– Száz év mennyire volt elég a történelemtudomány számára ahhoz, hogy megértse Trianon miértjeit? 

– A trianoni békediktátumnak százéves története van, de mindez nem csak a múlt, hiszen napjainkig velünk maradt. A nemzeti, konzervatív, polgári történész és olvasói oldal éppen ezért a mai napig „forró Trianonról” beszél. Ez alatt azt érti, hogy a trianoni békediktátum hatásai máig milliók mindennapjait határozzák meg. A kisebbségi lét számos nehézsége a mai napig is tetten érhető, gondoljunk csak az Úz-völgyi temetők ügyére, illetve a román államfő megbotránkoztató kijelentéseire, melyeket a magyarokkal kapcsolatban tett az elmúlt hetekben. Trianon hiába volt száz éve, napjainkban is itt van, aktuális probléma.

– Mégis gyakorta lehet hallani, hogy „ezzel nem kell foglalkozni, felejtsük el a múltat”.

– A magyar történésztársadalom élesen két részre hasad Trianonnal kapcsolatban is. Van az imént említett nemzeti, konzervatív – és van egy posztszocialista történetírás, mely egy rendkívül furcsa történészi csoportosulás. Úgy szoktam mondani, hogy vannak benne öreg bolsevikok és fiatal liberálisok. Ők fogalmazták meg a „hideg Trianon” paradigmát, melynek lényege, hogy Trianon már száz éve volt, régen volt, nem kell vele foglalkozni, és különben is – megérdemeltük.

Ebben talán az a legfelháborítóbb, hogy ennek a történésziskolának egy-két tagja azt kezdte el fejtegetni, hogy a határmeghúzásokkal Magyarország jól járt, mert a szomszédjai lehasították róla a fejletlenebb gazdasági területeket, így a csonka Magyarország gyorsabban tudott fejlődni…

Azt gondolom, hogy ez egy bődületes butaság, de ennek az elgondolásnak a hirdetői máig bent ülnek a Magyar Tudományos Akadémiában, egyetemeken oktatnak.

hirdetés

Gulyás László történész (Fotó: Magyarságkutató Intézet)

– Az Akadémia-kérdés a rendszerváltozás óta nem megoldott. Hogyan lehetséges, hogy 2020-ban is olyan irányelvek vannak érvényben, amelyek nem a tudományos megértést, hanem a különböző politikai-ideológiai vélemények kialakulását segítik?

– A rendszerváltás alapjai valóban megtörténtek, tehát a szocialista gazdaságról átálltunk a piacgazdaságra, az egypárti diktatúráról a többpárti demokráciára. Ezek a nagy eredmények – de számos kisebb mezőben, mint például a történelemtudományban, a rendszerváltás nem zárult le, itt vannak közöttünk azok az emberek, akik a kommunista eszmét szolgálták 1990 előtt, sőt után is! Voltak olyan ügyesek, hogy kinevelték a saját utódjaikat, akik máig gyalázzák a magyar történelmet.

– 2010 óta több kutatóintézet is létrejött az „Akadémia-nézőpont” ellensúlyozására. Mekkora jelentősége van ezeknek a tudományos életben?

– Hála Istennek, mára már elég nagy. Mindenki emlékszik az 1990-es évek MSZP- és SZDSZ-mítoszára, amikor azzal kábítottak mindenkit, hogy a „szakértelem” és a „szürkeállomány” a balliberális oldalon helyezkedik el. Örömmel jelenthetjük, hogy 2010 óta ebben jelentős mértékű hangsúlyeltolódás van. Létrejött a Magyarságkutató Intézet, a VERITAS Történetkutató Intézet, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, melyek nagyon fontos bástyái a nemzeti, konzervatív, polgári történetírásnak, és segíthetnek továbblendíteni, új megvilágításba helyezni a múlt eseményeit.

Végre megszűnhet az az egyensúlytalansági állapot, amely a „szoclib” történelemírást tekinti mainstreamnek.

