Szanyi Tibor leveleket ír. Fellebbenti a fátylat saját pártjának belső bűzös ügyeiről. A felvázolt látlelet betekintést nyújt az MSZP jelenlegi siralmas állapotába. Természetesen nem minden részletre kitérően. Fricz Tamás Magyar Nemzetben megjelent cikkében a Szanyi-leveleket elemzi.
Miután Szanyi Tibor alól kihúzták EP-képviselői székét, már nem volt mit féltenie: kitálalt – írja Fricz Tamás. Éppen úgy, ahogyan a földalatti bandák esetében szokott lenni, amikor a belső „normarendszer” megborul, és a banda egyik tagja – személyes bosszú vagy sértettség okán, vagy csak, hogy mentse az irháját – elkezd énekelni a hatóságoknak, és így kerülnek napvilágra a korábbi bűncselekmények.
A Szanyi-levelekben három fontos okot olvashatunk, amelyek az MSZP hajójának süllyedéséhez vezettek:
a párt feladta baloldaliságát, elvesztette kapcsolatát a magyar társadalommal, illetve megszűnt a szocialisták Kádár-korszakból örökölt pártszervezeti hálózata.
A baloldaliság feladása logikus következménye annak, hogy a posztkommunista gyökereket mind jobban le akarták tagadni, a posztkádári bélyegeket le akarták vakarni magukról (az MSZP és Gyurcsányék DK-ja is), ennek érdekében mind jobban a liberálisok színezetét kezdték magukra ölteni.
– Hiába igyekeztek az utóbbi időben valamit visszaszerezni a baloldali szólamokból, a tartósan kialakult hiteltelenséget ezzel már képtelenek voltak ellensúlyozni – írja a cikk szerzője, hozzátéve, hogy a hagyományos, szociáldemokrata típusú baloldal egész Európában szenved, lényegében azóta, amióta a szocializmustól mint illúziótól megszabadult a világ a Szovjetunió összeomlásával.
hirdetésA társadalommal való kontaktus elvesztése szorosan kapcsolódik a baloldaliság feladásához: többé már nem éreztek rá a magyar választók fájdalmaira, félelmeire és vágyaira. Ezzel párhuzamosan a pártjukhoz kötődő értelmiségiek és művészek inkább elhallgattak, mert ha szóltak volna azzal ők borítják fel a süllyedő hajót.
A szocialista párt a rendszerváltás után még tíz-tizenöt évig értette a magyar társadalmat, hiszen annak jelentős része a Kádár-korszakban nőtt fel, ahhoz vágyódott vissza, s ennek a rétegnek a természetes, szinte tősgyökeres pártja az MSZP volt – emlékeztet Fricz Tamás.
Éppen emiatt a posztkommunista társadalmi réteg miatt, amely visszavágyott a kádári rendszer langymelegébe, még 2002-ig is létező bázist tudott adni a párt alá a szocialisták Kádár-korszakból örökölt pártszervezeti hálózata révén. Ám éppen ebben az évben, a Fidesz vereségének hatására kiépült egy olyan alternatív polgári háló, amely az új összekapaszkodás révén sokkal élőbbnek bizonyult a szocialisták kiöregedő kapcsolati hálójánál.
– Ennek következtében a korábban szkeptikusok is bekapcsolódtak a fiatalabb generációk vérkeringésébe, és hittek nekik, így ez az új összekapaszkodás főként vidéken, városokban és falvakban mintegy lecserélte, felváltotta a régi posztkommunista hálózatot. Itt és ekkor történt meg a legfontosabb fordulat a magyar politikai életben, itt kezdett lejtmenetbe a szocialista párt – emlékeztet a szerző.
„A nyilvánosság platformjain döntően a belső mutyijainkkal, külső alkudozásainkkal jelenünk meg, mások pedig a leginkább korrupt bandának emlegetnek minket, ahol a vezetők a tagság vállát taposva huzakodnak az egyre kevesebb koncon” – idézi Fricz Tamás Szanyi Tibor levelét, rámutatva ezzel az MSZP-n belüli, megmaradt koncon való marakodásra, amely mind jobban elriasztotta a saját szavazóikat.
Fricz Tamás szerint az MSZP hajójának lassú, mostanában látható végleges elsüllyedésének már sokkal korábban be kellett volna következnie:
az elmúlt diktatórikus rendszer állampártja a demokráciában szétesik és megszűnik, mert ez a dolgok természetes rendje ott, ahol van erkölcs és igazság.
A szerző cikke végén kijelenti: az MSZP a múlt pártja, és nem egy XXI. századi párt a sok közül. És ugyanez vonatkozik a DK-ra is, főleg a 2006-os gyalázatok után.
Forrás: MN; Fotó: MTI/Balogh Zoltán
