„Az eszméknek következményeik vannak”

A Magyar politikai enciklopédia című – egyébként Orbán Viktor ajánlását is tartalmazó – kötet az utóbbi idők talán legizgalmasabb könyves vállalkozása. A mű bő 600 oldalon keresztül „vizsgálja a magyar politikai életet érintő legtöbb kérdést, az abortusztól Arisztotelészen, Erdélyen, a fékek és ellensúlyok tételén, Hegelen, a konzervativizmuson, Kornis Gyulán, a korrupción, a liberalizmuson, Platónon át egészen a zsidó-keresztény hagyományig”. De vajon mit kezdhetünk egy politikai (vagy ami azt illeti, bármilyen) enciklopédiával most, a XXI. században...? Vágyunk rá egyáltalán, hogy jobban megértsük a napjainkat mind erőteljesebben meghatározó politika alapfogalmait? Szilvay Gergely újságíróval, a Mandiner főmunkatársával, a könyv egyik szerzőjével beszélgettünk.

– Miért éreztétek úgy, hogy ideje lenne politikai enciklopédiát készíteni? Te magad hogyan lettél a szerzőgárda tagja?

– Az eredeti terv tudtommal a kortárs konzervatív gondolkodás doyenje, Roger Scruton hasonló munkájának lefordítása volt, de az ötletgazdák – többek között a jelen kötet főszerkesztője, Pásztor Péter és az egyik szerkesztőbizottsági tagja, Mezei Balázs – a magyar és az angol történelem (és helyzet) jelentős különbségeit számba véve végül úgy ítélték meg, hogy ennek a fordításnak nem lenne sok értelme. Ezután született meg a magyar szerzőségű enciklopédia ötlete. A könyv egyik előszavát egyébként Scruton írta.

Én a magam részéről úgy kerültem a képbe, hogy amikor doktoranduszként tanultam a Pázmány Politikaelméleti Doktori Iskolájában, Mezei tanár úr merész bizalomról tanúságot téve meghívott a szerzők közé. Ez óriási megtiszteltetés, hiszen így olyanok közé csöppentem, akiknek amúgy olvastam a könyveit, vagy épp a tanáraim voltak.

A külföldi szakirodalom fordítása mindig nagyon fontos, de legalább ennyire az a saját szellemi alkotások felmutatása is. Az MPE is egyik bizonyítéka annak, hogy semmivel sem vagyunk rosszabbak, mint a nyugati szellemi elitek. Tulajdonképpen ezután akár a mi enciklopédiánkat is lefordíttathatnák más nemzetek, ha pusztán a színvonal lenne a kérdés, és nem jönne elő odafelé is az adaptálhatóság problémája.

– Felmerülhet, hogy a digitalizáció, az „online-lét” korában vajon minek még egy enciklopédia, amikor a régiek is csak a családi könyvespolcokon porosodnak…

– Felmerülhet, szerintem viszont a könyv-formátum ma is népszerű. Ráadásul egy könyvnek eleje és vége van, első és utolsó oldala, nem egy végtelen információhalmaz, mint a net – vagyis nemcsak szó szerint, hanem átvitt értelemben is megfoghatóbb, így használhatóbb is annál. Nem beszélve arról, hogy ha egyszer bárki, bármilyen szándékból lekapcsolja a világban a villanyt, akkor a „felhőnek” annyi, egy minőségi kötet viszont kibír akár nyolcszáz-ezer évet is; Petrarca könyvtárában máig lehet kutatni. Aztán egy enciklopédia viszonyítási pont is: nem feltétlen az olvasók mennyisége és az olvasás gyakorisága itt a kérdés, hanem hogy azonnal lekapható a polcról, és egy-egy kérdést illetően gyorsan tájékozódni lehet belőle, talán gyorsabban, összeszedettebben és még mindig megbízhatóbban, mint a neten. Bármilyen témáról lehet végtelen vitákat folytatni, de ha végül arra hivatkozom, hogy a polcomon lévő enciklopédiában mit írnak, az még a velem egyet nem értők számára is elfogadható alap lehet a továbblépéshez.

– Mondhatjuk, hogy lényegében ez egy jobboldali-konzervatív könyv? Vagy inkább ne mondjunk ilyet.

