A demokráciában mindenki egyenlő, mindenkit ugyanazok a jogok illetnek meg. Ha egy férfi és egy nő vonzalmat érez egymás iránt, akkor összeházasodnak, és kapcsolatukat ezzel törvényesítik. A házasság joga megilleti őket. Ebben az esetben azonban fölvetődik a kérdés, hogy miért ne illetné meg ez a jog azokat is, akik saját nemük iránt éreznek vonzalmat. Ők miért ne törvényesíthetnék a kapcsolatukat?  E megfontolás alapján törvényesítették az azonos neműek házasságát számos európai országban.

A kérdésföltevés azonban hamis. Az egyházak és a hagyományos erkölcs elítéli ugyan a közösség által el nem fogadott (azaz törvénytelen) kapcsolatokat, de senki sem kutakodik az iránt, ki kivel alszik, kivel tölti szabad idejét, kivel él együtt. A házasság, és rajta keresztül az ilyen kapcsolatok törvényesítése a belőle származó gyermekek érdekét védi.

A katolikus dogmatika éppen ezért tanította (még nem is olyan régen), hogy a házasság célja a gyerek. A válást tiltó egyházi rendelkezések értelmében éppen ezért, ha bizonyítható módon az egyik fél a házasságkötés előtt kijelentette, hogy neki nem kell gyerek, akkor az egyházi bíróság kimondhatja, hogy a házasság sohasem jött létre, mivel annak alapvető célját a felek kizárták.

hirdetés

Egy azonos neműekből álló pár esetében kell-e vizsgálni, hogy valamelyik fél nem mondta-e ki, hogy neki nem kell gyerek?

A házasság tehát elsősorban a gyermekek, és rajtuk keresztül a közösség túlélésének az érdekét szolgálja. Hazugság, hogy e célok bármelyikének teljesüléséhez az azonos nemű párok hozzá tudnának járulni. Azaz semmi kapcsolat az ő ügyük és a házasság intézménye között.

Maróth Miklós