Mindent Istennek köszönök meg – Bari Laci a Vasárnapnak

Bari Laci a Féltelek című dal forgatásán.

Bari Laci az első elődöntőben letaglózta a zsűrit és – valljuk be őszintén – minket is. Immár az egész ország dúdolja, énekli a miskolci dalszerző Féltelek című szerelmes énekét. A legkisebb gyerekek, iskolai osztályok, szerelmesek, felnőttek és nagyszülők szíve egyszerre kezdett el dobbanni a dalba öntött érzelmek miatt. A színpadról sugárzó őszinteségre a közönség ugyancsak szeretettel rezonált. Az előadóval beszélgettünk művészetről, hitről, Istenről.

– Mit szólsz ahhoz, hogy miután az A Dal 2021-ben előadtad a Féltelek című számodat, a fél ország, de lehet, hogy az egész elkezdte fújni, nem mellesleg a gyerekek is?

– A gyerekek különösen meghatnak. Nagyon boldog vagyok, amikor ők jeleznek vissza. Ők a legérzőbb lények a Földön. Egyre több ilyen videót kapok, amelyekben ők énekelik a dalomat. Azt tapasztalom, hogy a zene kinyitogatja a legkisebbek szívét is. Vicces, hogy miután az elődöntőben finoman ütögettem a mellkasomat, az összes unokatesóm éjjel-nappal ezt teszi. A lényeg azonban átment nekik.

A zene ápolja mindnyájunk lelkét.

Az én életemnek nem csak kiegészítője a muzsika, hiszen teljesen kitölti azt, a függője vagyok. Elmondhatatlan és felfoghatatlan ezeket a pozitív visszajelzéseket hallani. Vannak azok az érzések, amelyeket más szóval képtelenség kifejezni: a zene kell hozzá.

Bari Laci az A DAL 2021 adásán. Fotó: Kaszner Nikolett

Bari Laci az A Dal 2021 adásában (Fotó: MTVA/Kaszner Nikolett)

– Húszéves vagy, és szereztél egy olyan szerelmes dalt, amely sokak szívéig elért, és ott megmozgatott valamit. Milyen élethelyzetből született ez a szám?

– Megálmodtam. Korábban nem szereztem saját számot. Miután a Miskolci Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnáziumban leérettségiztem, úgy gondoltam, itt az ideje, hogy belekezdjek a popszakmába. Aztán csak ezzel a szándékkal ültem a zongorám felett – két hétig, és nem jött semmi. Illetve ami jött, az nem működött nekem. Le is raktam, elengedtem akkor az egészet. Az eddigi életem során voltam már egy-két párkapcsolatban, amennyire ezeket lehet komolynak nevezni. Az egyik este elaludtam, és álmodtam. Másnap reggel pedig ebből az érzésből született meg ez a dal. A szerzeményem tulajdonképpen ezeknek az éjszakai képeknek az elbeszélése, amely érzéshez szerettem volna igazítani a zenét.

– A feleségem jó értelemben „hátborsóztatónak” találta ezt az álomszép zenei költeményt…

– Ennek nagyon örülök, és köszönöm.

Erővel dicsőíteni Istent

– Hiszel abban, hogy a zene olyan erőt képvisel, amely képes összekapcsolni embert az emberrel, illetve embert az Istennel?

– Igen. Éppen a napokban beszélgettem az édesanyámmal arról, hogy a sokféle ember és gondolkodásmód közepette mégis lehet olyat alkotni, amely az emberek többségének tetszik, és átmegy. Biztos vagyok abban, ha sikerül egy ilyennek megszületnie, abban csak Isten keze lehet és az ő áldása. Ez valamiféle emberfeletti erőt feltételez.

– A popszakma viszonylag korán, már gyermekként felfigyelt a tehetségedre. Szüleid azonban óvtak a korai szerepléstől. Felfigyeltem rá, hogy több helyen úgy fogalmaztál: „a Jóisten útját látod” a szüleid bölcs döntésének hátterében. Mennyiben engeded megjelenni a hitnek ezt a belső, intim kapcsolatát a művészetedben implicit vagy akár explicit módon?

– Teljesen nyugodt szívvel, minden magyarázkodás nélkül tudok erre a kérdésre válaszolni: abszolút hiszek Istenben. A szüleim is így neveltek egészen kiskoromtól kezdve. Az egész családunk mindig is hitt Istenben.

Éppen ezért én mindent Istennek köszönök meg, mert tudom, hogy mindenben neki van ott a keze.

