és letisztul.
Egy közösségből indult a Hit Gyülekezet vezetője és az elkötelezetten katolikus piarista
– Mit üzent ez a különleges álom?
– Bizony sok tisztulnivaló volt, nemcsak abban a közösségben, hanem az én életemben és az egyház életében is. A második vatikáni zsinat utáni években voltunk akkor. A zsinat nemcsak megújulást, hanem sokakban elbizonytalanodást is hozott. Rengetegen otthagyták azokban az években papi, szerzetesi hivatásukat, kolostorok néptelenedtek el világszerte. A szemináriumokban oktatott teológia sem adott szilárd tartást mindenkinek. A karizmatikus mozgalom akkor volt kibontakozóban a katolikus egyházban is. De egy jellemző példa, hogy
Németh Sándor is ugyanabba a protestáns karizmatikus közösségbe járt, aki akkor még a központi szeminárium civil hallgatója volt. Ő lett a Hit Gyülekezetének a vezetője, én pedig – igaz több évbe telt – a hagyományos katolikus hitemben szilárdultam meg.
– A karizmatikus tapasztalatok folytatódtak?
– Igen. Ebben úttörők voltunk a nemrég elhunyt Kovács Gábor atyával, a már korábban elhunyt Privári István atyával, Kárpáti Sándor, Szegedi László atyákkal. És a Szociális Testvérek Társasága is megnyílt a karizmatikus tapasztalatok előtt, akikkel erősítettük egymást.
A liberális szenny százféle csatornán ömlik ránk – Sebők Sándor atya a Vasárnapnak
– Miben kellett erősíteniük egymást?
– Például a szellemek megkülönböztetésében. Marosi Izidor püspök atya is nyitott volt a karizmatikus megújulásra. Akkoriban Kecskeméten voltam, ő a nagytemplom plébánosa volt. Egy alkalommal a budapesti katolikus karizmatikus regionális találkozón vele együtt tartottam előadást a szellemek megkülönböztetéséről. Erről könyvem is született. Fila Béla professzor lektorálta. Jó érzékkel rátapintott azokra a részekre, amelyek bizony még a protestáns karizmatikus közösségből való indulásom lenyomatai voltak.
Ma már az ökumenizmusnak is tisztábban látom a határait.
A szentek életének tanulmányozásának új útjain
– Akkor kezdett letisztulni a forrásvíz, mélyült az a gödör, amit álmában is látott annak idején?
– Miután elszakadtam a protestáns karizmatikus közösségtől, elkezdtem keresni, hogy az a kincs, amit ott megtapasztaltam, hol van jelen a katolikusoknál. A szenteknél találtam meg. Avilai Szent Teréz, Keresztes Szent János és más szentek írásaiban leltem rá. Az ő életüket és írásaikat tanulmányozva nemcsak az eredeti karizmatikus tapasztalataimban erősödtem meg, hanem rádöbbentem, hogy náluk sokkal több gazdagság van. Kiadtam egy kis könyvet A szentektől tanulni címmel. Ennek a mottója egy Avilai Szent Teréztől való idézet:
„Nem olyan időket élünk, hogy hinni lehetne mindenkinek. Ne higgyetek ti másnak, mint az olyannak, akinek élete az Úr Jézus életét tükrözi vissza.”
A másik szentekről szóló munkám: Az egyháztörténelem nagy alakjai. A karizmatikus megújulásban az utóbbi évtizedekben már nem veszek olyan intenzíven részt. A karizmatikus megújulásban megtanultam, hogy Isten mindenkinek személyre szabott karizmákat ad. A Szentlélek immár két évtizede más utakra hívott engem.
– Milyen utakra?
– Isten az engesztelés üzenetét írta a szívembe. Egy olyan téma ez, amely bár magja a katolikus tanításnak, de sokan még papok közül sem látják az engesztelés lényegét. Protestáns testvéreink csak az egyik, egyébként katolikus tanítást hangoztatják és követik, miszerint Jézus Krisztus az egyedüli megváltó. Az engesztelés számukra emiatt kevésbé értelmezhető. Pedig Pál apostol mondja azt, hogy
„kiegészítem testemben azt, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik az egyház javára”.
