„Az életünkben nem én vagyok a pilóta, hanem Isten” – Példaképünk az Elekes házaspár

Mindketten lelkes, közösségépítő emberek. Hamarosan megszületik a harmadik gyermekük, ők mégis rengeteg időt és energiát bevetve segítik az embereket, hogy a fenntartható életmód útjára léphessenek. Városi képviselőként, illletve a katolikus közösség tagjaiként is fontosnak tartják, hogy életük tanúság legyen Isten szeretetéről. A nyolc éve házas Elekes házaspárral beszélgettünk – kihívásokról, Isten gondoskodásáról és a család megtartó erejéről.

– Mindketten Gyergyószentmiklósról származtok, egyetemet Kolozsváron végeztetek. Mindig is haza akartatok térni a szülővárosba a megszerzett tudással?

Isti: Nem, valamiért egészen a harmadév végéig erős volt bennem az elvágyódás. Nagyon szerettem Kolozsvárt, mert akkoriban élhető város volt, szóval szívesen maradtam is volna – de aztán rájöttem, hogy nem tudnék ott élni. Egy ideig nyugatabbra is mentem volna, hiszen építőmérnökként Európa bármely pontján lehetőségem lett volna elhelyezkedni. Ekkoriban már jegyben jártunk Gabicával; sokat beszélgettünk az elképzeléseinkről, mert ő mindenképp haza szeretett volna jönni. Az utolsó egyetemi években én is megláttam Gyergyó szépségét. Rájöttünk, mennyire fontosak a gyökereink, a család itthoni, megtartó közössége. Illetve a kisvárosi lét, a természetközelség – nagy ajándék.

– Gabica: A Kolozsváron töltött első négy év alatt folyton haza akartam jönni. De egy időre, az utolsó évben elbizonytalanodtam, mert minden barátunk, közösségünk Kolozsváron volt. Végül

tudatosan döntöttünk amellett, hogy a szüleink részesei legyenek az életünknek, az unokák növekedésének, így hazaköltözünk. A háttér, a támogatás itthon van.

Mindkettőnk testvérei és gyermekeik a városban élnek, szóval az unokatestvérekkel is jó a gyerekeink kapcsolata. Egy-egy ünnepkor legalább tizenhárom főnek kell teríteni. Ez a közelség összetart minket.

“Szűk” családi összejövetel Fotó: Elekes István

– Isti, te városi tanácsosként dolgozol Gyergyó felvirágoztatásán. Milyen kihívásokkal kell megküzdened, és milyen sikerek vannak mögötted?

Isti: Hogy mit tudok tenni a városért, az folyamatosan megkérdőjeleződik bennem, de az soha, hogy itt akarok élni! A munkám révén megismertem az alpolgármestert, aki 2016-ban felkért, hogy vállaljak a csapatában képviselőséget – elvállaltam. Ezzel együtt nagyon szeretem a szülővárosomat, és számos civil szervezettel együtt azon dolgozunk, hogy élhetőbbé, emberibbé varázsoljuk ezt a helyet. 

Számomra különösen fontos a közösségépítés, aminek a célközönsége az élhető város lakói.

Sajnos Gyergyóban az infrastruktúra gyenge, elég nehéz közösséget szervezni, az épített örökséget fókuszba állítani, ha az adott helyekre rossz utakon jutnak el az emberek. Sokan szkeptikusan állnak a fejlesztésekhez, ami sok esetben gátolja a haladást. Viszont ha már belelkesednek az emberek, akkor közösen nagy dolgokat érhetünk el. Ilyen volt tavaly nyáron a Gyergyószentmilóson át folyó Békény patak takarítása. Egy civil kezdeményezés révén, körülbelül ötven önkéntessel négy konténernyi hulladéktól szabadítottuk meg a város patakját. Megmutatkozott a közösség ereje! 

Az a projekt is erről szól, amelyben városfejlesztőként dolgozom: értékeljük a településünket, legyünk büszkék épített örökségünkre! Eleinte a pesszimista hangok hódítottak teret, de a végére egy 470 fős fesztivált is sikerült a téma köré építenünk, melynek során valami elindult a városban. Nehézséget a tervezés és a kivitelezés mellett a nagyon kevés támogatás jelent. Itt nem a politikai támogatásra gondolok, hanem annak szükségességére, hogy egy pozitív paradigmaváltás történjen az emberek fejében. 

Fontosnak tartom, hogy minél többen menjenek el egyetemekre, tanuljanak akár külföldön, és a megszerzett tudást és tapasztalatot hozzák haza. Öröm látni, hogy Gyergyószentmiklóson elindult a harmincas-negyvenes korosztály körében egy visszaköltözési hullám.