– Határozottan mondhatunk ilyet, hiszen az előbb vázolt megfontolások mellett – sőt előtt – a legfontosabb az volt, hogy ez egy vállaltan jobboldali-konzervatív szemléletű enciklopédia legyen, reprezentatív szerzőgárdával. Enciklopédiát készíteni hihetetlen nagy munka, én a magam néhány szócikkével is rengeteget küzdöttem, ilyenkor ugyanis számít minden apróság: nemcsak az előre megadott terjedelmet kell szigorú pontossággal betartani, hanem szelektálni kell, mi fér bele, mi nem, mit emelsz ki, milyen kifejezéseket használsz. Hogy mondjak pár példát a saját praxisomból: szigorúan 8000 karakterben összefoglalva mi a kultúra vagy mi az erkölcs, mi az USA; vagy épp ezer karakterben – mi a hierarchia, és mire koncentrálsz Francónál? S mivel egy enciklopédia elkészítése ekkora munka, ezért enciklopédiákat ritkán adnak ki és azok sokáig készülnek. Ennek például 2013-ban kezdődtek a munkálatai. Van pár olyan könyves vállalkozás a magyar tudománytörténetben, például a néprajz területén, amelyek esetében évtizedekig adták ki az egymás után érkező köteteket, s volt, hogy akár egy évtized is kimaradt pénz- és emberhiány miatt. Az ilyen velejárók miatt konzervatív szemléletű, átfogó jellegű politikai enciklopédia (legalábbis magyar szerzőktől) nem is jelent meg a kommunista hatalomátvétel, azaz a huszadik század közepe óta. A Lánczi András által szerkesztett, 1995-ös Politikai filozófiák enciklopédiája pedig nem teljesen ugyanarra koncentrál, mint a jelen kötet, melynek egyébként ő is szerzője. A legtöbb tudományterületen a ma is használt, bevett lexikonok, enciklopédiák, kézikönyvek még a kommunizmusban készültek, gondoljunk csak az irodalom területén a „Spenót”-ra; ezek nyilván nem használhatatlanok, sőt egyenesen legendásak is lehetnek, mint a – persze nem lexikon műfajú – háromkötetes Erdély története a nyolcvanas évek végéről, ami akkor forradalmi vállalkozás volt, de a marxizmus keretein belül maradt mind szemléletében, mind tematikájában. A rendszerváltástól a magát világnézetileg semlegesnek beállító szociológiai, „objektív” szemléletmód volt a meghatározó, ami azonban pusztán egy felvilágosult-balliberális szemlélet maszkjaként szolgált. Világnézeti és ideológiai semlegesség ugyanis nem létezik, maximum kiegyensúlyozottság és méltányosság. Érdemes erről Michael Freeden ideológiakutató munkáit olvasni.

– Tehát egy baloldali ember a közelébe se menjen ennek az enciklopédiának?

– Dehogynem. Hisz a kötet a párbeszédet is szolgálni hivatott. Ezzel együtt én nem hiszek a különféle narratívák, világnézetek egyenlő érvényében; Isten vagy van, vagy nincs, függetlenül időtől és tértől. Ettől még persze felmerülhet a kérdés, hogy miért nem olyan enciklopédia készült, ami átível a világnézeti határokon; de az a tippem, hogy még a sokféle konzervatív árnyalat egyikéhez-másikához tartozó szerzőket is nehéz volt összefogni, másrészt meg, ha túl sokféle nézet jelenik meg egy enciklopédiában, akkor az nem jó, a végeredmény ugyanis széteső lesz. Jobb egy egységes narratíva, amihez olyan emberek csatlakoznak, akik ezt fel tudják vállalni. Ezen a nehézségen túl pedig az előző évtizedeket tekintve egy világnézetileg sokszínű enciklopédia az, aminek nem lett volna értelme, hiszen az nem pótolt volna igazán létező hiányt; a konzervatív enciklopédia viszont kiegyensúlyoz és kiegészít. Ha egy hajó rakterének egyik fele jól meg van pakolva, akkor nem kezdek el úgy tovább pakolni, hogy akkor ide is egyet meg oda is, hanem akkor szisztematikusan telepakolom a raktér másik felét. Ez tehát egy konzervatív enciklopédia, amit a szerzőgárda büszkén és tudatosan vállal.

