Végeredmény: győzött a FIDESZ–KDNP, lenullázódott az MSZP

0:30

Ők szereztek mandátumot az Európai Parlamentben

FIDESZ-KDNP (13 mandátum):
Bocskor Andrea
Deli Andor
Deutsch Tamás
Gál Kinga
Győri Enikő
Gyürk András
Hidvéghi Balázs
Hölvényi György
Járóka Livia
Kósa Ádám
Dr. Szájer József
Tóth Edina
Dr. Trócsányi László

DK (4 mandátum):
Ara-Kovács Attila
Dr. Dobrev Klára
Dr. Molnár Csaba
Rónai Sándor

MOMENTUM (2 mandátum):
Dr. Cseh Katalin
Donáth Anna Júlia

MSZP-PÁRBESZÉD (1 mandátum):
Dr. Tóth Bertalan

JOBBIK (1 mandátum):
Gyöngyösi Márton

 

0:28

 

0:11

 

0:08

MSZP-Párbeszéd: kudarc az eredmény

Kudarcnak tartja az MSZP elnöke, európai parlamenti (EP-) listavezetője, hogy az MSZP-Párbeszéd közös listája egy mandátumot szerzett az EP-választáson, de a párt elnöksége az önkormányzati választásokra tekintettel egyhangúlag úgy döntött, hogy nem mond le.

Tóth Bertalan vasárnap késő este, Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta, sok településen – ahol már megszületett az önkormányzati választási megállapodás – olyan eredmény körvonalazódott, amely azt mutatja, az ellenzéki együttműködés le tudja győzni a Fidesz „kiskirályait”, „elkezdődhet a nemzeti együttműködés rendszerének a lebontása”.

Tóth Bertalan, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöke, az MSZP-Párbeszéd EP-listavezetője sajtótájékoztatót tart az MSZP és a Párbeszéd EP-választási eredményváróján Budapesten a Villányi úti Konferenciaközpontban –  MTI/Balogh Zoltán

Ez egy olyan felelősség, amelyet a választási eredmény tükrében is vállal az MSZP elnöksége és nem mond le – indokolt.

Hozzátette: az elnökség – az MSZP-t erősítve és egyben tartva – az önkormányzati választásokig azért fog küzdeni, hogy minél több településen fordulatot érjenek el.

Gratulált „az ellenzéki háziverseny győztesének”, a Demokratikus Koalíciónak, valamint a Momentumnak az elért eredményhez. „De szeretném azt is világossá tenni, hogy ezt a választást sajnos a Fidesz nyerte meg” – fogalmazott.

Tóth Bertalan közölte, nincs bennük harag egyik ellenzéki párt irányába sem. Szerinte a számok azt mutatják, hogy szükség van az MSZP mögött álló hálózatra ahhoz, hogy az önkormányzati választáson sikert érjenek el.

Elmondta azt is, hogy mandátumát előzetes közlésének megfelelően nem veszi át, az MSZP választmánya szombaton dönt arról, ki képviselje az MSZP-Párbeszéd szövetségét a következő öt évben az EP-ben.
Kitért arra is, értékelni fogják a választás eredményét, az általuk képviselt politikát.

Tóth Bertalan, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöke, az MSZP-Párbeszéd EP-listavezetője (k) sajtótájékoztatót tart az MSZP és a Párbeszéd EP-választási eredményváróján Budapesten a Villányi úti Konferenciaközpontban – MTI/Balogh Zoltán

Jávor Benedek, az MSZP-Párbeszéd EP-képviselőjelöltje sajnálatát fejezte ki, hogy csalódást okoztak a választóknak, de jó hírként beszélt arról, hogy az EP-választáson Európa-szerte megerősödtek a baloldali és a zöld erők.

Habár Magyarországon a Fidesz egyértelmű győzelmet aratott, de Európa-szerte a vártnál sokkal jobb eredményt értek el az európai integrációt erősíteni kívánó, Európát hatékonyabbá, igazságosabbá, zöldebbé tenni akaró politikai erők – mondta.

MTI

 

23:23

23:20

 

Orbán Viktor győzelmi beszédében úgy fogalmazott, hogy rekord részvétel mellett rekord győzelmet arattunk. Olvassa el a beszéd összefoglalóját ITT

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke beszél a Fidesz-KDNP eredményváró rendezvényén a Bálna Budapest rendezvényközpontban az EP-választás napján, 2019. május 26-án. A kormányfő mögött Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője, Semjén Zsolt nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettes, Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár (b-j). – MTI/Koszticsák Szilárd

 

23:00

FIDESZ-KDNP        52,14% (1.777.757)  13 mandátum
DK                              16,26% (554.286)     4 mandátum
MOMENTUM            9,92% (338.314)     2 mandátum
MSZP-PÁRBESZÉD 6,68% (227.786)     1 mandátum
JOBBIK                       6,44% (219.539)     1 mandátum

 

22:29

Jávor Benedek: súlyos vereség az eredmény

Súlyos vereségként értékelte Jávor Benedek, az MSZP-Párbeszéd európai parlamenti (EP-) képviselőjelöltje vasárnap este a nyilvánosságra került választási adatokat, amelyek szerint a két közös listán indult párt egy mandátumot szerezhet az EP-ben.

