A látszat csal, nem csökkent a gyermekvállalási kedv

Faggyas Sándor Fordul a hajó című írásában a Központi Statisztikai Hivatal adatait sorolva arra világít rá, hogy bár 2018-ban valamelyest csökkent Magyarországon a születések száma, a látszat ellenére nem csökkent a gyermekvállalási kedv. A teljes termékenységi arányszám ugyanis a 2011. évi 1,23-as mélypontot követően 2016–2017-ben 1,49-re nőtt, és tavaly is ezen a szinten maradt.

A szerző rávilágít arra, hogy ez a növekedés 2010 és 2016 között a második legnagyobb mértékű volt az unión belül, az utolsó helyek egyikéről gyakorlatilag felzárkóztunk az európai középmezőnyhöz.  Álláspontja szerint: „a jelentős javulás jórészt a 2010 után megerősített és kibővített családtámogatási rendszernek, valamint a magyar gazdasági kilátások számottevő javulásának tulajdonítható. Ez azonban még mindig nem elég, mert a népesség egyszerű reprodukciójához minden szülőképes nőnek élete folyamán legalább két gyermeket kellene világra hoznia és felnevelnie. Ezt jelenleg egyetlen európai ország sem éri el, s ahol mégis nő a populáció, az főként a jelentős bevándorlásnak és a más kultúrájú népesség európainál magasabb termékenységének a következménye”.

Faggyas Sándor felidézi: „a magyar miniszterelnök a 2017. májusi II. Budapesti Demográfiai Fórumon népesedési fordulatot hirdetett, amelynek első feltétele, hogy 2030-ra 2,1-re emelkedjen a születési ráta. Ehhez a 2010 óta folytatott népesedés- és családpolitikát évtizedeken át kell tartani, mert – mint Orbán Viktor fogalmazott – amikor a hajó kapitánya meg akar fordítani egy nagy óceánjárót, a hajótest csak lassan veszi fel az új irányt. A fordulathoz idő kell, továbbá a jól beállított és rögzített kormánykerék mellett jó hajómotor – erős, versenyképes, dinamikusan növekvő gazdaság –, és egy jó állapotban levő hajótest is. Ez utóbbi azt jelenti, hogy hiába fordítja a kormány a GDP csaknem öt százalékát családtámogatásokra – ami európai rekord! –, „ha a család mint közösségi forma nincs a fiatalok szívében az első helyen”.

A szerző Orbán Viktor legutóbbi rádióinterjújában tett ígéretére is kitér, ami szerint a gyermekvállalási kedv növelése érdekében a kormány az idén tovább bővíti a családtámogatási és gyermekvédelmi rendszert, s egy egészen új elemet is bevezetnek.

„A családok éve tehát folytatódik, a hajó pedig lassan, de biztosan tovább fordul.”

A  teljes írás itt  olvasható.

'Fel a tetejéhez' gomb