Az idősebb Apponyi

A régi, rendi Magyarországon nem volt ritka jelenség, hogy egyes kiemelkedő családok több generáción keresztül is meghatározó szerepet töltöttek be az ország politikai és közéletében. Elég, ha csak a két miniszterelnököt is adó Tisza családra vagy a két Andrássyra gondolunk, de még hosszan lehetne folytatni a sort. Ráadásul a 19. század viharos eszmei változásai (liberalizmus és a nemzeti gondolat), valamint a polgárosodás az ifjabb generációt érintette meg igazán, így találkozhatunk több alkalommal szöges ellentétben álló politikát követő apával és fiúval, mint például a Tiszák esetében, ahol idősebb Tisza Lajos híres konzervatív bihari adminisztrátorként még Jókai Rideghváryjának is mintául szolgált, miközben fia a liberális ellenzék vezéregyéniségévé vált (legalábbis 1875-ig).

Gróf Apponyi Albert (1846–1933) – Wikipedia / Gróf Apponyi György (1898-1970) – Forrás: OSZK MEK

Talán kevésbé közismert, hogy a nagy magyar politikusdinasztiák között számon kell tartanunk az Apponyiakat is. Az ősz szakállú, tiszteletet parancsoló megjelenésű, hazánkat Trianonban is képviselő Albert tevékenysége viszonylag ismert. Albert fia, György, az egyik legnevesebb náci-ellenes politikus volt, aki a ’30-as évek végétől nyíltan elítélte az egyoldalú német orientációt. Meg is lett ezért a „jutalma”, 1944-ben, a német megszállás után, a GESTAPO hurcolta el. Jóval kevesebben tudják, hogy apja a „nemzet ügyvédjének” apja, (az idősebb) György is az ország főméltóságai között szerepelt és több alkalommal is komolyan részt vett a politikai események alakulásában, mi több reformkori nagyjaink teljesen egyenrangú politikai vitapartnere, ellenfele, később viszont Deák támogatója volt.

Apponyi György 1808-ban született, főrendi családban: már apja is királyi kamarás volt. Így szinte természetes volt, hogy a hagyományokat folytatva ő is politikai pályára lép.

A jogi egyetem elvégzése után a magyar királyi kancellárián titkári kinevezést kapott. Mivel a korban nem létezett a mai értelemben vett felelős kormány, így a kortársak a kancelláriát tekintették a hatalmat képviselő legfőbb szervnek. Tehát amíg Kossuthot és az alsótábla liberális nemességét ellenzéknek nevezzük, addig a kancellária és az ott tevékenykedő Apponyi is nyugodtan illethető a kormányzat megnevezéssel.

Gróf Apponyi György fiatalkorában – Wikipedia

Miután az 1843/44-es országgyűlés reformhangulatát érzékelte, Metternich úgy döntött, hogy immár nem elég az egyszerű „nem” a kormányzat és a király részéről, hanem módszert kell váltani. Hiába volt „felelőtlen” (vagyis nem felelős – hatalmát nem választások útján nyeri és nem leváltható) a kormány, innentől kezdve mégis arra törekedtek, hogy a saját fegyvereivel, a vármegyében és az alsótáblán győzzék le a liberális ellenzéket. E cél érdekében született meg a hírhedt adminisztrátori rendszer, melynek keretében az udvarhoz végsőkig hű arisztokratákat neveztek ki törvénytelenül a vármegyék élére, akiknek nyilvánvaló feladata volt, hogy bármilyen eszközzel, de konzervatív követutasításokat csikarjanak ki a vármegyékből.

Az ő nevezetes példájuk a Jókai által, „A kőszívű ember fiaiban”, a fent említett Tisza Lajosról hitelesen megmintázott Rideghváry Bence.

Metternichnek kellett azonban egy megfelelő magyar vezető, aki részleteiben megszervezi és lebonyolítja a tervet, hiszen őt egyéb összbirodalmi ügyek is terhelték. Ideális jelöltre Apponyi György személyében talált, aki kezdetben alkancellárként, később királyi kancellárként irányította hatékonyan a konzervatív kormányzati munkát és ennek jutalmaként meg is kapta a nevezetes „vbtt-t” – azaz „valóságos belső titkos tanácsossá” nevezték ki. E politika még hatékonyabbá tétele érdekében szánták el magukat a konzervatívok a pártalakításra is.

Ennek megfelelően Apponyi György, az első magyar politikai párt, a Konzervatív Párt létrejöttében is óriási szerepet vállalt.

Mindennek fényében, az 1840-es években Apponyi személyében kirajzolódik előttünk egy fontolva haladó politikus, a konzervatívok vezéregyénisége. Komoly eredményének tekinthető, hogy nagy névként, még magát Széchenyit is megnyerte a kormányzat számára, hiszen Apponyi felkérésére a „legnagyobb magyar” elvállalta a Helytartótanács közlekedési osztályának vezetését.