A nemzeti, polgári oldal történészei ugyanabban a ligában játszanak, mint a baloldali munkatársaik. A mi térfelünkön is vannak kiváló történészkutatók, születnek jelentős kutatási eredmények. Ezeknek az életműveknek és könyveknek a hatására talán sikerül a magyar történelemtudományt elmozdítani az egyensúly állapota felé. Van még teendőnk bőven, keményen kell dolgoznunk, hogy az Akadémián és az egyetemeken belül a nemzeti nézőpont a helyére kerüljön.

– Tudjuk, hogy a második világháború után a pártállam a határon túli magyarság létét eltagadta, de hogyan jelent meg akkoriban magának a trianoni országvesztésnek a kérdése?

– A lehető legrosszabb forgatókönyv valósult meg a második világháborút követően. Közép-Európában mindenhol kommunista hatalomátvétel történt, de bátran kijelenthetjük, hogy mi, magyarok kaptuk a sorstól a legrosszabb kommunistákat. Ha szétnézünk szomszédjaink kommunista pártjai között, akkor azt látjuk, hogy ott voltak nemzeti kommunisták is, akik fontosnak tartották a saját nemzetük érdekeit is. Sajnos mi olyan hazaáruló kommunistákat kaptunk negyven évre, akik a nemzeti kérdések iránt teljesen érzéketlenek voltak.

A ’80-as években, diákként többször is megkaptam a figyelmeztetést tanáraimtól, hogy „úgy kell történetet írni, hogy vegyük figyelembe a szomszéd népeknek az érzékenységét.” Ennek a mondatnak a tartalmát a párttitkárok aztán nagyon keményen érvényesítették is. Gyakorlatilag 1945 és 1990 között a trianoni békediktátum és a határon túli magyarok kérdése be volt söpörve a szőnyeg alá.

Aki megpróbált erről beszélni, annak nagyon keményen a fejére csaptak, sőt megpróbálták tudományosan is ellehetetleníteni.

– A rendszerváltás óta is eltelt harminc év. Mi az, amit azóta megtudtunk Trianonról?

– Trianon története roppant szerteágazó, mert írták Washingtonban, Párizsban, Rómában – sőt amíg az oroszok a bolsevizmusba bele nem fordultak, addig Szentpéterváron is. Az elmúlt harminc évben sikerült komoly forrásokat feltárni, a folyamatokat sokkal tisztábban látjuk, mint korábban. Feltárhattuk, hogy amikor a csehszlovák, román és szerb hadsereg elkezdte megszállni Magyarországot, milyen atrocitások történtek. Ahogy közeledtünk a századik évforduló felé, úgy ez a nagy történelmi tabló újabb és újabb színekkel gazdagodott. Mára nagyon reális képet látunk arról, hogy mi történt a magyarsággal Versailles-ban és a Kárpát-medencén belül.

– 1914-ben, amikor az Osztrák-Magyar Monarchia belépett a háborúba, gondolt arra bárki is, hogy a Monarchiával nem fognak békeszerződést kötni?

– A háború kitörésekor semmilyen olyan forgatókönyv nem merült fel, hogy a Monarchia a háború végén már nem lesz. Az Osztrák-Magyar Monarchia és az Antant politikusai is úgy gondolták, hogy lesz egy háború, ahol összemérik az erőiket, lesznek győztesek és vesztesek. Utána kötnek egyfajta békét, majd pedig Közép-Európa élete ugyanúgy folytatódik, ahogy korábban. Ha valaki azt mondta volna 1914-ben, hogy 1919 tavaszára az Osztrák-Magyar Monarchia nem fog létezni, akkor hangosan kinevették volna.

Hatalmas meglepetése volt az első világháborúnak, hogy úgy zárult le, hogy a térség központi szereplője, az Osztrák-Magyar Monarchia eltűnt a térképről.

Ennek geopolitikai szinten nem volt előjele.

Őszirózsás forradalmárok Budapesten (Forrás: Wikipedia.hu)

– Mikor és miért változott ez meg?

