1.Útkereső Európa

Európa két – hosszú távú sorsát is meghatározó – eseménysorozatot hagyott maga mögött. A kontinens évének talán legmeghatározóbb történése a május 26-i Európai Parlamenti választás volt, de még inkább annak következményei. A voksolás következtében ugyanis felbomlott az a megszokott néppárti-szocialista többség, melyben a képviselők többsége szocializálódott.

Új korszak kezdődött, melyre sokkal inkább jellemző lesz az ügyek mentén történő szövetségkeresés. Útkeresésbe kezdtek az Unió vezető testületei, és megszületett a von der Leyen-féle bizottság, amely az eddig példa nélküli német-francia-V4 együttműködésnek köszönheti létrejöttét.

Az európai politikában – már-már törvényszerűen – a bizottság az eredetileg kitűzött dátumhoz képest késve kezdte meg munkáját, hisz több országnak is új biztos-jelöltet kellett állítania az eredeti helyett. Franciaország és Románia mellett ezen országok sorába tartozik hazánk is, hiszen méltatlan körülmények között, összeférhetetlenségre hivatkozva akasztotta meg a parlament Trócsányi László biztossá választását még a szakbizottsági meghallgatás előtt. Ugyanilyen fontos, hogy a vezető tisztségek betöltésénél a Néppártnak és a szocialistáknak más pártokkal is egyeztetniük kellett. Így lett az Európai Tanács elnöke az egykori belga miniszterelnök, a liberális Charles Michel, az Európai Központi Bank elnöke pedig Macron elnök jelöltje: Christine Lagarde. 2019 után tehát az Európai Parlamentnek egy olyan döntéshozatali mechanizmusra kell berendezkednie, mely jóval kevésbé hasonlít a frakciófegyelemtől átitatott európai törvényhozásokra, és ahol a képviselők szavazatait sok esetben ügyenként kell megszerezni.

hirdetés

2. Get Brexit Done

Amellett, hogy az új Európai Bizottság felállásával megnyert egy fontos csatát, az Egyesült Királyság kiválásával – ha mégoly hosszú vajúdás után is – Európa elveszített egy másikat. A kiválás eredeti, 2019. március 29-i céldátumát ugyan több alkalommal módosítani kellett, a decemberben megrendezett és a Konzervatív Párt földcsuszamlásszerű győzelmével végződő alsóházi választások után immár szinte biztos, hogy a szigetország 2020-ban elhagyja az Uniót.

A választási eredmények világosan megmutatták, hogy a nép kinyilvánított akaratával szemben hosszú távon nem lehet politizálni.

2019 januárjában a Theresa May akkori kormányfő által az EU-val kialkudott tervezetet még 432-202 arányban utasította el az alsóház. Ezek után decemberben a Boris Johnson által kampányszlogenné emelt Get Brexit Done hívószónak köszönhetően a konzervatívok olyan választókörzeteket is megnyertek, melyek 1935 óta konzekvensen munkáspárti képviselőt választottak. Boris Johnson volt ugyanis az egyetlen kormányfőjelölt, aki határozottan a Brexit mellett kötelezte el magát. A voksolás eredménye ugyanakkor nem csak az EU meggyengüléséhez és egy nettó befizető elvesztéséhez vezet, de jelen formájában az Egyesült Királyság hosszú távú létezését is megkérdőjelezheti, hiszen a 2016-os Brexit népszavazáson 62%-ban az uniós tagság mellett voksoló skótok az angoloktól eltérő utat kívánnak járni. Ennek érdekében Nicola Sturgeon skót miniszterelnök igyekszik olyan jogi megoldást találni, amivel kikerülheti London kötelező jóváhagyását egy újabb függetlenségi népszavazáshoz.