Gróf Apponyi György (Marastoni 1863 kőrajzáról. – Eredetije az Orsz. Képtár metszet-gyűjteményében.)

Ezek után nem meglepő, hogy ellene fordult a közvélemény elsöprő többségének támogatását bíró liberális ellenzék, és Kossuth vezetésével az 1847/48-as országgyűlésen Apponyi fejét követelték. A kormányzat bukására nem is kellett sokáig várni, a bécsi forradalom következtében Metternich-hel együtt lemondott Apponyi is a kancellári tisztségről.

A forradalom és önvédelmi háború eseményeitől távolmaradt. Magatartását súlyos betegsége is igazolta, bár 1849-ben újra Bécsbe érkezett és az ellenforradalom oldalán szervezkedő magyar konzervatív főurak csoportjának élére állt.

A helyzet azonban végül nem a terveik szerint alakult. A Ferenc József által bevezetett abszolutizmus egy konzervatív magyar főrendnek sem volt elfogadható, hiszen az a magyar történelmi közjogi fejlődést és rendi alkotmányt is sutba dobta. Így a korábban a kormányzatban aktívan részt vevő Apponyi, hirtelen ellenzékben találta magát és kénytelen volt ő is passzív ellenállásba vonulni.

Hiába kérte az uralkodót az 1850-es években több alkalommal is, az ifjú császár nem volt hajlandó helyreállítani a magyar rendi függetlenséget. A helyzet 1860-ban változott meg, amikor az uralkodó feladta az önkényuralmat. Kezdetben úgy gondolta, hogy elég visszatérni a forradalom előtti (1847-es) állapotokhoz, így helyreállította a magyar rendi intézményeket és a változtatásokat örömmel fogadó Apponyi Györgyöt országbíróvá nevezte ki. Ráadásul őt küldte ki királyi biztosként az országgyűlés megnyitására is.

Ez 1861-ben különösen nehéz feladatnak ígérkezett, hiszen az uralkodó az áprilisi törvényeket forradalminak és hatálytalannak tekintette, így a Pesten tartott országgyűlés a forradalmi korszakot idézte volna.

Ennek megfelelően Ferenc József Budát jelölte ki az országgyűlés színhelyéül, mely mégiscsak egy királyi város. A magyar ellenzék azonban pont ellenkező előjellel csinált szimbolikus jelentőségű kérdést az ügyből. A helyzetet végül Apponyi úgy oldotta meg, hogy az országgyűlést, a király trónbeszédének felolvasásával a Helytartótanács korábbi épületében nyitotta meg Budán, majd a T. Ház átköltözött a Duna túlpartjára, a Nemzeti Múzeum dísztermébe.

gróf Apponyi György (1808–1899) konzervatív politikus, udvari kancellár, nagybirtokos, az MTA igazgatósági tagja – Wikipedia

Ezek után Bécsbe utazott, várva az uralkodótól felmentését, aki azonban szó nélkül hagyta a kérdést. Miután a Teleki László öngyilkosságával is fémjelzett országgyűlést az uralkodó feloszlatta, úgy tűnt, hogy újra a passzivitás évei következnek. Ezzel szemben Ferenc József felkérte Apponyi Györgyöt, hogy készítsen egy tervezetet a fennálló ellentétek és közjogi problémák rendezésére. Számot vetve azzal, hogy a teljes függetlenség nem elérhető, Apponyi volt az első, aki leírta és nyilvánosságra is hozta a közös ügyek javaslatát, melyben már a kiegyezés több későbbi eleme (a közös ügyek költségéhez megszabott kvóta arányában történő hozzájárulás, a közös ügyeket felügyelő delegációk) is megjelent.

A javaslat készítésekor Apponyi Deákkal is fölvette a kapcsolatot, azonban miután ez az uralkodó tudomására jutott, Ferenc József elutasította a tervezetet és az országbírót felmentette pozíciójából.

Fotó: Wikipedia

Ennek is köszönhetően Apponyi a kiegyezés előkészítésekor már egyre inkább Deákhoz közeledett. Olyannyira, hogy a „haza bölcsének” javaslatát bécsi újságában is megjelentette.

A nevezetes tárgyalásokban Ő is részt vett, de az 1867-ben újjáéledő politikai életben már nem tudta megtalálni helyét, hiszen 1846-48-ban játszott konzervatív politikai szerepe miatt meglehetősen népszerűtlenné vált. Így végül hosszabb távon a főrendi ház örökös tagjaként folytatta politikai tevékenységét.

Igen magas kort élt meg, 1899-ben, 91 évesen Pozsony közelében, családi birtokán, Eberhardon halt meg.

Nánay Mihály