– Az Antant hadicéljai között a háború első két évében maximum a Monarchia megcsonkítását írták elő. A gondolatkörön belül akkor indult meg a változás, amikor a Monarchiából emigrált szlovák és cseh politikusok elkezdték mondogatni, hogy ők nagyon erősek, otthonukban létezik olyan tömeg, amely cseh államot akar, ha az Antant elkezdi támogatni az elképzeléseiket, akkor ezek a nemzetiségek, nemzetek belülről szét fogják bomlasztani a Monarchiát. Ezek az emigrációban élő politikusok szövetséget ajánlottak az Antantnak, amelynek az elhúzódó háborúban minden segédkezés jól jött, ezért elkezdte segíteni az Osztrák-Magyar Monarchia szétzúzását támogató elképzeléseket.

Gyakorlatilag 1918 nyarán – és csak ekkor, a háború vége előtt három-négy hónappal – döntött úgy az Antant, hogy az Osztrák-Magyar Monarchiával nem békét köt, hanem egyszerűen szétzúzza azt.

– Történelemórákról tudjuk, hogy a Tanácsköztársaság miatt kapta meg Nyugat-Magyarország egy részét Ausztria. Valóban így volt ez?

– 1918 őszén Károli Mihály rendkívül súlyos stratégiai hibákat követett el, melyek következtében a szomszédjaink megszállták hazánk egy jelentős részét. A magyar belpolitikában Károli tehetetlensége a Tanácsköztársasághoz vezetett, amely egy bolsevik diktatúra volt. Oroszországi nagy testvérétől Versailles-ban borzasztóan féltek, mert attól tartottak, hogy a „vörös métely” továbbterjed Magyarországról Ausztriára, onnan pedig Bajorországra, és ki tudja, meddig… Úgy vélték, ennek megakadályozása érdekében minden eszközt megengedhetnek maguknak. Ausztrián belül Bécs kimondottan egy „vörös város” volt, így joggal féltek, hogy ott is a bolsevik erők kerülhetnek hatalomra. Úgy gondolták, hogy inkább adnak az osztrákoknak területeket, csak ne váljanak ők is vörössé.

Tehát, lefordítva: az osztrák probléma kezelését az Antant úgy képzelte el, hogy az osztrákok lecsillapítása érdekében Magyarországból ad neki részeket.

Így következett be a Burgenlandi országvesztés.

– A Tanácsköztársaság után azonban nem kerültek vissza területek, csak a soproni népszavazás történt meg.

– Igen, amit Ausztriától vissza tudtunk venni, az Sopron és a környékén elterülő kilenc falu volt. Ez is úgy történt, hogy meg kellett csinálni a népszavazást. Az osztrák közvélemény és a politikusok jelentős része így tudta lenyelni Sopron visszatérését Magyarországhoz – hiszen az eredeti békeszerződésben Ausztriának ítélték oda – hogy „az Antant elrendelte a népszavazást, melyen a magyarok csaltak, de az Antant ezt nem vette észre, így le kell mondanunk Sopronról.” Az osztrákok úgy gondolták, hogy Sopron valóban osztrák város.

Tanácsköztársaság, 1919 (Forrás: Fortepan.hu)

– A Kárpát-medence 1920 előtt egy átjárható, szabad világ volt. Hogyan változott ez meg Trianon után?

– Az egyik legtipikusabb példaként a kárpátaljai ruszinokat szeretném megemlíteni. A ruszinok alapvetően hegyi pásztorkodásból éltek, amikor azonban a Magyar Alföldön a gabona aratási szezonja beköszöntött, akkor a ruszinok lejöttek a hegyekről, és az Alföldön beálltak részes munkásoknak. Nagyon komolyan kivették a részüket az ottani idénymunkából. Ezért a munkáért ők természetbeni fizetséget kaptak: gabonát vittek haza. A magyar állam úgy támogatta ezt az erőfeszítésüket, hogy a MÁV ingyen vitte fel az Alföldről Kárpátaljára a megtermelt részes gabonájukat.