XI. Pius pápa a Jézus Szíve tiszteletéről szóló Miserentissimus Deus enciklikájában világosan elmagyarázza Szent Ágoston nyomán, hogy mit is jelent ez. „Krisztus mindent elszenvedett, amit szenvednie kellett; semmi sem hiányzik a szenvedés mértékéből. Tehát befejeződött a szenvedés. De csak a fejben. Fennmaradt még a szenvedés a testben.” Az engesztelés témáját részletesen bemutatja az Engesztelés lelkisége címmel megjelent könyvem, vagy annak rövidített összefoglalója.
A dicsőítés gyógyító ereje és az állandó szentségimádás
– Jézus Krisztus keresztvállalását lehet a dicsőítés tökéletes mintájának tekinteni?
– A dicsőítés igazán a húsvéthoz tartozik. Nagyböjtben nem éneklünk alleluját. De Jézus minden bizonnyal nagypénteken is boldog lehetett, hiszen az Atya akaratát teljesíthette. Nekünk sem csak akkor kell dicsőítenünk Istent, amikor annyira jól megy a sorunk. A dicsőítés az imádságnak egyik formája, kifejezési módja.
Ha dicsőítjük Istent minden élethelyzetben, akkor gyógyulni fogunk, akkor a nehezebb időket is könnyebben átvészeljük.
A váci piarista templomban úgynevezett gyógyító szentmiséket tartunk. Imádkozunk, hogy meggyógyuljunk a betegségeinkből. Persze minden szentmise gyógyító. Ezeken a szentmiséken azonban ez áll a középpontban. Egyre inkább családfagyógyító szentmisékké alakultak az utóbbi időben ezek az alkalmak. Erről bővebben a Kiengesztelődés, gyógyulás, szabadulás című könyvemben írtam. Az engesztelés, a kiengesztelődés, a gyógyulás és a szabadulás összetartoznak. Csak az lehet jó engesztelő, aki kiengesztelődött Istennel, embertársával, önmagával. Az tudja igazán mások gyógyulását, megváltását is szolgálni.
Az ökumenikus párbeszéd alapja lehet, ha leásunk a gyökerekig
– Vácon megszervezte az állandó szentségimádást. Mi hajtotta erre?
– Kalazanci Szent József, a piarista rend alapítója. Iskolájában úgy folyt a tanítás, hogy a tanítás ideje alatt egy piarista atya az Oltáriszentség előtt térdelve imádkozott. A gyerekeket is ott, az Eucharisztia előtt tanították imádkozni. A munka így szervesen összefonódott az imádsággal. Egyensúlyban volt minden mindennel. Ez a szempont nekem is fontossá vált. A mai hajszában egyre több ember átérzi az imádság, különösen is a szentségimádás fontosságát, hogy személyesen találkozzék az Oltáriszentségben köztünk lévő Jézussal. Jelenleg csak napközben reggel 7-19 óráig lehet bele kapcsolódni a szentségimádásba, de online módon, éjszaka is részt lehet venni benne. 
A szellemek megkülönböztetése, az ítélkezés és a liberális ellenszél
– Térjünk még vissza a szellemek megkülönböztetésére, mert ez korunk embere számára is különösen fontosnak látszik.
– A latin „sapientia” szó bölcsességet, tudást jelent, és a „sapere” szóból származik, amely eredetileg az ízleléssel történő megkülönböztetésre vonatkozott. Amikor még az emberiség gyűjtögető életmódot folytatott, az számított bölcsnek, aki ízleléssel meg tudta különböztetni, hogy mi az ehető és mi nem az. Az az igazi bölcsesség, ha meg tudjuk különböztetni szellemileg is, hogy mi szolgálja az épülésünket, szellemi-lelki életünket.
Alapvető fontosságú, hogy mit hiszünk, mit tartunk valósnak, igaznak. A szellemek megkülönböztetésének egyik alapszabálya az, hogy minden, ami bennünket ér, végső soron vagy Istentől vagy a gonosz lelkektől származik.
A bennük születő ösztönzéseket és a minket érő hatásokat el kell különítenünk egymástól. Most, amikor egy összezavarodott világban élünk, ennek a megkülönböztetésnek létfontossága van.
– De aki ma megkülönböztet, azt kirekesztőnek és ítélkezőnek bélyegzik meg. Ennek ellenére ki kell tudnunk mondani mi jön Istentől és mi a sátántól?
