Több káros lélektani hatás éri az azonos nemű szülők által nevelt gyereket

A vallásszociológia és a genderelmélet szakértője, a nemi identitások kutatója elmondta, a négy legnagyobb, statisztikailag reprezentatív adatbázis e kérdéskörben a kanadai cenzus (kétmillió eset elemzésével), az amerikai országos egészségügyi felmérés (1,6 millió esettel), az amerikai országos serdülőkori egészségügyi felmérés (20 ezer esettel), valamint a Családstruktúrák új felmérése (New Family Structures Study, háromezer esettel) – mind a négy elemzés ugyanezzel a konklúzióval zárult. E felmérések megállapították:

az azonos nemű párok által nevelt gyerekeknél kétszer akkora az érzelmi problémák (depresszió, szorongás), a magatartásbeli devianciák és a figyelemzavar kialakulásának esélye,

mint a heteroszexuális szülők által nevelt gyerekeknél. Ezeket a kutatási eredményeket egy tanulmányban összegezték is, sőt, ki is egészítették aszerint, hogy a gyermek milyen családi struktúrában nőtt fel (hagyományos heteroszexuális családmodellben, illetve azonos nemű házaspár vagy azonos nemű élettársi viszonyban élő szülők háztartásában). A tanulmány szerint a két-három különböző „családmodellben” élő gyerekek érzelmi-pszichológiai állapota közötti különbségek nem magyarázhatóak egyedül ezen családok anyagi helyzetével, származásával, a diszkriminációval vagy más dolgokkal, hanem a család stabilitása is fontos tényező ebben. Az adatok pedig azt mutatják, hogy

az azonos nemű szülők által felnevelt gyermekek több pszichológiai problémával küszködnek:

a figyelemzavar például a heteroszexuális családban élő gyerekek 6 százalékát érinti, a homoszexuális élettársi közegben élőkének viszont 16, a homoszexuális házasságban élő szülők mellett nevelkedőknek pedig 21 százalékát. Több káros hatás éri a gyerekeket a házasságban élő homoszexuális szülők részéről, mint az élettársi kapcsolatban élőktől. Ezt több tanulmány is leszögezte. Így van ez a tanulási nehézségek, a figyelemhiányos hiperaktivitás (ADHD) és egyéb problémák esetében.

A gyermekmolesztálási esetek száma is a házasságban élő homoszexuális szülők háztartásaiban a legnagyobb arányú,

és szintén az ebben a családmodellben felnevelkedett gyerekek tudják serdülőkorukban legkisebb arányban elképzelni magukat házasságban, illetve szülőként.

Az említett lélektani problémák a felnőttkorban is tovább élnek. Az arányok itt is hasonlóak. A depresszió, a kábítószer-fogyasztás, a törvények áthágása – vagyis az érzelmi és magatartási jellemzők – terén a homoszexuális szülők által felnevelt felnőttek statisztikái érzékelhetően rosszabbak. A harmincéves nők esete pedig beszédes: az ilyen háttérből jövő hölgyek a heteroszexuális családban nevelkedett kortársaikhoz képest arányaiban csak feleannyian házasodnak meg, és csupán harmadannyian vállalnak gyermeket.

Paul Sullins az interjúban arra is felhívja a figyelmet, hogy liberális társadalomtudósok több tucat tanulmányra hivatkoznak, hogy ebben az ügyben az általa igazoltak ellentétét bizonyítsák. Felhívta a figyelmet arra, hogy az általuk hivatkozott „kutatások” többségét rendkívül kicsi kutatási mintán végezték el. Douglas Allen összegyűjtötte ezeket az elemzéseket, és ezekből vont egy átlagot. Az jött ki, hogy az általuk használt átlagos kutatási minta mindössze 45 eset volt, ráadásul a legtöbb mérés melegpárti szervezetek segítségével elért önkéntes résztvevők bevonásával készült. A listából jól látszik, hogy a több tucat felmérésből csupán kilenc olyan, amelyik elvégzésénél nagy merítésben véletlen mintavételt alkalmaztak.

A szociológus kitért arra is, hogy a nemi szerepek felborulása, a szexuális identitás terén tapasztalható zavarodottság a modern nyugati kultúra súlyos válságjelensége. Ennek egyik jele, hogy elképesztően erős mozgalmak alakultak ki az azonos nemű kapcsolatok jogi elismertetésére. De ez csak egy a sok közül. A probléma további összetevői az alkalmi szex, a nyitott házasság, a válás és az abortusz általánossá válása.

A modern világ már nem ismeri a férfi és a nő közötti lényegi különbséget, leginkább azért, mert alapvetően azt felejtette el, milyen emberinek lenni.

