Egy héttel a Reformáció 500+1 éves évfordulója után, a Családok évében nem feledkezhetünk meg arról, hogy a családi életre, a nők és a gyermekek családon belüli és így a társadalomban elfoglalt helyére, szerepére milyen jelentős hatást gyakoroltak a reformáció tanai.
Annak ellenére, hogy a rossz nyelvek szerint Luther Márton csak azért indította el a reformációt, hogy megnősülhessen, az azt követő élete nemcsak a protestáns közösségekben, hanem valamennyi keresztény családban mégis példaképpé tette azt a családi mintát, amelyben a családfő és a feleség társakként, egymást kiegészítve nevelik gyermekeiket Isten dicsőségére, az Ige tanítása szerint.
Luther 1525-ben vette feleségül Bora Katalint, az egykori apácát, akit határozottsága miatt férje viccesen csak „Herr Käthe”-ként emlegetett. Luther és neje boldog házasságban élt egymással, melyet ékesen bizonyít az a tény, hogy a kor szokásait teljesen felrúgva a prédikátor 1546-ban bekövetkezett halála előtt Katharinát tette meg egyedüli örökösévé.
„Isten legnagyobb kegyelme és adománya, ha igaz lelkű, kedves, Istenfélő és házias feleségre találsz,
akivel békében élhetsz, akire rábízhatod minden vagyonodat és tulajdonodat, sőt a testi épségedet és az életedet is, és aki gyermeket szül neked” – írta Kathe-jéről. Luthernek és Bora Katalinnak hat gyermeke született, akiket a reformátor ujjongva szeretett: „Gazdagabb vagyok, mint az egész világ összes pápás papjai. Hiszen az utódok a szülők legnagyobb örömei!”.
hirdetésLuther számára a feleség a férj
„saját életéhez legközelebb álló kincse: hitvestársa, aki vele egy test és vér”,
a gyermek pedig olyan „pompás, örök kincs”, akinek nevelésével a szülők elnyerhetik az üdvösséget. Luther számára tehát a család maga volt a kincs, az a közeg, amelyben a hit megtanulható és gyakorolható. Véleménye szerint a gyermekek nevelése a legszentebb emberi tevékenység, a jó nevelés pedig elképzelhetetlen rendezett, erkölcsös családi élet nélkül.
Kálvin János, a házassági és családi életformára való nevelés másik nagy reformátoraként azt hangsúlyozta, hogy a házasságban az Úr elsősorban a Szentírás által formál jogot a társas együttélésre („Nem jó az embernek egyedül lenni”). Kálvin úgy tartotta, hogy minden hívő életének valamiféle „világító lámpásként kellene ragyognia”, hogy a helyes, Istennek tetsző példamutatásuk „fényt adjon azoknak, akik még távol vannak az Evangéliumtól”.
Luther és Kálvin mindent elkövettek azért, hogy az emberekből a keresztyén tanítás és egyházfegyelem segítségével „Isten-népet” neveljenek, melynek kiindulópontja a helyes keresztyén házassági és családi élet. A feleségeik és általában az egyházi közösségeik női tagjai igazi szellemi és lelki társakká váltak, ami mára elvezetett odáig, hogy napjainkban már a protestáns egyházakban igen nagy számban szolgálnak lelkésznők is.
A nagy reformátorok úgy tartották, hogy nincs szentebb emberi tevékenység a nevelésnél és így az erkölcsös, az Igét középpontba állító családi életre való nevelés a protestáns, polgári gondolkodásmód központi elemévé vált. Mindezt alátámasztotta hiteles családi és házassági életük is, amely minta lehet sokak számára.
Fűrész Tünde
A szerző jogi szakokleveles közgazdász, szociálpolitikus. A Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) elnöke. Korábban családpolitikáért felelős helyettes államtitkárként és a bölcsődei rendszer átalakításáért felelős miniszteri biztosként dolgozott. Három leánygyermek édesanyja.