– A Szentírásból csak azt a részt szokás idézni, hogy ne ítéljetek, akkor titeket sem ítélnek el. De Jézus azt is mondta, hogy „igaz ítélettel ítéljetek” (Jn 7,24). Az ítéletalkotás az emberi gondolkodáshoz tartozik. Ítéletalkotás nélkül nincs emberi élet. Meg kell különböztetni egymástól az igazságot és a hazugságot. De az nem mindegy, hogy az igaz vagy hamis ítéleteinket, amelyek a Szentírásból kell hogy táplálkozzanak, hogyan kommunikáljuk a környezetünk felé. Ha megismerjük az igazságot, az fog szabaddá tenni, és megóvni minket a sátán rabszolgasorba, kárhozatba taszítani igyekvő törekvéseivel szemben, amelyek emberi vélekedések, sugalmazások formájában érnek el minket.
Nekünk védenünk kell magunkat, családunkat, gyermekeinket, a ránk bízottakat a hamis vélekedésektől, kényszerektől, amelyekkel a sátán az emberek által és az ő kezében lévő média által terelni akar minket.
Minden döntésünket, egész viselkedésünket igaz ítélettel kell megalapoznunk. Nem engedhetjük, hogy olyan irányokba tereljenek minket, olyan döntésekbe kényszerítsenek, amelyekről egyértelműen látható, hogy rosszak.
Krisztus szétszakadt ruháját még összefércelhetik az egyházak
– A liberalizmus viszont nem engedi megszólalni azt az ítéletalkotást, amely az abszolút igazság nevében érkezik. Hogyan lehet így a jót és az igazat képviselni?
– Az igazi katolikus tanítást minden katolikusnak ismernie kell. Én most a napjaimat éppen azzal töltöm, hogy Bing Arelano atyának a II. János Pál pápa által kiadott Katolikus egyház katekizmusa az általa készített katekéziseit fordítom magyarra. Ő a Szent Család Nemzetközi Szövetségének az elnöke, a teológia és a kánonjog doktora, Ázsia kinevezett exorcistája. Az általa vezetett szövetséget egy friss alapítású szerzetesrenddel, annak férfi-, illetve női ágával és az őket segítő harmadrend tagjaival együtt szolgálja.
A fő küldetésük a család, az ifjúság és a média megszentelése, valamint a papság megszentelése, segítése.
Bing atya két éve Vácott, az én templomomban is tartott lelkigyakorlatot. Ők számomra azok közé tartoznak, akik az életükkel valóban az Úr Jézus életét tükrözik vissza. Ma az evangelizáció a mindent relativizálás hatására háttérbe szorult. Azt halljuk mindenhonnan, hogy minden vallásban lehet üdvözülni. Ezzel szemben a katolikus hit tévedhetetlen dogmája, hogy a katolikus egyházon kívül nincs üdvösség.
– Ez a felfogás nehezen összeegyeztethető az ökumenikus törekvésekkel. A felekezetek egysége soha nem tud így megvalósulni?
– Bing atya ebben a hivatkozott a katolikus egyház lényegét bemutató katekézisében mondja, hogy Jézus nem azt mondta Péternek, hogy te kőszikla vagy és én erre építem egyházaimat, hanem azt mondta, hogy az egyházamat.
A Jézus Krisztus által alapított katolikus egyházon kívül a többi felekezet sok mindent feladott Jézus tanításából.
Jézus a megváltást, annak gyümölcseit elsősorban az általa alapított szentségeken keresztül közvetíti számunkra. Márpedig a különféle keresztény felekezetek elvetették a szentségek többségét. Annak alapján mondhatók kereszténynek, és kapcsolódnak a katolikus egyházhoz, hogy a keresztséget még megtartották. Sok érték van náluk, de csak a katolikus egyház jellemzője az, hogy egy, szent, apostoli. Ennek a sajátossága a tévedhetetlenség és a sértetlenség (indefectibilitas). Csak erre vonatkozik Jézusnak az a kijelentése, hogy „a pokol kapui nem vesznek erőt rajta”.
– Ezt az álláspontot nem fogják sokan támadni azzal, hogy „szeretetlen”?
– Ma nagyon nagy támadást élünk meg, hogy ne csak hogy ne hirdessük az evangéliumot, hanem ami még maradt az egyházban, Jézus minden népnek és minden időkre szóló tanításából, azt is adjuk fel. Don Bosco látomásában az a két oszlop, amelyhez odakötözte a pápa az egyház hajóját, az
Eucharisztia és a Mária-tisztelet. Ezeket nem adhatjuk fel.
