Az erdélyi arisztokrata Apor család harmadik gyermekeként született 1892. február 29-én. Édesapja, báró Apor Gábor Háromszék megyei főjegyző, édesanyja Pálffy Fidélia grófnő. Születése után három évvel, 1895-ben Bécsbe költöztek. A király személye körüli minisztérium államtitkárává kinevezett apja három évvel később cukorbajban meghalt. A Bécshez közeli Kalksburg jezsuita középiskolájában kezdte meg a gimnáziumot, az utolsó két évet azonban Kalocsa jezsuita gimnáziumában fejezte be. 1909-ben a győri egyházmegye szemináriumába jelentkezett kispapnak. A családdal rokonságban álló gróf Széchenyi Miklós győri püspök azonban az innsbrucki jezsuita teológiára küldte tanulni. Tanulmányai alatt egyre erősödött benne a papi elhivatottság. A papi élet mibenlétéről a következőt írta jegyzeteiben:

„Valójában úgy érzem, hogy a lelkipásztor-apostolnak szól az utolsó boldogság: boldogok, akiket üldöznek és akik szenvednek az igazságért. Ez a pap boldogsága, az önfeláldozás, az életáldozat és vértanúság”.

– olvasható Diós István A szentek élete című könyvében.

1915. augusztus 24-én szentelték pappá, az első világháború alatt, működését pedig a nagyváradi egyházmegyében kezdte meg, ahová Széchenyi Miklós püspök vitte magával. Először Gyulára helyezték káplánnak, s bár nem volt különösebb szónoki tehetsége, prédikációi mély gondolati tartalmuk miatt vonzották az embereket. 1917-ben két hónapig volt egy kórházvonat lelkésze, s ez idő alatt találkozott a háború borzalmaival. 1917 őszétől ismét Nagyváradra kerül, ahol a papnevelde prefektusa és dogmatikatanára lett, de közelebb állt szívéhez a lelkipásztori munka, ezért 1918 augusztusában ismét Gyulára helyezték, immár plébánosnak. A Gyulán töltött lelkipásztorkodása alatt egyházközségi lapot indított, népmissziókat szervezett, a katolikus megújulás szolgálatában hitbuzgalmi és társadalmi egyesületeket hozott létre. 1937-ben a Szuverén Máltai Lovagrend tagja lett.

1915. január 21-én kapta meg XII. Pius pápa levelét, mely szerint a Szentatya győri püspökké nevezte ki. Gyulán szentelték fel, székét pedig március 2-án foglalta el. „A szegények püspöke” lett főpásztorként, de nem csak a szegényeké, hanem minden bajba jutotté és üldözötté.

hirdetés

A háború ideje alatt, 1943. augusztusában Győrben gyűltek össze a katolikus szociális mozgalmak vezetői és a politikai élet képviselői, hogy megalakítsák a Katolikus Szociális Népmozgalmat. Apor Vilmos pedig vállalta egyházi és lelki vezetését, a püspökkaron belüli pártfogását. Az értekezlet résztvevői azzal számoltak, hogy a németek nem nyerhetik meg a háborút. A vereséget idehaza is politikai-társadalmi átalakulás fogja követni, s a katolikus mozgalmaknak mindent meg kell tenniük azért, hogy az átalakulás demokratikus szellemű legyen. Az üldözöttek érdekében lépett fel a vészkorszakban, a gettók felállítása ellen a belügyminiszternél is tiltakozott. A hozzá forduló üldözötteket oltalmába vette, szerzetesházakban, kórházban vagy a Püspökvárban bújtatta el őket. Püspöktársait is egységes fellépésre próbálta rábírni, a váci püspöknek így írt: „Az antiszemitizmust nem lehet helyeselni. A pápától le az utolsó püspöki karig el kell ítélnie ezt minden papnak”.

Apor Vilmos, Mindszenty József veszprémi és Shvoy Lajos székesfehérvári püspök között a háború ideje alatt szorosabb kapcsolat alakult ki. Velük együtt memorandumban kérte a „nemzetvezető” Szálasi Ferencet, hogy ne vessék a harcok martalékául a Dunántúlt, szüntessék be az esztelen vérontást és pusztítást. A nyilasok bosszúja nem késett, Mindszentyt és Shvoyt letartóztatták, az Apor Vilmos ellen kiadott elfogatóparancsot csak a szovjet előrenyomulás akadályozta meg.

Forrás: Apor Vilmos püspök gyerekekkel/ kepmas.hu

1945 márciusában érte el a front Győrt. Hiába kérte a német hadvezetést, hogy kíméljék meg a várost, nemleges választ kapott. Március 28-án, nagyszerdán kapott találatot a székesegyház, így nagycsütörtökön a pincében misézett a püspök, utoljára. Március 30-án, nagypénteken a Püspökvár óvóhelyéről fiatal nőket akartak „munkára” vinni szovjet katonák. A kapitánnyal egyezkedő Apor Vilmos kérte, hogy helyettük inkább férfiakat és idős nőket vigyenek. Az egyre feszültebb hangnembe átcsapó vitában a szovjet tiszt elővette fegyverét. Először a mennyezetbe lőtt, majd háromszor a püspökre. A sebesült főpapot hordágyon vitték kórházba, ahol egy petróleumlámpa fényénél operálták meg. Sérüléseibe április másodikán, Húsvéthétfőn halt bele. Halála előtt hálát adott Istennek, hogy „ilyen nagypénteket adott neki, utolsó szavai ezek voltak:

„Még egyszer üdvözlöm papságomat. Legyenek hűek az Egyházhoz! Hirdessék bátran az evangéliumot! Segítsenek romjaiból fölépíteni szerencsétlen magyar hazánkat! Vezessék vissza az igaz útra szegény félrevezetett népünket!”

– Szenvedéseit papjaiért, híveiért, ellenségeiért, az országért és az egész világért ajánlotta fel – írja Diós István könyvében.

A győri karmelita templom kápolnájába temették el ideiglenesen. Földi maradványait 1986-ban helyezték át a bazilika Héderváry-kápolnájában végső nyughelyére.

Boldoggá avatási eljárása még 1946-ban indult, de 1949-ben fel kellett függeszteni, és csak négy évtized után folytatódhatott. Szent II. János Pál pápa 1997. november 9-én avatta boldoggá a vatikáni Szent Péter téren, ünnepét május 23-án tartják, mert vértanúságának időpontja többször is a húsvéti időszakra eshetne.

Forrás: MTI, Diós István: A szentek élete, magyarkurir.hu