vélemény

  • Vélemény

    A pap, aki politizálhat

    „Dobrev Klára támogatását javaslom a választóknak. Én magam is támogatom őt” – hirdeti az igét a Facebookon Iványi Gábor lelkész,…

  • Vélemény

    Vita helyett esti mese

    Vasárnap este az ATV leadott egy „miniszterelnök-jelölti vitát”, amely a vita műfajának minden szempontjából, meg úgy egyáltalán, csak kérdéseket vetett…

  • Vélemény

    Nem értik

    Utazom a buszon, épp az Eucharisztikus Kongresszus valamelyik szentmiséjére tartva, erre felzendül a hangosbemondóból egy idézet Ferenc pápától, úgymond az…

  • Vélemény

    „Ahol Péter, ott az Egyház”

    2015-ben elkezdték terjeszteni róla, hogy a korlátlan migránsbeáramlást támogatja. Az elhíresült Úrangyala utáni bejelentését még a keresztény, konzervatív médiumok is…

  • Vélemény

    Ungváry Zsolt: A túlélő gólya kegyetlensége

    De nem a fészek alatti sötét utcát látjuk, ahol erőszakos bűnözők mészárolnak le egy kisgyerekes családot. A rettenet a fészekben…

  • Vélemény

    Donáth zaklatási ügyében benne van minden, amit a komcsi elitről tudni kell

    A bíróság Donáth László ügyében hozott ítélete mindeddig nem emelkedett jogerőre, mert ugyan büntetővégzésben bűnösnek találták, Donáth nem fogadta el…

  • Vélemény

    Csúnyán le tetszett bukni, sajnos

    Történt ugyanis, hogy az Európai Parlament alelnöke a múlt héten, amikor egyébként kampánykörút helyett jó eséllyel az EP foglalkoztatási és…

  • Vélemény

    Eucharisztia

    Érdemes tisztázni, hiszen sokan túlzásnak érzik ezt a tanítást, hogy sosem volt egyszerű elfogadni és elhinni ezt. Már akkor, amikor…

  • Vélemény

    Karácsonynak és Fekete-Győrnek a Pride való, nem a meccs

    Karácsony Gergely és Fekete-Győr András meccsre járása önmagában nem lenne probléma. Buzdíthatnának, szurkolhatnának. Az, hogy ezt meghívásra teszik valami díszpáholyban…

  • Vélemény

    Az erősek kenyere

    Az embert, pláne a sportolót pedig nem csupán a testi ereje segíti célja elérésében, hanem legalább ennyire szellemi és lelki…

'Fel a tetejéhez' gomb