A politikus úgy értékelt, az ellenzék nem tudta teljesíteni azt a célkitűzést, hogy gátat szabjon a Fidesz előretörésének.

Hozzátette: a közös vereségből az MSZP-Párbeszéd része sokkal nagyobb, mint a többi párté.
Kérdésre válaszolva nem tudta megmondani, milyen hatással lesz a két párt jövőbeni viszonyára az eredmény, erről a pártok vezetőségének kell dönteni.

Szerinte egy ilyen eredmény után érdemes elgondolkozni azon, hogy a követett stratégia mennyire volt sikeres, de – tette hozzá – nem gondolja, hogy közvetlenül az MSZP-Párbeszéd együttműködése volt az oka a „súlyos vereségnek”.

Arra a kérdésre, hogy az MSZP vezetésének le kell-e mondania az eredmények ismeretében, Jávor Benedek közölte, eldöntik majd, hogy lemondanak-e vagy sem. Az MSZP-nek és a Párbeszédnek is a saját tagságával kell elszámolnia – tette hozzá.

Jávor Benedek elmondta, amikor döntöttek az MSZP és a Párbeszéd együttműködéséről, az adatok alapján racionális döntést hoztak, három mandátum megszerzésre volt várható. Az eredmények ezt azonban nem igazolták vissza – közölte.

MTI

 

22:01

Kelemen Hunor: erős brüsszeli képviselete lesz az erdélyi magyarságnak

Kelemen Hunor szerint ha a szavazatszámlálás igazolja a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) exit poll felmérés által előrejelzett szavazatarányát, az erdélyi magyarságnak erős képviselete lesz a következő öt évben az Európai Parlamentben.

Kelemen Hunor az RMDSZ kolozsvári székházában berendezett eredményvárón reagált az urnazárás utáni percekben arra, hogy az egyik román közvélemény-kutató intézet az urnáktól kijövők megkérdezése alapján 5,4 százalékos eredményt jelzett előre a magyar szövetségnek.

Az RMDSZ elnöke elmondta: a szövetség 440-460 ezer szavazatot szerezhetett, ami jelentősen meghaladja a korábbi EP-választásokon szerzett szavazatszámot, és a legutóbbi parlamenti választásokon elért eredményhez hasonlít.

Kelemen Hunor köszönetet mondott mindazoknak, aki a magyar szövetségre szavaztak. Úgy vélte, hogy a támogatásuk révén az RMDSZ-nek erős, határozott és kiegyensúlyozott hangja lesz az EP-ben.

Megjegyezte: küszöbön áll az Európai Unió megreformálása, és reményei szerint az erdélyi magyarság is bele fog szólni a változásokba. Kelemen Hunor szerint Az EP RMDSZ-es képviselőinek fontos feladata lesz, hogy elfogadtassák a Minority SafePack európai polgári kezdeményezést.

MTI

 

22:10

A Fidesz politikusai közül eddig Novák Katalin, Semjén Zsolt, Deutsch Tamás és Dömötör Csaba nyilatkoztak a sajtónak, egyre több ember gyűlik össze a 11 órai eredményváróra. Orbán Viktor sajtótájékoztatója/beszédére várnak leginkább.

Kovács Zoltán a helyszínen az Indexnek elmondta, hogy egyelőre nem érdemes spekulációkba bonyolódni, a részvételi arányra pedig nem lehet fogni semmit, hiszen az kiemelkedően magas.

 

22:00

Az LMP teljes elnöksége lemond az előzetes eredményeket látva

A vártnál sokkal rosszabb vasárnapi EP-szereplés miatt lemondott az LMP teljes elnöksége, vagyis a két társelnök, Demeter Márta és Keresztes László, illetve Kanász-Nagy Máté titkár és Hajdú Mária, Józsa László, Kendernay János, Kis-Szeniczey Kálmán, Pálvölgyi Miklós és Turcsán Szabolcs, jelentették be a párt eredményváróján összehívott sajtótájékoztatón, amit egy rövid elnökségi gyűlés előzött meg.

Az elnökség ezzel is segíteni akarja a teljes tisztújítást.