Rámutatott, az azonos nemű szülők által felnevelt gyermekek később, nemi érésük fázisai során nagyobb arányban vesznek fel nem heteroszexuális nemi identitást és magatartásmintákat.
Ezt a jelenséget már a melegpárti kutatók sem tagadják, 2019-ben két ellenkező előjelű tanulmány is ugyanerre lyukadt ki.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy sokszor a gyermekeket nagyon korán, még a szexualitás megértésére való pszichológiai érettségük előtt a nemiség kérdéseivel szembesítik. „A gyerekeket szexuális vágyaik eszközeinek tekintő pedofilokat elítéljük, ugyanakkor ugyanezen gyerekektől elvárjuk, hogy pubertás előtt, kiskorukban eldöntsék, mi a nemi identitásuk, a választott társadalmi nemük” – vélekedett ezzel kapcsolatban a szakértő. Mint fogalmazott,

a gyerekeket meg kell védeni azoktól a felnőttektől, akik valamilyen tudományos vagy ideológiai szándékkal befolyást akarnak gyakorolni rájuk.

A védelem legjobb módja pedig az, ha a szüleiknek minél nagyobb hatáskört biztosítunk ezen befolyások kiszűrésére. Paul Sullins nem zárta ki kategorikusan az azonos nemű szülők általi örökbefogadást, ha ennél nincs jobb megoldás egy gyermek számára. Hozzátette azonban, hogy az esetek túlnyomó részében azonban van más megoldás.

Résen kell lenni, ugyanis az Egyesült Államokban meleg aktivisták gyakorlatilag levadásszák és feljelentik azokat az örökbefogadási szervezeteket, amelyek például vallási alapon nem közvetítenek gyerekeket azonos nemű párok számára. Nagyon sok múlik az állami gyermekvédelmi intézetek és a nevelőszülői hálózatok hatékonyságán, illetve azon, hogy hány és milyen típusú szülő jelentkezik örökbefogadásra. Amerikában a nevelőszülői rendszer elég jól működik, és általánosságban elmondható, hogy

mindig van elég heteroszexuális házaspár, aki gyermek örökbefogadására jelentkezik.

Szerinte a gyermekek érdeke elsősorban az, hogy a saját biológiai nemük szerinti identitásukat és kapcsolataikat kialakítsák a személyiségfejlődésük során. A szakértő egyetértett a magyar Alaptörvény módosításával is, mely kimondja, hogy „az anya nő, az apa férfi”, hisz, úgy véli, a gyermekek a természetes szüleik gondozásában érzik legeslegjobban magukat. „A természetes szülőkhöz való gyermeki vonzalom mint tudományos tény, és nem pedig egy vallási dogma adja a család legitimitását, a gyermek biztonságát garantáló közeg az alapja a szülők egymás iránti hűségének, és magának a gyermekvállalásnak is, ezt a formát szinte minden világvallás ismeri és támogatja – mutatott rá. „Erős természetes házasság, szexuális hűség, gyermekvállalási vágy, ezek az alapok – tette hozzá. Emlékeztetett rá, hogy

a történelemben egyetlen kultúrában sem szorgalmazták azt, hogy ebből a keretből kiszakítsák a gyermekeket.

Az azonos neműek házasságkötése és egyenlő örökbefogadási joga pedig éppen erre irányul. Szerinte fontos kimondani, hogy senkinek sincs magától értetődő „joga” egy másik ember örökbefogadásához. A kormányoknak pedig joguk és kötelességük, hogy a közjó érdekében kialakítsák a társadalmi együttélés alapvető szabályait, még akkor is, ha azok egy sajátos világképet tükröznek vagy önkényesek. „Ha egy kormány heteroszexuális házaspárok számára próbálja leszűkíteni az örökbefogadás lehetőségét, azzal nem feltétlenül egy keresztény világképet erőltet a társadalomra, hanem éppen azt az elvet fekteti le, amely az emberi nem önfenntartásával összhangban van” – tette hozzá.

Mint az interjúból kiderül, Amerikában mintegy 600 ezer azonos nemű pár él, és 15 százalékuk nevel csak gyermeket. A legutolsó népszámlálási adatok szerint összesen 292 ezer gyermek él azonos nemű szülőkkel az Egyesült Államokban. Közülük csupán csak minden tizedik olyan, akit közösen fogadott örökbe egy pár – a mi becsléseink szerint

maximum 30 ezer olyan azonos nemű pár él az Egyesült Államokban, akik közösen fogadtak örökbe egy idegen gyermeket. Ez az összes, 74 millió amerikai gyermek 0,04 százaléka.

Arra a kérdésre, hogy a homoszexualitás veleszületett, genetikailag determinált hajlam, vagy felvett szexuális orientáció, nemi identitászavar, úgy felelt: nehéz lenne ezt röviden kifejteni, mert egyrészt a tudomány jelenlegi állása szerint a homoszexualitás genetikailag nem determinált, soha senki sem fog felfedezni egy úgynevezett „meleg gént”. Másrészt, a genetikai determináció hiányában óriási kérdés, hogy a homoszexualitás egy szexuális zavar vagy az emberi szexualitás egyik variánsa. Ezt azonban tudományos alapon nem lehet megbízhatóan eldönteni. Szerinte többféle válasz lehet erre a kérdésre, attól függően, hogy milyen típusú homoszexuális vonzalomról, megnyilvánulásról vagy magatartásról beszélünk. Azt ugyanis tudjuk, hogy például a női és a férfi homoszexualitás között nagyon nagy különbségek vannak.

Forrás: Mandiner.hu