Nőgyűlölő volna, aki templomba jár?

Ha egy Progresszív Katolikus Ellenzéki Teológusnő nekimegy a Facebookon az előválasztás egyik jelöltjének, akkor alapesetben adná magát, hogy kényelmesen hátradőljünk és jól szórakozzunk a bevitt pofonokon. Amikor azonban a dühödt kirohanás keretében az Igazikatolikus egyszerre a hívő embert mint olyat kezdi nagy erőkkel besározni, talán mégse helyénvaló némán szemlélni az eseményeket.

Történt ugyanis, hogy MMag. Dr. Theol. Progr. Perintfalvi Rita a következőket adta ki magából egy szép őszi napon: „a magyar egyházi gondolkodás és a katolikus emberek, férfiak gondolkodása, különösen azoké, mint pl. MZP is, akik még mindig járnak templomba, akiknek hét gyerekük van, azok általában pont így gondolkodnak még 2021-ben is a nőkről [ti. állítólag elnyomóan]. Mert, ha nem így gondolkodnának, eleve nem lenne hét gyerekük. (…) De hogyan érti meg ezt egy olyan férfi, aki ennyire hithű katolikus és nyilván a felesége sem tanította meg őt semmi másra. Nincsen előtte egy olyan nő mintája, aki sikeres, aki el tud érni dolgokat és akire ő mint férfi lehet büszke.”

Az ugye ordít ezekből a mondatokból, hogy a szerző szerint egy sokgyerekes édesanya von Haus aus nem képes „elérni dolgokat”, és nem sikeres tagja a társadalomnak. Hanem egy önsorsrontó szerencsétlen, aki a családjáért gürizik évtizedekig, ahelyett, hogy egy komcsi osztrák városba ingázna genderszakos diákokat tanítani – valami ilyesmi sejlik fel az írásból. Mármost ennél profibban nemigen lehetne belerúgni a nagycsaládos anyák önérzetébe.

Ha egy feminista szerint nem minősül sikernek és büszkeségre okot adó ténynek, ha egy nő elvezet egy kilencfős nonstop háztartást a maga logisztikájával, akkor hogyan várjuk el, hogy egy faragatlan macsó elismerje az emögött álló teljesítményt?

De arról is érdekes lenne látni egy statisztikát, hogy a szégyenletes szexuális visszaélések áldozatai között hány olyan van, aki csonka családban nőtt fel, és hány olyan, akinél volt otthon egy odafigyelő, érzelmi biztonságot adó anya, egy férfimintát mutató édesapa és akár több testvér. Csak mert mifelénk, ahol ez adott, soha senkit nem környékeztek meg beteglelkű pedofilok – ami akár arra is utalhat, hogy egy erős, stabil nagycsalád efféle védő-megelőző funkciókat is elláthat. Tényleg csak tipp.

Viszont sunyin megbúvik az eszmefuttatásban egy nem kevésbé érdekes félmondat: hogy tudniillik azok tekintik alacsonyabb rendűnek a nőket, „akik még mindig járnak templomba”.

„Még mindig.” Miért, mi történt, miről maradtam le? Eljött Jézus Krisztus, és szólt, hogy az Eucharisztia sztornó? A Vatikánban kivették a hét szentség közül? Az Úr napját most már inkább mégis helyénvalóbb egésznapos Netflix-maratonnal megszentelni? Minden forrásunk a wellnesshétvégéből fakad?

Ha valaki legalább vasárnap elmegy templomba, az nem „ennyire hithű katolikus”, hanem az abszolút minimumot tartó hívő. Akit nem muszáj tisztelni, de legalább – katolikus teológusként – nem kéne lesajnálni és fundamentalista nőgyűlölő agresszorként beállítani. Értem én, hogy progresszívék szerint az autonóm lelkiismeret majd eldönti, biztosan kell-e még járni templomba a felvilágosult XXI. században; jó esetben azonban a felnőtt hit és lelkiismeret lényege épp az, hogy belső késztetéssel is arra indít, ami egyébként külső előírás. Azaz nem kicsemegézi magának az egyház alapvető tanításából azt, ami jólesik, mondván, a többi mind hótfölösleges szabály (mert én okosabb vagyok, mint megannyi zsinat együttvéve), hanem önszántából igyekszik a katekizmus szerint élni. Nem azért böjtölök pénteken, mert félek, a kénköves pokolba jutnék, ha lecsúszna egy fél falat sonka, hanem mert a kereszthalálra emlékezvén gyakorolni szeretném az önmegtagadást.

Gyakorló katolikusként nem azért járok templomba, mert már az óvodában is egy bigott szentfazék volt a jelem, hanem mert jó vendégségbe menni az Úr Krisztushoz és kapni némi muníciót a következő hétre.

Függetlenül attól, hogy mit diktál a korszellem. De nagyon csodálkoznék, ha egy tanult teológus ezzel nem lenne tisztában.

Egyébként pedig aki „még mindig jár templomba”, az most vasárnap pont azt a történetet hallgathatta meg, amikor a sikeres, gazdag ifjúnak, aki az összes parancsot megtartja (azaz bámulatosan hithű), Jézus Krisztus azt válaszolja: derék gyerek vagy te, kedvellek; már csak annyival kell mindezt megtoldanod, hogy mondj le mindenről, amid csak van, min-den-ről, és úgy kövess. Pedig mennyivel progresszívebb lett volna, ha inkább azt mondja: „Fiam! Mindig kiráz a hideg, ha ennyire hithű zsidókba futok bele! Lazulj már le, az Ég áldjon meg! Az Úr napját például simán hanyagolhatod, nem az Ószövetségben járunk! De a »Ne ölj!« se játszik ám, ha sokadikként, »véletlenül« csúszna be egy gyerek!” Mégse így reagált a Megváltó, sajnos. Helyesebben: szerencsére.

Francesca Rivafinoli

Kiemelt képünk illusztráció.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!