József Attila költészete gyerekkorom óta meghatározó, és nem csak azért, mert Édesapám egyik kincse, egy eredeti, 1937-ben dedikált Nagyon fáj kötet a vitrinünk közepén állt, és mindig azt néztem, vagy azért, mert Juhász Ferenc az egyik legnagyobb versét róla írta. Hanem azért is, mert benne, az ő soraiban, verseiben találtam válaszra számtalan feltett, bennem megszületett kérdésre. Vágyakozás, tisztaság, akarat, szeretetéhség, magány, hovatartozás, őrült lobogás, szenvedély. És csönd.
Versei, sűrűsége érzékeny lenyomatok egy emberi életről, ami ugyan 32 évig tartott, de számok nélkül örökké, ma is itt van velünk.
Az egyik kedvenc versem tőle az 1925. őszén írt Olyan bolond vagy – foglalta össze érzéseit Juhász Anna.
hirdetésJózsef Attila: Olyan bolond vagy
Olyan bolond vagy
Szaladsz
Akár a reggeli szél
Még elüt valamelyik autó.
Pedig lesikáltam kis asztalomat
És most
Tisztábban világit kenyerem enyhe fénye.
No gyere vissza, ha akarod
Veszek takarót vaságyamra
Egyszerü, szürke takarót.
Illik az
Szegénységemhez, aki szeret téged
És az Úr is szereti nagyon
És engem is szeret az Úr
Nem jön soha nagy fényességgel
Nem akarja, hogy elromoljanak
Szemeim, akik
Nagyon kivánnak látni téged
És nagyon szépen néznek majd terád
Ha visszajössz
Vigyázva foglak megcsókolni
Nem tépem le rólad a kabátot
És elmondom mind a sok tréfát
Mert sokat kieszeltem azóta
Hogy te is örülj
Majd elpirulsz
Lenézel a földre és kacagunk
Hangosan, hogy behallatszik szomszédunkba
A szótlan, komoly napszámosokhoz is behallik
És fáradt, összetört álmukban majd elmosolyodnak ők is.