Keressük az egységet a nem katolikus keresztényekkel, tiszteljük a nem keresztény vallások képviselőit is, de a hitünk lényegét nem adhatjuk fel. Jézus engesztelő áldozata, amely jelenvalóvá válik minden szentmisében, nem lehet számunkra pusztán emlékezet vagy valami szimbolikus jelenlétté kicsinyített szertartás. Nekünk, katolikusoknak a szentmise, az Eucharisztia és a többi szentség feladhatatlanok.
Wettstein József piarista: Az egyházi iskola több mint iskola
Szent József, az egyház és a családok védelmezője a bálványimádással szemben
– Az ön védőszentje Szent József, Szűz Mária jegyese?
– Nemcsak az enyém, hanem Kalazanci Szent Józsefé is…
– Szent József életpéldája hogyan tud bennünket Jézushoz közelebb segíteni?
– Éppen most végzek egy Szent Józsefhez szóló harmincnapos ájtatosságot, amelyet Szent József köpenye ájtatosságnak is hívnak. Ezt mindenkinek ajánlom.
– Szent József a családok védőszentje is.
– Igen. A családok azok, akik a leginkább támadás alatt állnak ma. Fatimában a Szűzanya előre jelezte, hogy
a végső összecsapás a sátán és Isten között a családok területén fog zajlani.
Ezért fontos kérnünk a „gonosz szellemek rémét”, ahogyan a Szent József litániájának egyik invokációja nevezi őt, hogy oltalmazza a családjainkat a gonosz szellemek támadásaival szemben. Szent József védi tehát az egyházunkat, a családunkat, amellyel szemben frontális támadás indult az ember nemi identitásának a megkérdőjelezésével, az egyház és a társadalom alapsejtjeit jelentő család elleni támadások révén. A gonosz lelkek, amelyek ezek mögött a támadások mögött vannak, igazán már nem is rejtőzködnek. Nyílt sátánkultusz zajlik a világban.
Bizonyos stílusú könnyűzenében is megjelenik a sátánimádat. Ezért sem mindegy, hogy milyen könnyűzenét játszanak templomainkban.
Kérnünk kell Szent József segítségét a család évében. Oda kell ajánlanunk magunkat Jézus Szent Szívének, Mária Szeplőtelen Szívének és Szent József Szívének, a Szent Családnak, amely mintája az egészséges családnak. Amikor Jézus a kereszten azt mondja, hogy „íme a te anyád”, akkor nemcsak az édesanyánkká válik, hanem bevesz minket a Szent Családba. Nekünk is oltalmazónkká válik Szent József. A neki szentelt Szent József-évben különösen is odabújhatunk a Szent Család fejének köpenye alá.
A Gulág hatalmas istenélmény volt – Kerényi Lajos piarista a Vasárnapnak
A piarista iskolákban ugyanaz a küzdelem zajlik, mint a nagyvilágban
– Kalazanci Szent Józsefnek is van köpenye. Mekkora kihívás ma tanítani a piarista iskolákban a felnövekvő ifjúságot?
– Nagyon nagy kihívás, mert nem könnyű a helyzet. Rengeteg akadállyal találjuk magunkat szemben. Ám a jövő a fiatalokon múlik. Minden fáradságot megér az ő tanításuk. Fontos, hogy milyen lesz a hitük, a kitartásuk, a családi életük, az egyházban és a társadalomban való elköteleződésük, szerepvállalásuk.
Sajnos az iskoláinkban tanító piarista szerzetesek és a nálunk tanító nagyon sok, derék civil tanár is ki van téve a világ szellemének.
Ezzel együtt ők viselik ennek a szép, de ma megnehezített munkának a terhét. Én magam nyugdíjas lévén már nem tanítok az iskolában. Jelenleg éppen az említett katekézisek fordításával szeretném a piarista iskolákban és más egyházi iskolákban folyó tanító-nevelő munkát támogatni, ilyen módon megélve a piarista szerzetes negyedik speciális fogadalmát, az ifjúság tanításával és nevelésével való különleges törődést. 
Gável András
A Gulág hatalmas istenélmény volt – Kerényi Lajos piarista a Vasárnapnak
A Gulág hatalmas istenélmény volt – Kerényi Lajos piarista a Vasárnapnak
A kiemelt kép forrása: Gável András