Elmondható rólam, hogy maximalista vagyok. Általában nem adok ki a kezemből félkész megoldásokat. De például most van egy olyan dalom, amely éppen tegnap született. Ehhez történetesen nem kell az, hogy teljesen készen legyen. Hiszem, érzem, hogy Istentől ajándékba kapott inspirációból született, így a végeredmény is garantált. Azon már csak dolgozni kell és kiegészíteni.

– Ez a dal szintén a Féltelek stílusát hozza majd?

– Most inkább egy lendületesebb, gyorsabb számról van szó. Szeretném, ha a közönség megismerné ezt az oldalamat is. Egy fiatalosabb, pörgősebb nóta. 

– El tudod képzelni, hogy más popsztárokhoz hasonlóan te is megvalld a hitedet akár a dalaidban akár a színpadról is? 

– Nagyon nagy rajongója vagyok az amerikai gospelzenének. Az a legnagyobb zene a világon! Minden zongorista vagy énekes példaképem a templomból érkezett. Csak annyi, hogy poposodtak. Hisznek Istenben, és olyan elementáris erővel adnak hálát neki, amely a zenéjükben is megjelenik.

Hatalmas álmom, hogy egyszer majd – a popslágerek után – egy igazi gospellemezt készítsek el!

Bari Laci az A Dal 2021 negyedik válogatóján. Fotó: MTVA/Kaszner Nikolett

Bari Laci az A Dal 2021 negyedik válogatóján (Fotó: MTVA/Kaszner Nikolett)

 

A színpadon egységben önmagával és élő kapcsolatban a közönséggel

Mező Misi a zsűriből nem mondta, hanem már mutatta a maximum pontszámot a legutóbbi értékeléskor. Nagy Feró megkérdezte, hogy hogyan értékeled saját magadat, amire csak azt felelted, hogy jól érezted magad. Mi a fontosabb számodra a színpadon: az hogy mit mondanak mások, vagy pedig hogy te odabent egységben vagy-e önmagaddal?

– Úgy gondolom, hogy ez a két nézőpont erősen összefügg. Ha én személy szerint nem érzem jól magamat a színpadon, a közönség sem fogja jól érezni magát. A zsűrinek nem megy majd át, amit én szerettem volna közvetíteni. Amikor az elődöntőben képes voltam elengedni magamat, akkor érezhetővé vált az az őszinteség, amely minden előadást átütő erejűvé képes tenni.

Én jól éreztem magam, és az emberek is elkezdték jól érezni magukat. És ez még nem is függ igazán a dal üzenetétől. A kiegyensúlyozottságot megérzik, akik a dalt hallgatják és rezonálnak rá.

A közönség legalább akkora extázisban volt, mint én, aki a dalt énekeltem. Az előadó-művészet jellemzője, hogy a hallgatóság kimutatja a reakcióját. Ezért nekem is fontos ez az előadó és a közönség közti interakció. Fontos, hogy érezzem, ahogyan reagálnak arra, ami belőlem elindult. Ez egyfajta szeretet-kölcsönhatás. Ezért hiányozna, ha ez a visszakapcsolás nem létezne az emberek részéről.

A Dal 2021 ünnep

– Kiknek szorítasz a veled még versenyben lévők közül?

Radics Gigivel nagyon jóban vagyok. Nagyszerű énekesnőnek tartom, aki egy csodálatos dalt hozott a közönségnek. Ha egyetlen előadót kellene megnevezni a még versenyben lévők közül, akkor őt mondanám. 

– Azt hiszem, versenytől függetlenül sokunk szívébe loptad magad. Hogyan készülsz az előtted álló megméretésre a döntőben?

– Úgy élem meg az A Dal 2021 versenyét, hogy az már eddig is egy ajándék volt. Hogy a műsornak mi lesz a vége – megnyerjük, nem nyerjük meg; benne leszünk a top négyben, vagy lemaradunk róla –, másodlagos.

Ez az egész egy ünnep számomra.

Ha megnyernénk, vagy ha a top négyben ott lennénk, már csak hab lenne a tortán. Én minden tőlem telhetőt megteszek a zenekarral közösen. A többit pedig majd meglátjuk.

 

Bari Lacit március 13-án láthatják a Duna Televízió nézői a 19.35-kor kezdődő A Dal 2021 című műsor döntőjében.

 

Bari Laci az A Dal 2021 első elődöntőjén a zsűri értékelése közben (Fotó: MTVA/Kaszner Nikolett)

 

Gável András

 

A közönséggel együtt választjuk ki az ország dalát – Mező Misi a Vasárnapnak

A kiemelt kép forrása: Gráf Péter