– Persze pontosan tudjuk, hogy konzervatív attitűdből is sokféle van. Melyik dominál leginkább a kötetben?

– A szerzők közt akadnak vallásosak – katolikus és más felekezetűek –, talán agnosztikusok is, némelyek a laissez-fair kapitalizmus hívei, mások meg épp annak erős kritikusai, aztán jelen vannak majdnem-liberálisok, illetve a konzervatív forradalom hívei is. Fő hívószavaink azonban ugyanazok. A konzervativizmus nem helyben maradás, nem is lassított haladás, ahogy sokan gondolják, hanem egy külön elképzelés a világ alakítására – a konzervatív kifejezés pedig ilyen értelemben annyit jelez, hogy egykor bevett, hagyományosnak mondható eszmékre támaszkodik, hogy ne mondjam, az újbaloldallal szemben tudja, hogy a világot nem 1789-ben hívta életre a semmiből a francia forradalom – az azt megelőző pár ezer év gondolkodása, tapasztalata is érvényes, vissza lehet hozzá nyúlni, aktualizálni lehet, alapozni lehet rá.

– Egy Facebook-bejegyzésben felsorolsz néhány szócikket, amelyet te dolgoztál ki a kötetben. Többek közt a „hierarchia” is hozzád került – amit a posztodban mint kisebb jelentőségű fogalmat említesz. Miért?

– Nem kisebb jelentőségű, hanem terjedelmében kisebb… A szerkesztőbizottság és a főszerkesztő ugyanis arra a szinte lehetetlen feladatra vállalkozott, hogy összeállítsa a szócikklistát, ami nem bővülhetett akármeddig, valahol meg kellett húzni a határokat, tehát el kellett dönteni, miről írunk és miről nem. Minderre pedig egy kötetük volt, nem mondjuk három vagy öt. Másrészt el kellett dönteni, hogy melyik fogalomról, személyről mennyit írunk. És ugye itt már megjelennek például a konzervatív szempontok: a konzervatívoknak fontos személyiségekre és fogalmakra jobban koncentrál a lexikon. A szerkesztők végül meghatároztak 8000, 4000, 2000 és 1000 karakteres szócikkeket. Az általam írt szócikkek száma, azt hiszem, 18, de menet közben voltak cserék is. Nemcsak a hierarchia, hanem az úgyszintén általam írt relativizmus szócikk is ezer karaktert kapott, s láss csodát, sikerült összefoglalni ennyiben a lényeget. Ezek a korlátok alkalmat adtak a kreativitásra és az önfegyelem gyakorlására is; ki kellett találni, hogyan sűrítsük össze ilyen terjedelműre mondanivalónk lényegét tudományosan és érthetően. A szerkesztők ráadásul minden szócikket átbeszéltek, mind a hétszázat, én is velük egyeztetve csiszoltam-javítottam a sajátjaimat, mire azok elnyerték végső formájukat. Iszonyatos munka van tehát az enciklopédiában. A fontos az volt, hogy eszmékre és gondolatokra koncentráltunk, nem a lexikai adatokra, ami bárhol elérhető. Például az USA-ról szóló szócikkben nem annak történetét foglaltam össze, hanem az alapítást meghatározó eszmékre és az amerikai mentalitásra koncentráltam.

A hierarchia fogalmára áttérve: ez természetesen ma is fontos a konzervatív gondolkodás számára, de a lényegét el lehet mondani ezer karakterben. Ez a szócikk jó példája annak, miért is konzervatív az enciklopédia: mert például eleve ír a hierarchiáról, sőt pozitív fogalomnak tekinti. A szócikk azzal végződik, hogy a „a káosz ellentétének, a rendnek mindig vannak hierarchikus vonásai. A hierarchia a szabad társadalmak természetes jellemzője, csak elnyomással szüntethető meg, akkor sem teljesen.” Nem hiszem, hogy egy liberális, főleg egy újbaloldali lexikonban bárki leírna ilyet, és a hierarchiát ne állítaná szembe rögtön a szabadsággal, hanem inkább annak részeként értelmezné, még akkor is, ha szabadság és hierarchia között természetesen rengeteg súrlódás volt mindig is. Szerintem a természetes arisztokrácia, a meritokrácia, szóval akármilyen hierarchia létének kérdése amúgy is kiéleződhet korunkban, ha a radikálisan egalitárius újbaloldal megerősödik. A szócikkek végén néhány irodalmi tételt javaslunk a további tájékozódáshoz az olvasóknak, és például a kultúra szócikk végén többek közt Eliot és Molnár Tamás műveit ajánljuk, ami úgyszintén elképzelhetetlen volna egy másmilyen szemléletű lexikonban.