3. Balkáni bővítés vagy támadás Közép-Európa ellen?

Európa a Brexit okozta veszteség után továbbra sem saját erősítésére törekszik, sokkal inkább önmaga ellen küzd az olyan eljárásokkal, mint a támogatások jogállami normákhoz kötése. Ezt illetően ugyanis nem létezik sem olyan egységes keretrendszer, mely alapján a kritériumokat meg lehetne határozni, sem olyan testület, mely jogosult lenne a döntés meghozatalára. Sejthető ugyanakkor, hogy e döntések meghozatalát esetlegesen felügyelő, függetlennek mondott testület a jogállamiságot politikai fegyverként használná a Közép-Kelet európai államokkal szemben. Hasonlóan fontos kérdés, hogy megreked-e Európa a jelenben vagy az Egyesült Királyság távozása után jelentős hangsúlyt fektet a balkáni bővítésre. Ezt illetően minden jelenlegi bizonytalanság ellenére a bővítés és szomszédságpolitikát felügyelő biztos, Várhelyi Olivér személye miatt lehetünk bizakodók. Ne legyenek ugyanis illúzióink: amennyiben az Európai Unió magára hagyja a Balkánt, mely ma is Európa puskaporos hordójának tekinthető, az űrt Oroszország, Törökország, Kína és Szaúd-Arábia fogja betölteni!

4. Amerika választás előtt

Persze merész lenne azt hinni, hogy kizárólag Európa vívott belső harcokat. Papírforma szerint ugyan az Egyesült Államokban békés évnek kellett volna eltelnie a félidős választások után és az elnökválasztás előtt, de nem így történt. A Donald Trump beiktatása óta lebegtetett impeachment ugyanis új szakaszba lépett. Az eljárást, mely az elnök alkotmányos felelősségre vonására hivatott, jó okkal használják csupán a legszükségesebb esetben, az ország történelme folyamán eddig mindössze háromszor. Ugyanis nem csak veszélyes precedenst teremthet, de sikertelenség esetén visszaható hatása lehet az azt elindítókra is. Miután viszont a félidős választások következtében a Demokrata Párt többségbe került a képviselőházban, tucatnyi meghallgatáson igyekeztek fogást találni az elnökök, melyre végül egy, a frissen megválasztott ukrán elnökkel július 25-én folytatott és kiszivárogtatott telefonbeszélgetésben leltek rá.

Véleményük szerint ugyanis Trump politikai nyomást gyakorolt Zelenszkij elnökre, sőt a szokásos katonai segély befagyasztásának lehetőségét is felvetette. Tette mindezt a demokraták szerint azért, hogy Ukrajna segítsen terhelő bizonyítékokat találni Obama egykori alelnöke, 2020 egyik demokrata párti elnökjelölt-aspiránsának fia, Hunter Biden ellen.

Joe Biden fia egy ukrán gázipari tröszt igazgatótanácsának volt tagja, akit nyíltan politikai kapcsolatai miatt alkalmaztak. A 435 fős képviselőházban a demokrata többség áterőltette a két vádpontból álló vádiratot, amelyekről gyakorlatilag pártszavazás történt: a demokraták – két nem ellenében és egy tartózkodással, ami az esélytelen elnökaspiráns Tulsi Gabbard nevéhez köthető – megszavazták, a republikánus képviselők ellene voksoltak. Az elítéléshez szükséges 2/3-os szenátusi többség azonban aligha érhető el, hisz a felsőházban a Republikánus Párt szűk többséggel rendelkezik, melyből húsz főnek kellene átszavaznia. Az igazi kérdés tehát az, hogy hogyan fog hatni az impeachment a 2020-as elnökválasztásra.

Folytathatja-e a munkáját az a Trump adminisztráció, mely elődjétől eltérően pragmatikus kapcsolatokra törekszik például Közép-Kelet Európával, vagy újabb ideológiavezérelt vezetés érkezik, mely inkább leckéztetni és számon kérni akarja majd ezeket az országokat?

5. Izrael – választások csapdájában

Hosszan tartó viszonylagos stabilitás után Izraelt is belpolitikai válság rázta meg, mely miatt az ország egy éven belül a harmadik országgyűlési választásra készül.

Ennek oka, hogy sem az áprilisi, sem a szeptemberi Kneszet-voksolás után nem volt képes a többséget birtokló koalíciót kiállítani sem a miniszterelnöki tisztet 2009 óta betöltő Benjamin Netanjahu, sem az ellenzéket egységbe tömörítő egykori vezérkari főnök, Beni Ganz.

