Vadai végképp eltörölné a múltat

„Kit érdekel, hogy mi volt 14 évvel ezelőtt?” – tette fel indulatosan a kérdést Vadai Ágnes, a DK képviselője az Országgyűlésben. Gyurcsány meghosszabbított keze láthatóan nem tette zsebre a választ, amit a miniszterelnöktől kapott: amikor a házelnök arra intette, hogy fejezze be a közbeordibálást, nemes egyszerűséggel annyit kiabált vissza, hogy „Nem fejezem be!” – majd kiviharzott az ülésteremből. Itt véget is érhetne a történet, és elkönyvelhetnénk, hogy az ellenzék megint csak hozta a formáját, vagyis bemutatott egy burleszket az adófizetők pénzén. 

Mégis úgy vélem, érdemes körüljárni a Vadai által feltett kérdést. „Kit érdekel, hogy mi történt az országban 14 éve?”

Engem például érdekel. Sőt, minden, hazáját szerető és a közjó iránt elkötelezett, felelős embert foglalkoztat. Bizonyára azokat is érdekli, akiknek a szemét 14 évvel ezelőtt gumilövedékkel kilőtték az akkori miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc irányította símaszkos, viperás rendőrök, csak azért, mert érdekelte őket, hogy mi történt az országban 50 éve, és az is, hogy néhány héttel azelőtt kiderült: Gyurcsányék „hazudtak reggel, éjjel meg este”.

Azokat a magyarokat is érdekli, akiket a balliberális nemzetellenes, magyargyűlölő kampány eredményeképpen a 2004. december 5-i, kettős állampolgárságról szóló, gyalázatos kimenetelű népszavazáson ki akartak tagadni a nemzetből.

Azokat az orvosokat, ápolókat, egészségügyi dolgozókat is érdekli, akiktől elvették a 13. havi fizetést, többek közt éppen Gyurcsány és Vadai szavazataival.

Azokat a munkavállalókat, akik éppen Gyurcsányék kormányzása nyomán vesztették el állásukat, amelynek „köszönhetően” 12 százalékra rúgott a munkanélküliek száma 2010 előtt.

Azokat a nyugdíjasokat, akiknek megszüntették a 13. havi nyugdíját és megemelték a nyugdíjkorhatárt.

És azok a fiatalok sem mennek el szó nélkül Gyurcsányék 8 éve mellett, akiknek itthoni boldogulásukat ellehetetlenítették, és akik válaszul csak annyit kaptak az ex-miniszterelnöktől, hogy „El lehet innen menni!” – el is mentek, százezer számra a jobb megélhetés érdekében.

Vadai Ágnes és az egész baloldali ellenzék mindent megadna azért, hogy a magyarok elfelejtsék a magyar politikatörténet egyik legnagyobb ámokfutását,

ami mesterük szavai szerint a határokon is túlmutat, hiszen „Európában ilyen böszmeséget ország még nem csinált”, amit ők.

Az ellenzék azt szeretné, hogy politikai Alzheimer-kórban szenvedjünk, de közben megfeledkezik arról, hogy a legnagyobb ellenfelük mégiscsak saját vezérük, Gyurcsány, és a maguk mögött hagyott országrombolás.

Vadai a demokrata köntösbe bújtatott komcsi utódpárt méltó szószólójaként igazi kommunista tempót képvisel: a múltat végképp el akarja törölni.

Csakhogy a múlt emlékezetben tartása és megértése nem más, mint a jövő építése a jelenben. Ezért törölnék el végképp ma is. És azért, mert a múlt nemcsak identitást és történelmi örökséget nyújt, de egyúttal iránytűt is, ami mindig jelzi, mik az alapok, amikre építhetünk, és mik a hibák, amiket nem szabad elkövetnünk még egyszer.

Akárhogy nézem, a választópolgárok aszerint mérlegelik döntésüket és húzzák be az ikszet, hogy mi volt jó és mi volt rossz az elmúlt években, melyeknek korábbi viszonyítási alapjai is vannak. Ezért is nyert háromszor egymás után kétharmados többséget a kereszténydemokrata kormányzat.

Persze jogos lehet a felvetés, hogy a mérce nem Gyurcsány – valljuk be, azt a szintet azért nem kunszt megugrani. De a helyzet mégiscsak az, és mára teljesen világos is, hogy a szivárványossá gyúrt ellenzék vezére újra Gyurcsány Ferenc.

Az ellenzéki kolbász Sorostól van, a szalámizás Gyurcsány feladata, amit láthatóan el is végzett.

Ennyi parlamenti év után Vadai Ágnes is beláthatná, hogy a magyar emberek nem felejtenek, és hogy végső soron egy választás mindig erről szól és ezt igazolja.

Nem lehet ám büntetlenül garázdálkodni és élősködni a nemzet testén. Kedves Vadai Ágnes, ideje felébredni, mert tetszik vagy sem: Magyarország 2010 után már nem következmények nélküli ország. Hiába nem szeretne emlékezni a balliberális tábor arra, hogy mi volt „14 évvel ezelőtt, vagy 14 nappal ezelőtt”, azért jó, ha emlékezetünkbe véssük mindkét távlatot, és aszerint döntünk majd, hogy merre tovább.

Mert amíg a baloldal elvette, mi visszaépítjük a 13. havi nyugdíjat. Amíg a baloldal utcára bocsátotta a pedagógusokat és egészségügyi dolgozókat, mi jelentős béremelést nyújtottunk részükre. Amíg a baloldal adóemeléseket és megszorításokat folytatva a gyermekvállaló családok életét megnehezítette, addig mi történelmi léptékű, egyedülálló családtámogatási rendszert alakítottunk ki.

Amíg a baloldal kórházakat zárt be, orvosokat küldött el, és az egészségügyi dolgozók 13. havi bérét is elvonta – manapság pedig ál-ápolókkal és kamu videókkal riogat –, addig mi történelmi béremelést vezettünk be, és 700 milliárd forinttal fordítunk többet egészségügyi fejlesztésekre.

Amíg a baloldal a segélyezés politikáját erőltette, és 12 százalékos munkanélküliséget produkált, addig mi munkaalapú társadalomban hiszünk, melynek eredményeként a foglalkoztatás 55-ről 70 százalékra nőtt, a munkanélküliséget pedig az egyharmadára vágtuk; a jövedelmeket folyamatosan növeljük, a minimálbért több mint duplájára emeltük.

Amíg a baloldali kormányok alatt az egyházakra ellenségként tekintettek és rendszeresen belerúgtak a keresztény értékekbe, addig mi közfeladatokat ellátó stratégiai partnereket látunk bennük, a kereszténységre pedig nemzetmegtartó erőként tekintünk;

3000 templomot újítottunk fel Magyarországon, és a világon egyedülálló módon segítjük a világban üldözött keresztény közösségeket.

Hogy elérkezett volna a Kánaán? Nem. Hogy van még bőven feladat? Persze. De a gyurcsányi reflexek már a múlté, és a magyarok emlékezete van annyira bölcs és éber, hogy ott is tartsa. Még egyszer ugyanis ugyanabba a gödörbe nem léphet az ország.

Egy szó mint száz: soha többé Gyurcsány! Ez mindannyiunkat érdekel, mert ez mindannyiunk érdeke.

 

Azbej Tristan

 

Kiemelt kép: MTI Fotó: Bruzák Noémi