Amikor a csehszlovák-magyar határ megszületett, a Csehszlovák állam lehetetlenné tette, hogy a ruténok nyáron átjárjanak az Alföldre dolgozni. Sőt, a magyar gabona bevitelét vámokkal is ellehetetlenítették.

Most kapaszkodjunk meg: A csehszlovák állam Argentínából vásárolt gabonát!

Ezt az Atlanti-Óceánon, majd a Földközi-tengeren hozták be, aztán osztrák vasúttal elvitték Prágába, végül a rutén paraszt argentin gabonát ehetett! Az argentin gabona olcsóbb volt, mint a magyar, mert a magyar gabonára akkora vámot szabtak ki, hogy gyakorlatilag megfizethetetlenné vált. A korábbi évszázadok óta létező gazdasági kapcsolatokat a csehszlovák állam politikusai drasztikusan ellehetetlenítették. Számos hasonló példát lehetne még mondani a gazdaságtörténetből, melyek lényege az volt az utódállamok részéről, hogy

a „szomszéd kutyája is dögöljön meg!”

A magyar gazdaságot nemcsak ellehetetleníteni szerették volna, hanem a puszta léte ellen is törvényeket és intézkedéseket hoztak.

Sopron, 1920 (Forrás: Fortepan.hu)

– Háborúk kapcsán gyakorta halljuk emlegetni a felelősséget – kiváltképpen a sajátunkat. Az első világháborút lezáró győztes hatalmaknak mi a felelőssége a második világháború kitörésében?

– A francia Foch marsall, amikor meglátta a Versailles-i békeszerződés szövegét, azt mondta, hogy „ez nem béke, hanem fegyverszünet húsz évre”. Sajnos a történelem az ő szavait igazolta. Az 1918-ban győztes Antant egy rendkívül rossz és hibás békét eszkábált össze, ezen igazságtalan békerendszer volt a második világháború kitörésének az oka.

Ha létezne olyan rubrika a történelem hasábjain, hogy „ki miatt tört ki a második világháború?”, akkor bizony be kellene írni: Anglia, Franciaország, USA, Olaszország nevét is, mert ezek az oszágok voltak azok, amelyek megalkották azt a békét, ami a második világháborúhoz vezetett.

– Miben tért el a második világháborút lezáró béke a korábbitól?

– Gyakorlatilag a második világháború egy jelentős geopolitikai átrendeződést hozott Közép-Európában: a Szovjetunió lett a térség ura. Magyarország, mint vesztes közép-európai ország negyven évre szovjet uralom alá került. ’39-től ’41-ig hazánk négy sikeres revíziót hajtott végre, melyek által bizonyos országrészek részlegesen visszatértek, de azokat aztán az utolsó kapavágásig vissza kellett adni a szomszédjainknak.

Hiába volt rossz a béke 1920-ban, 1947-ben a magyar határok visszatértek a Trianonban meghúzottakhoz: tehát a múlt megismételte önmagát.

– Mit tehetünk ma, Trianon után száz évvel?

– Fel kell emelni a fejünket és azt kell mondani, hogy Trianon volt a magyar történelem legnagyobb tragédiája. Vörösmarty Mihály szavaival élve: „megfogyva bár, de törve nem” – itt vagyunk, összetartozunk, egy vérből valók vagyunk. Túléltük Trianont, most azon kell dolgoznunk, hogy a következő száz év sokkal jobban sikerüljön, mint a 20. század gyalázatos évtizedei.

Tóth Gábor

Kiemelt képünk forrása: A magyar kormányküldöttség elhagyja a Nagy-Trianon kastélyt (Forrás: Wikipedia.hu)

Szakály Sándor a Vasárnapnak: Trianon ellenére is együvé tartozunk!

A Trianon-szindróma megöli a lelkeket – Bakay Kornél a Vasárnapnak

Duray Miklós a Vasárnapnak: Trianonban Magyarországra mint eszközre tekintettek

Surján László a Vasárnapnak: A kocsmapolitika sosem gyógyította a trianoni sebeket