Sok a fiatal családos – ami a jövőt jelenti; ők új meglátásokkal, jó ötletekkel a közösség fejlődésében sokat tudnak segíteni.

– A ti „gyermeketek a Nullka”. Mi a küldetése?

Isti: Egy életmódváltással kezdődött. A Szentlélek nemcsak a Vatikánban munkálkodott a Laudao Sí (Áldott légy) enciklikához kapcsolódóan, hanem valami Gyergyóban is elindult. Amikor kertesházba költöztünk, egyre fontosabbá vált a hulladékcsökkentés és a környezetünk megbecsülése. Elkezdtünk megszabadulni a PET palackoktól, kompusztládát állítottunk fel, szappannal kezdtünk mosakodni. Kísérletezgettünk, és rájöttünk, hogy

számunkra az a legjobb, ha semmi nem kerül a szemetesládába. 

Most divatosak is az ilyesmik, de azért érdemes elmondani, hogy a mögöttük meghúzódó gondolkodás nem új keletű. A nagyszüleink elmondták, hogy ugyanígy éltek: tejesüvegben hordták a tejet, szappannal mosakodtak – és így tovább. Ez is egy kapocs az őseinkkel – 40-50 évvel ezelőtt a székelyek nagyon környezettudatosan éltek. A Nullka innen ered:

ha nekem bevált valami, illetve ha Isten akarata, hogy a környezetünket jobbá tegyük – akkor másokat is segítenem kell, hogy ráléphessenek erre az útra. 

A közös webhelyre összegyűjtjük az erdélyiek számára, hogy milyen környezettudatos termékeket van mód beszerezni, emellett folyamatosan keressük azokat a lehetőségeket, amelyek segítik a helyi és környezetbarát termékek vásárlását. Ahogy látjuk, ennek mentén egy közösség is alakul a keresztény, fenntartható életvitel értékrendje mentén. Nem is tagadjuk, hogy

keresztényként különösen fontos számunkra, hogy a földdel, amit Isten adott nekünk, jól sáfárkodjunk.

– Gabica: Számomra a műanyagmentes július volt nagyon komoly motivációs erő. Ennek apropóján elkezdtük keresni  a sok műanyaghasználat alternatíváját. A tapasztalataimat megosztottam a Facebookon, később pedig a Nullkán. Ha nyitott szemmel jár az ember, akkor rájön: nagyon is vannak olyan lehetőségek, amelyek segítenek a hulladék minimalizálásában – legyen szó akár a kenyér, akár a zöldség-gyümölcs, a tej, a víz, vagy az összes többi mindennapi élelmiszer beszerzéséről.

Közösségi szolgálat közben Fotó: Elekes István

– Gabica, te egy ideje otthon vagy a gyerekekkel. Fiatal anyaként milyen értékeket szeretnél átörökíteni a jövő generáció számára?

Gabica: A legelső felismerésem, hogy a befektetett energiának, a nevelésnek az eredménye majd 15-20 év múlva válik láthatóvá. A gyereknevelés olyan projekt, ami rövid távon nagyon kevés eredményt hoz. Most, mivel még picik a gyerekeink, egyelőre csak öntözzük és kapálgatjuk a földet, melybe elvetjük az általunk képviselt értékeket – igyekszünk jó példával előttük járni. 

A közös imáknak látjuk inkább a gyümölcsét, mert ha valaki beteg a családban, a gyerekek rögtön jönnek, hogy imádkozzunk a gyógyulásáért. A minap, amikor fájlalta a lábát a kislányunk, kérte tőlünk a falon lévő felszületet, hogy megpuszilhassa. Ezt nem tanítottuk neki – egyszerűen csak látta, hogy mi is többször levesszük, megcsókoljuk a keresztet. 

Amit a házasságunk elején kigondolt nevelési elveket minden gyermek születése újra kellett gondolnunk – mert az elmélet teljesen más, mint a gyakorlat. Egy állandó lelkigyakorlatnak képzelem a gyermeknevelést.

Szülőként csak kölcsönbe kaptam Istentől a gyermekeimet – a nevelésük, gondozásuk, az értük való imádkozás közben tudom kell, hogy egyszer majd el kell engednem, vissza kell adnom Neki őket.

Isti: Vekerdy Tamást idézve azt mondhatnám: „elég jó szülők vagyunk”, legalábbis erre törekszünk. Az esti imák során, amikor a gyermekek is hálát adnak a napért, sokszor kapunk visszaigazolást arról, hogy végső soron jó úton járunk.

