Boldogasszony Anyánk, ne felejts el minket!

Magyarország múltja, jelene és jövője ebben az ünnepben együttesen van jelen.

Nagyboldogasszony ünnepén összeér a tegnap a mával, a föld a mennyel. Hálatelt szívvel újra átélhetjük népünk történelmi távlatait. Elmélyíthetjük önmagunkban őseink Istenbe vetett hitét és az Istenszülő iránti élő tiszteletét. Megrendülve fedezzük fel, hogy az anyai palást éppen mindig a földig ért, annak szegélyrojtjai szüntelenül a Kárpátok csúcsain pihentek meg. Emiatt tekintünk bizalommal a jövőbe: a Boldogasszonynak felajánlott magyar nép él, a küzdelmekben is vállalt keresztény hite pedig kivirágozni látszik a viharvert, az istentelenségig megtépázott Európa ősi földjén.

Nagyboldogasszony ünnepe a katolikus egyház szenthagyományán alapul, amely szerint Szűz Mária, Jézus édesanyja élete végén testestül-lelkestül felvétetett a mennybe. Mária egyben az egyház édesanyja is; akit Jézus a kereszten, haláltusája közben az emberre bízott. Názáreti Máriát ennek megfelelően – az Apostolok cselekedetei tanúsága szerint – a Szentlélek Úristen pünkösdi kiáradásakor is az apostolok közösségében találjuk.

Mária haláláról nem sokat tudunk; az ősi hagyomány szerint haldoklásakor az apostolok mind odasereglettek hozzá. Ez feltehetőleg 42-ben történt. Ám a konkrétumok kutatása közben hajlamosak vagyunk elfeledkezni az ünnep lényegi üzenetéről: az angyali üdvözlet megszólítottja képes volt Isten hívására, akkor még ismeretlen akaratára teljes igennel felelni. Hittel adta oda teljes emberségét az ég szolgálatára, és ezzel számunkra is példát mutatott: azáltal lehetünk Jézus igazi „testvérei, nővérei és anyja”, ha teljesítjük az Atya akaratát.

Ennek az isteni akaratnak a követése a nagyboldogasszonyi hozzáállásban rejlik, amely végeredményben meghatározza Magyarország létezésének spirituális alapját is.

Államalapítónk erényei közül kiemelkedik a keresztény hite, amely élete végén arra indította, hogy a Szent Koronát és Magyarországot – népével, földjével, gazdagokkal és szegényekkel egyetemben – a Fiúisten Anyjának, Máriának  oltalmába ajánlja. Ezt nemcsak egy jámbor cselekedet volt – közjogi keretek közt bízta rá az országot a mennybe felvett Nagyboldogasszonyra.

1038. augusztus 15-én az idős király magához hívatta az ország egyházi és világi vezetőit, vagyis az uralkodói akarat végrehajtóit. Szent István király az ország vezetése egyhangú beleegyezése mellett emelte magasba a szent koronát, és hivatalosan a Nagyboldogasszony oltalmába ajánlotta az országot.

Így lett hazánk védelmezője a Nagyboldogasszony: Patrona Hungariae.

A múltunk tehát a reményünk – és Krisztus a jövőnk ma is, az ország és az egyház vezetői számára egyaránt. Minden év augusztus 15-én meg kell erősítenünk magunkat ebben az elköteleződésünkben, szüntelenül kérve Szűz Mária imádságos segítségét: „Boldogasszony, Anyánk, régi nagy Pátrónánk, nagy ínségben lévén, így szólít meg hazánk:

Magyarországról, édes hazánkról –
ne felejtkezzél el szegény magyarokról!”

Gável András

További olvasásra ajánlott írásunk:

Magyarország létezésének spirituális alapja