Az életre szóló elköteleződés biztonságérzetet és erőt ad – Példaképünk: a Ványolós család

Beszélgetés a házaspárral, akik maguk mögött hagyták a 21. század rohanó mindennapjait.

A Ványolós család életét teljesen átszövi a zene és annak szeretete. Orsolya és András zenei tanulmányaiknak köszönhetik, hogy megismerkedtek, de a zene a hitük megélésében is segít. A dallamok harmóniája a lelkükben talál visszhangra. Az immáron 17 éve házasságban élő pár négy gyermekével Madéfalva határában rendhagyó életformával, a technológia távol tartásával próbálja megőrizni a természethez közeli létet és a kapcsolatok tisztaságát.

– András, mondhatjuk azt, hogy az életed maga a zene. Hogyan talált rád ez a szerelem? Milyen pluszt ad munkád során a hit?
 
Tizennyolc évesen kezdtem komolyan zenét tanulni, miután zenehallgatás közben megérintett a klasszikus zene mélysége és gazdagsága. Azóta életem részévé vált, amiben idővel felismertem, hogy ez a hivatásom is. Nem jártam zeneiskolába, így nagyon intenzív felkészülésre volt szükség, hogy felvegyenek a kolozsvári Zeneakadémiára, melyben Petres Csaba gyergyóditrói zenetanár segített. A Schola Gregoriana Monostorinensis tagjaként a gregorián zenei szolgálatot gyakorolva került újra felszínre és mélyült el a hitem, ami a munkámban megerősít, és ihletforrásként van jelen.
A zene által megjelenített valóság mindig Istenhez visz közel.

Ványolós András a Madéfalvi Schola karnagyaként; Fotó: Iochom Zsolt

 
– Orsolya, te magad is a zene bűvöletében élsz. Számodra mit ad ez? Netán a zenének köszönhető az is, hogy egymásra találtatok Andrással?
 
Andrissal az egyetemen, évfolyamtársakként találkoztunk. Nagyon hasonló volt már a kezdetektől a szemléletmódunk, az érdeklődési körünk, a világhoz való viszonyulásunk. Én a zenei hivatásomat édesanyámnak köszönhetem, mert zeneosztályba íratott már 6 évesen, és később megszerettem a zenélés élményét. Annyira lenyűgöztek a különböző kompozíciók, hogy csakis zenével szerettem volna foglalkozni.
 
– Rendhagyó életet éltek, melynek lényege: vissza a békés élethez. Kolozsvár betontömbjéből Madéfalvára, a természethez közel költöztetek. Világosságot a gyertya fénye ad, vizet a kertben lévő friss kútvíz szolgáltat. Gyermekeitek ebben a meghitt, jó értelemben vett egyszerűségben csiszolódnak felnőtté. Miért döntöttetek úgy, hogy a 21. század rohanását hátrahagyjátok? 
 
Orsolya: A rohanás minket is nyomasztott, ahogy sok más embert. Erős volt bennünk a vágy arra, hogy kitörjünk belőle, és amikor lehetőségünk nyílt arra, hogy házat építsünk – de csak közművesítetlen telket tudtunk megvásárolni –, nem rettentünk meg, belevágtunk. Ismertünk egy családot, melynek tagjai szintén így döntöttek, és már évek óta nagyon szépen élték az életüket hasonló körülmények között. Az ő példájuk is bátorított bennünket.
 
András: Amikor meghoztuk a döntést, tartottunk egy hét „villanyböjtöt”, nem használtuk az elektromos készülékeinket, és az a hét csodásan sikerült, nagyon közel hozta egymáshoz a családunk tagjait – akkor három kisgyerekünk volt. Ezzel a tapasztalattal bátran és örömmel vágtunk bele az életmódváltásba. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a rohanástól, úgy érzem, nem tudtunk teljesen megszabadulni, de sok mindennel gazdagodtunk. A gyertyafény sem kizárólagos, van pár napkollektorról üzemeltetett kis lámpánk is, de meghittséget valóban a gyertya fénye ad.
 

Együtt a család. Fotó: Ványolós András és Orsolya

 
 
– Mi a megmaradás kulcsa a rohanó 21. században azzal az életformával, amelyben ti éltek? Mivel ad többet számotokra a természet, a gyertya meghitt fénye? 
 