– A házasélet során milyen megküzdési formák segítettek benneteket abban, hogy újult erővel léphessetek tovább?

Gabica: Volt három nagy mélypontunk. Rá kellett jönnöm, hogy nem a gyerek kell mindig a fókuszban legyen, hanem a férjem is ott van mellettem! Fontos, hogy vele is összhangban legyek, ha a gyerekeknek jó édesanyjuk akarok lenni.

Volt olyan mélyen a kapcsolatunk, hogy ki tudjuk mondani: megértjük azokat, akik elválnak. Isten megengedett ilyen mélypontokat a házasságunkban – de soha nem hagyott minket magunkra. Átlagos családi körülmények között is nagyon hamar meg lehet indulni a lejtőn.

– Isti: Ezekben a helyzetekben soha nem csak a magunk erejéből tudtunk felállni. Isten valahogy mindig felemelt és segített. Mindig a legmélyebb pont előtt lépett közbe.

Odáig soha nem jutottunk, hogy felmerüljön a válás mint opció – mindig kaptunk egy új lendületet a Jóistentől. 

Kirándulás közben Fotó: Elekes István

– Mit jelent számotokra a hit a mindennapok során? 

Gabica: Én éppen egy hullámvölgyből kezdek kilábalni. A szülői feladatok végzése során nagyon sok mélyen eltemetett belső feszültség és ellentét tud feltörni – jó is, hogy ezek feljönnek, de azért próbára teszik a hitet. Mivel az érzések erősek, sokszor az eszemmel kell tudatosítanom, hogy a nehéz időkben is ott van Isten, még ha nem is érzem. Bár igaz, lassan öt éve már, hogy vagy állapotos vagyok, vagy épp frissen szültem – tehát egy állandó érzelmi hullmávasúton robogok. Fontos tudatosítani, hogy ez egy átmeneti állapot, és meg kell találni – ahogy Liseuxi Kis Szent Teréz is tette – a mindennapokban az apró dolgok szépségét. Erősen belém ivódott, amit egy kedves ismerőzöm mondott: semmit nem fogunk magunkkal vinni a mennyországba, csak a gyerekeinket – ez a tudat pedig minden nap hálával tölt el. Mennyire igaza van!

Akár a gyerekekkel kapcsolatban, akár a házasságban: Isten a kapaszkodónk.

– Isti: Ha belegondolunk, nemcsak a gyereknevelés, de az egész élet is egy lelkigyakorlat. Az életünk egy külső szemlélő számára biztosan vakrepülésnek tűnik; ehhez képest én úgy tapasztalom, hogy

az életünkben nem én vagyok a pilóta, hanem Isten. 

Akkoriban, amikor hazaköltöztünk, sok keresztény barátunktól kaptunk megerősítést, hogy nem véletlen a visszatérésünk, Istennek terve van a város felvirágoztatását illetően, amelyhez tetteinkkel, tudásunkkal majd mi is hozzájárulhatunk. Számomra nagyon sokat jelent, hogy a koronavírus elterjedéséig egy férfi imacsoporttal heti rendszerességgel imádkoztunk a városért, családjainkért – hogy olyanokká váljunk, amilyennek Isten megálmodott minket, közösségünket: állandó imaszándékunk, hogy egy földi paradicsom lehessen Gyergyószentmiklós.

István munka közben, zajlik a fesztivál Fotó: Elekes István

– Mit tanultatok a koronavírus-járvány ideje alatt a kapcsolatokról, életről, hitről?

Isti: Most igazán megtapasztalhattuk annak igazságát, hogy a homo sapiens kapcsolatra termett lény.

A közösség hiánya megmutatta számunkra, hogy milyen fontos a kapcsolat!

– Gabica: Az első három hét nagyon nehézkesen ment, mert a gyerekekkel korábban volt egy rutinunk: minden nap sétáltunk vagy bicikliztünk, nagymamákhoz mentünk, vagy épp koncerteken/rendezvényeken vettünk részt. A legfájóbb az volt, amikor a gyermekek sírva kérdeztük tőlünk, hogy mikor mehetnek a nagyszülőkhöz. A legrosszabb a bizonytalanság megélése. De a közös kertészkedések az udvaron ajándékként hatottak ránk.  

Ami nagy tanulság, hogy nem mi vagyunk az élet urai.

Ahhoz nem kell vírus, hogy elveszítsük szeretteinket. Folyamatosan arra kell törekednünk, hogy szeretettel tevékenykedjünk boldogságunkért.

 

Gyöngy-Pethő Krisztina

 

Kiemelt képünk forrása: Elekes István