A rögtönzött sajtótájékoztatón megismételték azt is, amit korábban helyszíni tudósítónknak, Munk Verának mondtak, miszerint a választók megbüntették a pártot a tavalyi, párton belüli balhék miatt.

index.hu

 

21:55

Munkatársunk az MSZP-Párbeszéd eredményváróról jelenti

Ugyan már órák teltek el a reggel hétórai kezdés óta, de ennél szellősebb nem is lehetne az eredményváró. Magányosan lengő, piros MSZP plakátok várják azokat a még reménykedő érdeklődőket.

Jelenleg több a sajtóorgánum, mint a szocialista politikus. Nem mondhatnánk, hogy izgalom tölti meg a teret, a pangás szó jobban jellemezné az eredményvárót. Sem izgatott pusmogás, sem összesúgások nincsenek, de a nyugodt – ami azt illeti semmilyen – mosolyok sem jellemzik a jelenlévőket. 

A szocialista párt legjobb esetben is 10 százalékra számíthat, amivel két mandátumot tudnak szerezni az Európai Parlamentben.

Eddig a legnagyobb esemény Jávor Benedek, aki hatásos belépővel érkezett, az épületen belüli tömb körül tett egy elegáns kört, hogy – akár a baloldal politikájára oly jellemző módon – ugyanoda érkezzen vissza, ahol belépett.

 

21:52

Tarolt a Fidesz-KDNP, óriási meglepetést okozott a DK – az eddigi adatok szerint.

 

21:37

Kovács Zoltán: Az EP összetétele jelentősen meg fog változni

„Vegyes a kép országról országra, más történt, mint amit előrevetítettek sokan. Meg kell várni a végeredményeket, de egy dolog biztos, az EP összetétele jelentősen meg fog változni, és nagy valószínűséggel a korábbi pártvonalak menti szembenállások átalakulnak” – mondta Kovács Zoltán.

Origo

 

21:29

A helyszínen tartózkodó tudósítónk, sok forrás alapján arról számolt be, hogy a DK 4 mandátumra számít. 

21:10

Az LMP eredményváró sajtórészlegén a párttagok csalódottnak tűnnek, hiszen a magas részvétel nem kedvezett az LMP-nek.

Kanász-Nagy Máté, az LMP szóvivője a HírTV-nek elmondta, hogy a demokrácia alapja a magas részvétel, bár jól látható, hogy ez a pártnak ezúttal nem kedvezett. Úgy tűnik, a szavazók büntetik az LMP-t, Kanász-Nagy szerint, ez nem az elmúlt két hónap kampányának, hanem inkább a párt zűrzavaros elmúlt 10 hónapjának köszönhető.

Arra a kérdésre, hogy mi lesz a következménye annak, ha nem tudnak kijuttatni képviselőt Brüsszelbe Kanász-Nagy Máté azt válaszolta: „Nem lehet következmények nélkül hagyni egy negatív eredményt.”

Valószínűleg az egész vezetés lemond és egy ügyvezetői testület viheti tovább a párt vezetését.

Kanász-Nagy szerint az LMP nem szűnik, meg de újra kell építeni és levonni a konzekvenciát, hogy 2022-ben is parlamenti párt lehessen az LMP.

 

21:00

Információink szerint Felvidék magyarsága képviselet nélkül marad, míg szintén értesüléseink szerint az RMDSZ bejuthatott.

 

20:54

A Mi Hazánk Mozgalom eredményváróján tudósítónk jelentése szerint jelenleg csak Dúró Dóra, a párt elnökhelyettese és parlamenti képviselője van jelen. Torockai László pártelnök 23 órakor érkezik meg a helyszínre. 

A párt a saját aktivistáitól úgy értesült, hogy Kiskunmadaras két körzetében  6% és 15%-os részeredményeket értek el.

 

20:42

A Demokratikus Koalíciónál tartózkodó tudósítónk jelentette, hogy a párt eredményváró rendezvényén  Gréczy Zsolt nyilatkozott a sajtó munkatársainak. A DK továbbra is 3 mandátumra számít. Értékelése szerint a választópolgárok kiálltak az Európai Unió mellett, érezték, hogy fontos a választás.

 

20:35

A Vasarnap.hu birtokába jutott információk szerint a Dunakanyar egyik településének szavazóköréből származó adatok jól illusztrálják a régió pártpreferenciáit:

63,6%-os volt részvétel mellett az eredmények: 

FIDESZ 337 (56%)
DK 81 (13%)
Momentum 58 (10%)
MSZP 26 (4%)
Kétfarkú 26 (4%)
Jobbik 35 (6%)
Mi Hazánk 20 (3%)
Munkáspárt 2 (0%)
LMP 18 (3%)

 

20:20

NVI: este fél 8-ra valamennyi szavazókör bezárt

Vasárnap este 19.29-re valamennyi magyarországi szavazókör bezárt és ezt a helyi választási irodáknak jelentették is – közölte Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke vasárnap esti sajtótájékoztatóján.