Orsolya: A természet közelségére, úgy látom, valamilyen formában mindannyiuknak szüksége van, és éppen így a meghitt együttlétekre is szeretteinkkel. A gyerekekkel együtt elvetett magocska, az együtt összeácsolt kis pajta, együtt elrakott deszka vagy széna, az együtt megcsodált kis patak vagy erdő nemcsak a családi közösséget építi, hanem alkotó hozzáállást hordoz a fogyasztói szemlélettel szemben.
 
András: Számomra nagyon fontos a természet közelsége, hogy ne csak az emberek által létrehozott környezetet lássam, hanem Isten teremtett világát, amely hatással van az életünkre, áldás és ugyanakkor feladat. Mindennapi feladat az állatok gondozása, a kerttel, a veteménnyel való foglalkozás, és így
közvetlenül az Isten által nyújtott javakból élünk, megtapasztalva nap mint nap az Ő gondoskodását.
– Milyen elveket tartotok fontosnak a gyermeknevelésben?
 
András: A gyermeknevelésben számunkra állandó kihívást jelent, hogy a mai életformából mi az, aminek feltétlenül részese kell legyen a gyermek annak érdekében, hogy aktív tagja tudjon lenni a kortárs társadalomnak felnőtt korában, és mi az, ami elhagyható. Itthon gyermekeink egy hagyományosabb életvitelbe láthatnak bele, és reméljük, hogy ez hasznosítható tudást ad számukra a jövő kihívásaihoz is.
 
Orsolya: Úgy látom, konzervatív szülők vagyunk, fel akarjuk vállalni a szülői felelősséget, nem hisszük, hogy elcserélhető a szülői szerep baráti szerepre. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a döntés jogát sok esetben magunknak tartjuk fenn, nem ruházzuk át gyermekeinkre, bár a véleményüket mindig kikérjük az őket érintő kérdésekben. Egy másik elv, hogy a ház körüli munkákból ki kell vegyék a részüket képességeihez, korukhoz és hajlamaikhoz mérten. 
 
– A házasságban szerintetek mi az a fogódzó, mely összetarthatja az eskü szerinti jóban és rosszban is a párt? Miért inkább házasság, mintsem együttélés?
 
Orsolya: Számunkra nem volt kérdés, hogy csakis házasság jöhet szóba. Hívő katolikusokként
valljuk és megtapasztaljuk, hogy a házasság szentsége olyan erőforrás, amit, ha értékelünk és gondozunk, nem hagyjuk begyepesedni, egy életen át képes Isten csodálatos erejével védeni és táplálni a köztünk lévő egységet.
Emellett az elköteleződés, mégpedig
az életre szóló elköteleződés, páratlan biztonságérzetet és erőt ad.

Ványolós András és Orsolya fellépés közben; Fotó: Madéfalva Község hivatalos Facebook-oldala

 
– Mit jelent számotokra a közösség? Akár a kórusok, dalkörök, akár a családos, egyházi közösségek?
 
Orsolya: A közösség számomra mindig a megerősödés helye. Nagyon sok gyönyörű élményt köszönhetek a különböző közösségeknek.
Egyre igazabbnak érzem a mondást, hogy az ember társas lény, az elmagányosodás pedig borzasztó veszély.
András: Ma kiváltképpen szükség van a kisközösségekre, olyan emberekre, akik együtt tudnak működni egy bizonyos cél érdekében anyagi haszon nélkül is, együtt őrizve és erősítve értékeinket: hitünket, kultúránkat és nem utolsó sorban családi életünket. Ilyen kisközösségek a kórusok is,
a zene egy eszköz, amely egymásra hangol, a lelkeket egymás felé megnyitja: ahogy a fény megvilágít minden testet, úgy a hang minden lélekben ugyanúgy rezonál.
Ez egy olyan közösségi élmény, amely megértésre és szeretetre indít, így képessé válik a közösség nemcsak magát, hanem másokat is gazdagítani az Örömhír jeleként.
 
Gyöngy-Pethő Krisztina
Kiemelt képünk szerzője: Ádám Gyula