Koronavírus. Harmadik hullám. És én „katasztrófarontó” vagyok. Nem fogadom el, hogy a bizalom és a szeretet helyett a félelmet kellene beengednem az életembe. A köztársasági elnök ezt az évet a hálaadás évének hirdette meg, pedig tisztában lehetett azzal, hogy még számos, egyedül az összefogással legyőzhető küzdelem vár ránk. Ma nincs talán olyan magyar család, amelyik így vagy úgy, ne lenne érintett a koronavírus-járvány pusztítása miatt. Mindeközben lassan a végéhez közeledik a magyar dal ünnepe. Bennem ez az egész teljes egységben van. Jól van ez így!
„Tényleg fontos dolog Jotának, Bari Lacinak szurkolni, főleg akkor amikor az Eurovizióra egy sátánista zenekar dala is valahonnan bekerült. Azonban napi 7000 koronavírus-fertőzöttnél, most tényleg az egészségügy összeomlása szélén, versenyfutásért az oltásokért, ezzel együtt félelemmel az emberek szívében, helyesebb lenne helyette a közös imára mozgósítani.
Az imádságon kívül másnak most nincs itt az ideje. Az országért, a betegekért, az ápolókért és az Istenbe vetett bizalomért imádkozni az A Dal-t néző kereszténynek és a dicsőítőnek is az egyetlen feladata ebben a világot sújtóválságos helyzetben – és nem csak a pénteki rózsafüzérkörnek.”
Katasztrófarontó
Az előbbi idézetet azután kaptam, hogy az A Dal 2021 elődöntőseiről írtam, vagy készítettem velük interjút. Miután elolvastam, elgondolkodtam: szabad nekem örömködni, miközben valóban ennyire súlyos helyzet alakul ki magunk körül a koronavírus-fertőzéssel szembeni ádáz harcunkban?
„Katasztrófarontó” lennék azzal, ha másokat Isten dicsőítésére buzdítok, kiemelve a dalversenyen indulók közül azokat, akik dalában vagy életében Isten jelenléte élő valóság?
Arra jutottam – a töprengésem és a magamba nézés után –, hogy nem hallgathatok. Éppen azzal kapcsolatban nem maradhatok néma, amit az elődöntősök bemutatása révén ki akartam emelni. Isten minden megváltozott életkörülmény ellenére is Isten marad. A kovidkommandó kellemetlenségei között is Úr.
hirdetésA „patás” és követei összemossák a szerencsét az isteni gondviseléssel
Már minimum egy éve közösen tanuljuk, mit jelent Isten dicsőítése, és még mindig van hova fejlődnünk. A napi hétezer fertőzött hírére nem a félelemnek kell a szívünkbe költöznie, hanem éppen a bizalomnak Istenben. A „patás” mindent elkövet, hogy eltérítsen bennünket erről az útról.
Az Eurovizióra is bejuttatja dalnokait, hogy a reménytelenség és az önzés istentelen hangjait hintse el mindenfelé.
Adjunk hálát és szurkoljunk közösen az A Dal 2021 finomlelkű, pozitív gondolatokkal és üzenetekkel érkező fellépőiért, akik mindent megtesznek azért, hogy észrevegyük a leglényegesebbet az életünkben. Persze sokan vannak, akik a köreinkben is azon mesterkednek, hogy levegyük tekintetünket a minket mindig megtartó ősszeretetről.
A templomok és a kaszinók bezárását – az ő szavukkal élve „leállítását” – egy lapon említik, mert nem tudnak különbséget tenni a szerencse és az isteni gondviselés között.
A „színes eszmeiség szabadságának” biztosítása ürügyén beteg és pogány nézeteiknek nyitnak akadálymentesített utat. A sátán megveszekedett követei ők, akik hataloméhségükben még a csillagokat is megígérik számunkra. Ha létezik a koronavírus fenyegetésénél nagyobb katasztrófa, akkor ez az!
Valójában köszönettel tartozom a nekem elküldött üzenetért, mert az abban megfogalmazott irány minden időben feladatunk, nem csak vészhelyzetben. Kulcsoljuk tehát imára a kezünket, és ne engedjük kitépni a szívünkből a bizalmat az isteni Gondviselő iránt, aki nem azonos a „vakszerencsével”. Helyezzük az ő kezébe hálaadással az orvosainkat, az ápolókat és… a művészeinket.
Dalosok, csak zengjetek, zengjetek nekünk a Szeretetről!
Gável András
