Az vesse rá az első követ…

Olyan világban élünk, amelyben elbizonytalanodunk, ha ki merjük mondani az örök igazságokat. Örök igazság? Már ezt is félve írja le az ember. Ha szólsz, ha felemeled a szavad, máris ítélkezel? Elhomályosult az objektív, tündököl a relatív. Mindent szabad! – halljuk az új diktatúra mindenhonnan harsogó szlogenjét. Nincsen e mögött valami nagyon is ravasz „ördögi”?

A tömeg odarángatja a bűnösnek kikiáltott asszonyt Jézus elé. Köveket ragadnak, hogy a törvény alapján az igazságot képviseljék. Viseljék a képet képmutató módon. A számukra képtelenségnek ható jézusi mondat azonban eléjük festi Isten szívének valódi színeit. Istent, aki kapcsolatba akar lenni az emberrel. Éppen ezt testesíti meg a testté lett Ige.

Az asszonynak van takargatnivalója, éppen a saját teste takargatásának hiánya miatt. Bűnös? Igen, az. A népítélet leplezetlenül a fejére hull. Számára nincsen irgalom, nincsen visszaút.

Ám amint Jézus belép a képbe, minden részlet átrendeződik. Megvan a vészkijárat. Vészbejárat. Bejárat Isten szívébe, aki szereti a bűnöst. Ebben odáig megy:

a saját Fia a kereszten keresztezi a bűnről alkotott fogalmainkat.

Szétválasztja a bűnt annak elkövetőjétől. A bűnt utálja, a bűnöst felemeli, és azt mondja: nálam van mindig új lehetőség, menj és többé ne vétkezzél.

Ezzel a mondattal, „ne vétkezzél”, Isten kivetkőzik magából. Ledobja minden méltóságát, hogy megmentse az embert. Jézus is így tesz a bűnös asszonnyal. Ítél, de nem elítél. Megmutatja a perspektívát, amely a bűnből az életre vezet.

Aki itt él, ítél. Hányszor értelmezzük tévesen az ítélkezés fogalmát – és rettegünk amiatt, hogy valakinek azt merjük mondani: rossz úton jársz. Inkább meghagyunk mindenkit a saját döntésében. Nem szólunk. Belesimogatunk. Azt mondjuk, ő ilyen, így döntött. Nem hívjuk meg egy jobb életre.

Beletesszük egy skatulyába, ahonnan nem engedjük kijönni. Elítéltük.

Megköveztük, mert képtelennek tartottuk a változásra. Na ez a valódi ítélkezés.

Jézus kihív abból, amit mi – adott esetben – a leghelyesebbnek vélt döntésünknek gondoltunk. Nem azt mondja, hogy mindenki azt csinálja, amit csak szeretne. Nem mondja a bűnös asszonynak, hogy nyugodtan feküdj le még a falu maradék férfijával is, ha úgy hajt a véred. Inkább a saját vére árán meghív újra, hogy egy teljes életet éljünk. Vele. Ez az ő nekünk írt szerelmes levele, amely soha nem búcsúzik, még ha a tömeggel kiabáltuk is: le vele! Akkor sem, ha úgy éreztük, hogy életünkben elérkezett a „Jézus OFF”. Ő megbocsát: „örökélet ON”!

 

Gável András

 

Kiemelt képünk Mel Gibson The Passion of the Christ című filmjének részlete.

 

Olvasásra ajánljuk:

Ádám, aki a tiltott fáról torkoskodik