A járványt felhasználva terjesztik az abortuszjogokat

Világszerte próbálják felhasználni a járványt arra, hogy különböző abortusz- és LMBTQ-szervezetek a saját abortuszpárti napirendjüket előtérbe helyezzék. A kijárási tilalom bevezetése után ugyanis azt akarják, hogy az abortuszok szabadon folyhassanak tovább.

Pócza István, az Alapjogokért Központ vezető elemzője hangsúlyozta, látni kell politikai szempontból azt is, hogy a koronavírus-járvány egyfajta lehetőséget kínál azoknak, akik az abortuszt és más ehhez hasonló elképzeléseket érvényre szeretnének juttatni, hogy ezt kisebb feltűnéssel, majdhogynem titokban tegyék. Méghozzá azért, mert az egész világ arra figyel, hogy mi történik a járványhelyzetben.

– Az Unió elszalasztotta a járvány elleni felkészülés részvételét, így jelenleg a kilábalási intézkedésekre fókuszál. Mindemellett folytatja azt a programtervet, ami az abortuszjogokat megpróbálja európai eszmének elfogadtatni. Újradefiniálják a folyamatot, és szexuális reprodukciós jogként beszélnek róla – magyarázta a szakértő.

Miközben műtéteket halasztanak el, és kizárólag életveszélyes helyzetben vagy tartós egészségkárosodás elkerülése érdekében végeznek műtétet, az abortuszokat továbbra is elvégzik, és sürgős műtétként hivatkoznak rá.

– Az egész ország az életmentésre fókuszál, miközben napi szinten több tucat születendő gyermek életét kioltják. Kásler Miklós miniszter rendelkezett arról, hogy az abortusz is a sürgős műtétek közé tartozzon, ezért petíciót indítottunk, hogy minden élet megmentésére fókuszáljunk – szögezte le Schittl Eszter, a CitizenGO magyarországi programfelelőse.

2019-ben 26 000 abortuszt végeztek el az országban, körülbelül Szentendre városnyi magzatot abortáltak. Januárban és februárban jelentősen csökkent ez a szám. Ha ez még feleződik is, akkor is rengeteg emberről van szó. Napi szinten ez 107 meggyilkolt magzatot jelentett.

Az abortuszpárti szervezetek a járvány ideje alatt sem függesztették fel lobbijukat. Olyan állásfoglalásra biztatják a kormányokat, hogy otthonról elvégezhető abortuszokat fogadjanak el. Már személyes konzultációra sincsen szükség az orvossal, telefonon vagy Skype-on is felírhatóvá válik az abortusztabletta. Ez azonban nem kevés veszélyt rejt magában.

– Bármilyen egészségügyi beavatkozásról legyen szó, előtte találkozni kell az orvossal. Az Egyesül Királyságban, ahol bevezették a tablettát, sok orvos figyelmeztette a nőket, hogy durva hatásai is lehetnek rájuk nézve. Nem csak a magzatra veszélyes, hanem a nőkre.

Ha például egy erős vérzés indul el a tabletta hatása következtében, nem biztos, hogy a jelenlegi járvány okozta szükségállapotban rendelkezésre áll egy mentő, hogy megmentsék azt a nőt, aki ilyen drasztikus kémiai beavatkozásra szánta el magát – mondta Schittl Eszter.

A CtizenGO programfelelőse hangsúlyozta, mennyire fontos, hogy legyenek olyan programok és kezdeményezések, amelyek segítik azokat a nőket, akik a nem kívánt terhesség krízisébe kerülnek. Ismer jó néhány olyan nőt, akik, miután a félelmet, a nem kívánt helyzettel járó krízis érzést elhárították – ami nem egyenlő az abortusszal –, megnyugodtak, és megtartották a babát. Fontos tisztázni, hogy a helyzettel járó krízis nem maga a terhesség.

A nemátalakító műtétek sem tartoznak a sürgős műtétek közé!

– habár jó néhány LMBT-közösség gondolja az ellenkezőjét. Nem fogadják el, hogy nem kerülhetnek SOS a műtőbe, ha nemet változtatnának. Érvelésükben kiemelkedő helyet kap az a gondolat, hogy ha nem műtik meg őket, akár bele is halhatnak. Akárcsak az abortuszok tilalmát, ezt is jogfosztásnak élik meg ezek a szervezetek.

– Már maga a kifejezés is helytelen, hiszen nemátalakító műtét nem létezik. Nemet nem lehet átalakíttatni, a génjeinkben van megírva, hogy férfiak vagy nők vagyunk. A műtét az alanyra is káros hatással van, hiszen egy hazugságban ringatják az embert. Ez az ideológia az évek során már a fél emberiséggel elhitette, hogy van erre mód – magyarázta Schittl Eszter.

Pócza István szerint az EU részéről nagy bukás a járvány. Január-február környékén még arról beszéltek, hogy nincs nagy kockázata a járványnak Európára nézve.

– Az unió nem megfelelően járt el, az európai biztos sincs a helyzet magaslatán. Más típusú kérdésekkel foglalkozik. A tagállamoknak különböző válság-idei jogalkotását kritizálják a védekezés miatt. Nem jelenik meg kritika az abortuszos intézkedések ellen. Megkerülve egy társadalmi konszenzust, jogszabályokat módosítanak – mondta az elemző. A kulcsstratégiájuk, hogy az abortuszkérdés szabályozása tabu témának számít.

– A különböző szervezetek arra használják fel ezt a tabusítást, hogy megpróbálják a háttérben tevékenykedve rávenni a politikusokat, nyomást helyezni rájuk, hogy az általuk jogoknak nevezett jogokat biztosítsák mindenki számára. Az európai intézményrendszer lefagyott – szögezte le Pócza István.

Ezekben a kérdésekben a társadalmi konszenzus az, hogy ne beszéljünk róluk. Nem akarnak hallani ezekről az emberek. Néhány éven belül politikai nyomás nehezedik majd azokra az országokra, melyek nem akarnak előrelépést tenni az ügyben, ezért fontos, hogy az országok merjenek ellenállni, véleményt kifejteni, és beszélni a tabunak számító kérdésekről is.

Forrás: Hír TV – Credo című műsor

Kiemelt képünk forrása The Federalist

'Fel a tetejéhez' gomb