Egy fényérzékeny férfi – ahelyett, hogy kiszabadította volna – telefonjával fotózgatni kezdte a nyakára szoruló edzőkötéltől fuldokló kedvesét. Mire a kompozícióval és expozícióval egyaránt elégedett lett a témaérzékeny udvarló, addigra az asszony megfulladt – szól a friss hír. Ehhez nem kell kommentár. Illetve, de.
A kilencvenes években már hallottunk olyasféle híreket, hogy egy muzikális autós akkora decibellel hallgatta vezetés közben a rockzenét, hogy nem látta tőle a hajtűkanyart – ember és gép egyaránt odalett. Aztán volt olyan híresség is, aki a házasságon kívüli házasélet örömeit fokozandó, tévedésből felakasztotta magát a gardróbszekrény ajtajára. Előbb megkékült, aztán meghalt. Szóval az agyhiány mindig is szedte áldozatait, és persze a fejlődés ezen a téren is végtelen lehetőségekkel kecsegtet.
Nem mondom, hogy megsaccolható lett volna a tragikus jövő abból, ami évek óta megy az okostelefonok meg a szosöl média egymásra találásával, de a metrón-villamoson-buszon minden fülből kiálló fehér drót, meg a folyamatosan oldalra huzigáló ujjak már sokunkban felkelthették a gyanút. Tudniillik, hogy ebbe azért szép lassan belehülyül majd néhány jövendő generáció. A fent említett friss rendőrségi hír pedig azt jelenti: a jövő immár elkezdődött.
A szakadék szélén, meg a Kínai Nagy Falon túlra hátráló, szelfibe halt digitális Dugovics Tituszokra már rá sem mozdulunk,
ám az még ma is ritkaság, hogy valaki képes legyen segítségnyújtás helyett fotózgatni kedvese haláltusáját.
Mindenesetre elmondható, hogy az utolsó képet neki sikerült rögzítenie róla. Sőt! Ha esetleg még posztolja is, olyan látogatottságot generálhat magának, hogy csak győzze számolni a kattintásokért közvetve járó filléreket. A lájkdömpingben már nem vagyok biztos – és biztos, ami biztos, a diszlájkok száma egy ideje már direkt nem látható… Mert ami a nagy kék világhálós vállalkozásra felkerül, az vagy nagyon szerethető, vagy csak simán klafa.
hirdetésMint anno a balatoni fagyisnál: van nagy adag, meg óriás adag.
Belebolondulunk szépen az okostelefonba, meg a közösségi médiának titulált tömeges idiotizmusba. Mert a digitális cubehőrt a kijelzőhuzigáló drótfülűeknek csak elenyésző töredéke használja munkára úton-vízen-levegőben.
Nem milliók utcai home office-jának lehetünk tanúi, hanem egy olyan világ térhódításának, amely játszva áldozattá tehet bárkit. És ebbe mi önként és dalolva…
Mészáros József
A szerező további írásai itt érhetők el.
Kiemelt képünk forrása a Pixabay.