Azt mondta: az átjelentkezőket váró szavazókörökben is zavarmentes volt a választás. Köszönetet mondott a helyi választási irodák vezetőinek, hogy “jól kezelték” az átjelentkezéseket, és így “hosszú idő után először nem volt sorban állás”.

Utalt arra, hogy tavaly módosult az átjelentkezések benyújtására vonatkozó előírás, és a szavazás előtti péntek helyett szerdán zárult az átjelentkezés határideje, így a választási irodáknak volt idejük felkészülni a sok átjelentkezőre.

Pálffy Ilona elmondta azt is, hogy valamennyi külképviseleti választási iroda is bezárt.

Felhívta a figyelmet arra, hogy bár a szavazókörök bezártak, az eredményeket az uniós előírás miatt este 11 óráig nem közölheti az NVI, de a pártok nyilvánosságra hozhatják az EP-választás részeredményeit, ha a delegáltaktól megkapott jegyzőkönyvek eredményeit összegzik. Közölte azt is, hogy 19 órától exit poll eredményeket is közzé lehet tenni.

Pálffy Ilona elmondta: Magyarországon 18.30-ig a szavazásra jogosultak 41,7 százaléka szavazott. Jelezte, arra számít, hogy a végleges részvételi adat 42-43 százalék közül alakul.

Kitért arra is, hogy a 115 ezer levélszavazatból 54 ezer érkezett már vissza, de a levélszavazatokat még a választás napján is le lehetett adni a külképviseleteken és az országgyűlési egyéni választókerületi székhelytelepüléseken, és ezekről még 15-20 ezer levélszavazat várható, amelyek feldolgozását hétfőn kezdik meg. Az NVI vasárnap este 7 órakor megkezdte a beérkezett levélszavazatok szkennelését és számlálását, erről külön jegyzőkönyv készül szerdán vagy csütörtökön.

MTI

 

20:18

Nézőpont: a nap folyamán készítettek egy telefonos közvélemény-kutatást. Ennek eredményeit 7 órakor, a szavazás végével közölték.

A Nézőpont a Fidesz–KDNP eredményét a 2009-es csúcs közelében, 56 százalékon mérte. Az MSZP és Demokratikus Koalíció küzdelmét nem tudták eldönteni, mindkét párt 10–10 százalékos a kutatás szerint. A Jobbik az előző EP-választáshoz képest rosszabbul szerepelt, 9 százalékot érhetett el. A kutatásból az is kiderült, hogy a Momentum 7 százalékos eredményt érhetett el, míg az LMP – 4 százalékkal – várhatóan nem került be az EP-be – közölte Mráz Ágoston Sámuel.

 

20:10

Európában általában magas, Magyarországon viszont rekord részvétellel zárult az EP-választás – jelentette ki Kovács Zoltán a nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár az M1-nek nyilatkozva. Hangsúlyozta még, hogy a pártok kampányai során azok a témák kerültek elő, amelyekről Magyarország kormánya már évek óta beszél.

***

20:05

Este 7 órakor hivatalosan befejeződött a szavazás az ország 10 277 szavazókörben a vasárnap tartott európai parlamenti (EP-) választáson. Azok a szavazni akarók, akik már a sorban állnak, még leadhatják voksukat.

A szavazatszámláló bizottság tagjai kiürítik az urnát és megkezdik a szavazatok számlálását a szavazóhelyiség bezárása után a budapesti Narancs Óvodában kialakított szavazókörben az EP-választás napján – MTI/Mónus Márton

Az Európai Parlament (EP) magyar tagjainak választásán vasárnap 18.30 óráig a szavazásra jogosultak 41,74 százaléka adta le szavazatát a magyarországi szavazókörökben a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.

A szavazók arról döntenek, hogy a listát állító kilenc párt, illetve pártszövetség közül melyek küldhetnek összesen 21 képviselőt az Európai Unió 751 tagú testületébe, az Európai Parlamentbe.

A fővárosban a szavazók 49,76 százaléka, 653 403 választópolgár adta le szavazatát 18.30 óráig.

A megyék közül a részvételi arány 18.30 órakor Vas megyében volt a legmagasabb, 47,02 százalék, ami 96 511 szavazót jelent. A legalacsonyabb részvételi arány Hajdú-Bihar megyében volt, 35,2 százalék, ebben a megyében 150 924-en voksoltak.

A 2004-es EP-választáson 18.30 óráig a választásra jogosultak 36,89 százaléka szavazott, 2009-ben 34,90 százaléka, 2014-ben pedig 27,64 százaléka.