– A Századvégnél pár éve megjelent Médiabefolyásolás – az új kislexikon c. könyvvel kapcsolatos egyik legelső élményem az volt, hogy ez a mű, lexikonság ide vagy oda, akár online-létünk széttöredezett regényeként is felfogható… Mit gondolsz, a Magyar politikai enciklopédia is hasonlóképpen „eteti magát”? Vagyis közvetlenül rólunk, a politika világába nyakig elmerült (magyar) emberekről szól?

– Ha a mindennapi politikai aktualitásokhoz nincs is közvetlen kapcsolata a Magyar Politikai Enciklopédiának, mindenről szó van benne, ami a napi politikai mögött húzódik. Ha egy kocsmai vagy ebéd után kibontakozó napi politikai vitát úgy folytatnánk, ahogy egyébként gyakran szoktuk is, hogy kiderül, különféle fogalmakról, azok viszonyáról és fontosságáról mást gondolunk, és átcsapunk „filozofálásba”, akkor lehet, hogy hirtelen segítségünkre lehetne ez az enciklopédia. Nyilván nem lesz ott a táskánkban, de a napi politikai kérdések mögött meghúzódó metanyelvről, világnézeti kérdésekről, értelmezésekről is szól egy ilyen könyv. Ha például azon vitatkozunk, hogy kell-e nagyobb hadsereg, vagy inkább környezetvédelemre költsük a pénzt, meg hogy a háború rossz, akkor rögtön a „realizmus és idealizmus a nemzetközi kapcsolatokban” szócikk tartalmánál lyukadunk ki – többek között. És ha azt elolvassuk, gyorsan át fogunk látni egy kérdéskört, megértjük a fő érveket, álláspontokat. Aztán ha jobban érdekel minket, rögtön utána is olvashatunk a részletesebb szakirodalomnak. De nem hiszek abban, hogy a közélet, a politika, a világlátás kérdésköreiben csak szakértők foglalhatnak érvényesen állást, s egyetértek egyik kedvenc filozófusommal, Alasdair MacIntyre-rel abban, hogy a filozófia végső soron hétköznapi kérdéseinkről szól; ahogy Richard Weaver amerikai déli platonista gondolkodó híres könyvének címe mondja, „az eszméknek következményeik vannak”. Újságíróként dolgozom, ott, akárcsak a politikában, egy-egy kérdéskör vitás pontjait, hangsúlyait gyorsan át kell tudni látni. Fontosak a részletek, de például az eutanázia – amiről úgyszintén én írtam a kötetben – csak látszólag orvosi kérdés, igazából etikai. Ha valaki átlátja ennek lényegi pontjait, ugyanúgy érvényesen állást foglalhat az eutanázia kérdésében, mint ha az eutanázia orvostudományi részleteivel is tisztában lenne. A részletkérdések általában csak árnyalják az emberek álláspontját, de ritkán fordítják az ellenkezőjére. Egy enciklopédia, ha jól sikerül, szerintem igenis szerepet játszhat abban, hogy a közéletben felmerülő kérdések, témák tényleg a köz témái legyenek, és aki akar, szakvégzettség nélkül is beszélgethessen, gondolkodhasson róluk, akárcsak a régi Bizánc fürdőiben vagy boltjaiban, ahol állítólag teljes természetességgel vitatkoztak teológiai kérdésekről a dolgos polgárok. Nekem ugyan nem eszményem, hogy az egész ország nulla-huszonnégyben közéletet éljen, sőt egyre jobban távolodom ettől a felfogástól, de aki szeretné, hadd tegye, és legyen segítségére a Magyar Politikai Enciklopédia, ami tudatosan és büszkén konzervatív szemszögből tekint a világra.