A kormányalakítást nem csak Izrael tisztán listás választási rendszere nehezíti, mely instabillá teszi a jellemzően sokpárti koalíciókat, de a Netanjahu ellen felhozott korrupciós vádak is. Mindkét nagy párt – a jelenlegi miniszterelnök által vezetett Likud és a Ganz vezette kék-fehér – saját szövetségeseivel próbált meg kormányt alakítani. Netanjahu a vallásos, míg Ganz a baloldali-szekuláris pártok kegyeit kereste. Fontos, hogy a kormányalakításra 28 napja van a Reuven Rivlin elnök által felkért politikusnak, ám ez sem a Likud-nak, sem a Kék-fehérnek nem sikerült, hisz mindkét formációnak kizárólag a Jiszrael Bétenu nevű jobboldali világi párttal lett volna meg a többsége. Ennek vezetője – Avigdor Lieberman egykori honvédelmi miniszter – viszont semmi másról nem akar hallani, mint nemzeti egységkormányról. S itt válnak fontossá a korrupciós vádak, Ganz ugyanis kijelentette, hogy nem hajlandó olyan kormánynak tagja lenni, melyre ilyen árnyék vetül. Nem árt ugyanakkor emlékezni arra, hogy Lieberman nem először okoz összezördülést az izraeli politikában. Hisz még a kormánykoalíció tagjaként az ortodox fiatalok kötelező katonai szolgálat alóli mentessége okán már korábban is összekülönbözött egykori szövetségesével.

Nem szabad azonban az izraeli-arab konfliktus figyelmen kívül hagyásával elemeznünk a zsidó állam politikáját. Netanjahu a kampányban ugyanis felvetette nem csak a júdeai és samáriai telepek, de a Szíriától megszerzett Golán-fennsík annektálását is. Ez azonban nem csak saját híveinél talált megértő fülekre, de mozgósította az ország arab állampolgárait is, ennek köszönhetően pedig az arab pártokat tömörítő Közös Lista az ország harmadik legerősebb önálló pártja lett. Végső soron tehát hiába lett Netanjahu a leghosszabb ideig hivatalban lévő izraeli miniszterelnök – megelőzve az országalapító David Ben-Gurion-t – nem tudta elkerülni az eddig példa nélküli triplázást. E miatt messze nem biztos, hogy 2020 után is tovább folytatódik kormányzása.

6. Olasz és spanyol bizonytalanság

Nem szabad ugyanakkor megfeledkezni azokról az eseményekről sem, amelyek elsőre lokálisnak tűnhetnek, ám valójában komolyan meghatározhatják Európa, sőt a világ sorsát. Ilyen volt a spanyol politika, hisz az országban idén kétszer, négy éven belül pedig  négyszer tartottak parlamenti választásokat.

A mindkét idei voksolást megnyerő szocialista Pedro Sanchez jelenlegi ügyvezető miniszterelnök hosszú hónapok óta képtelen kormányt alakítani, miközben a bizonytalanságot és a baloldal láthatóan megengedő politikáját kihasználva az ország tengerpartja az embercsempészek célpontja lett.

A migrációval szembeni küzdelmet tovább súlyosbítja, hogy eközben a M5S-PD kormány Olaszországban is egyre erősebben elmozdul a nyitott határok politikája felé, és a Salvini egykori belügyminiszter nevével fémjelzett szigorú bevándorlási törvények felől. Hogy ez a két ország milyen kormányt választ magának a közeljövőben, alapvetően fogja befolyásolni a migráció kérdését Európában. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy azt a Németországot, mely normális esetben meghatározó szerepet játszana, gúzsba köti egy sokak által egyre kényelmetlenebbnek ítélt nagykoalíció

7. Ellentétek hálójában

Nem mehetünk el szó nélkül Ukrajna mellett sem. A magyar kisebbség miatt Magyarország számára létfontosságú egy erős és demokratikus Ukrajna. Sajnálatos módon azonban nem csak Ukrajna, de Európa gyengeségét is mutatják a Normandiai Négyek tárgyalásai. A francia, orosz és ukrán elnökből, valamint a német kancellárból álló testület előtt egy feloldhatatlan probléma áll.

Oroszország és Ukrajna érdekei és szándékai ugyanis mind a Krím-félsziget, mind Donyeck és Luhanszk etnikailag vegyes lakosságú területein szemben állnak egymással.

A tárgyalások sikerességét pedig nem segíti elő, hogy Angela Merkel már messze nem Európa erős embere, Emmanuel Macron pedig nem csak saját belpolitikai problémáival küzd, de ő szeretne lenni az öreg kontinens új meghatározó vezetője is. A Krím-félszigetet kimondva, kimondatlanul talán már több ország közvéleménye elkönyvelte Oroszország részeként, a Donyecki és Luhanszki harcok pedig a minszki megállapodás dacára soha nem szűntek meg.