Mindannyiunk cselekedeteit kétféle kontroll szabályozza: a belső és a külső. Akinél működik az első, az nem azért nem követ el bűnös dolgokat, mert fél a büntetéstől, hanem a lelkiismeretére hallgatva. Akinél nincs ilyesmi, azt kívülről kell megfegyelmezni. Erre valók a törvények. Ha pedig valakinek a bűneit nem torolják meg semmilyen formában, akkor az illető elveszíti a valóságérzékelését. Azt hiszi, neki mindent szabad. Pökhendi, kizárólag saját érdekei szerint cselekvő, semmilyen normát el nem fogadó ember lesz. A végzet azonban őt is utoléri. Vagy a belső (nem tudhatjuk, hányan szembesülnek az utolsó pillanatban azzal, hogy rosszat tettek; állítólag Kádár papot kért) vagy a legfelső fórum.
Nálunk a baloldali politikusok hozzászoktak ahhoz, hogy nincs következménye a tetteiknek. S ha a külső büntetés elmarad, a belső (lelkiismeret) nem létezik, a legfelső fórumban meg nem hisznek, akkor bátran fenyegetőzhetnek, mint tette ezt most Gyurcsány. Aki olyan, mint Agatha Christie-nél a szószátyár gyilkos. Ha sokat beszél (mert nem tud ellenállni), óhatatlanul kibukik belőle igazi énje. Néha közvetlenül leplezi le magát, mint Őszödön, néha csak áttételesen, mint most, amikor burkoltan kijelentette, hogy nem érdekli a jogállam, ő fogja eldönteni, kire milyen megtorlás vár, csak megkaparinthassa a vágyott hatalmat. (Amit mellesleg úgy képzel el, mint egy mesebeli királyét, akinek a szavára fejek hullanak a porba, és nem kell előbb választott törvényhozáson, jogszabályokon, fékeken és ellensúlyokon átvergődni.)
Gyurcsányék számára a politikai közeg ezt jelenti; hozzászoktak, hogy ők hazaárulhatnak, hazudhatnak, lophatnak (s aztán megtarthatnak mindent), nincsen soha számonkérés. Ezért nyugodtan fenyegetőzhetnek, hiszen elődeik (sőt ők maguk) következmények nélkül vettek el mindent – életet, szabadságot, vagyont, jövőt.
Megúszták az ’50-es éveket; egymást ugyan nyírták, és ’56-ban rövid ideig úgy tűnt, talán mégis lesznek következmények, de egyetlen politikus se felelt a tetteiért. (Az utcai harcokban megölt ávósok nem ide tartoznak.) Rákosi 79, Gerő 82 évesen, háborítatlanul halt meg. A rendszerváltáskor sem történt semmi, pedig állítólag többen már be voltak pakolva, ha menekülni kell, de aztán szépen kicsomagoltak, és pár év múlva már ismét kezükben volt a kormánypálca. Sem ’56 leveréséért és a véres megtorlásért, sem az azt követő 30 évért nem felelt senki. Kádár jókor halt meg, a veszprémi hóhér Pap János öngyilkos lett, de Biszku Béla is 95 évig élte a kiemelt nyugdíjasok életét. A Rákosi- és Kádár-korban is fontos szerepet vállaló, Nagy Imréék kivégzéséért lobbizó Apró Antal 1994-ben, 81 évesen távozott örökre a Szemlőhegyről.
hirdetésAztán jött 2006, az októberi sajnálatos eseményekkel. Ami után 14 évvel már megint arra kell ébrednünk, hogy Gyurcsány fenyeget minket. Tudjuk, hogy ezek nem üres szavak, mert szellemi-politikai elődeik lelőtték Tisza Istvánt, a szovjet megszállás árnyékában kivégeztették a korábbi törvényes miniszterelnököket (de még a hatvanas években is hoztak halálos ítéletet a világháborúval összefüggésben, ld. a Ságvári-ügyet), a forradalmat követően százakat akasztattak.
Az önbíráskodásban persze nem hiszünk, de valami gond azért lehet az igazságtétellel. Kicsit úgy érezzük már, mint annak az ablakon kieső, bedrogoztatott fiúnak az édesapja, aki azt nyilatkozta: reméli, hogy a rendőrség előbb találja meg a dílereket, mint ő, mert különben nem áll jót magáért. Valahogy kezdünk mi is így lenni vele.
A végére csak egy kis személyes üzenet Fletónak: 2006. október 23-án, 11, 8 és 5 éves gyermekemmel én is ott voltam az Astoriánál. Az ünnepség befejeztével indulhattunk volna a Deák tér felé is, és megtörténhetett volna, hogy belefutunk a lövöldöző rendőrökbe. Ha a gyerekeknek esetleg bajuk esik, nekem nem kellett volna olyan sokáig keresgélni, mint a fent említett fiú édesapjának. És sokan vagyunk így. Ti nagyon jól tudtok fenyegetőzni. De ne higgyétek, hogy mindig mindent meg lehet úszni.
(Kiemelt képünk forrása a Pixabay.com)
