korrupció
- (H)arctér
Bíróság elé kell állnia Nicolas Sarkozynek
A volt elnök telefonját a 2007-es győztes elnökválasztási kampányához Moammer el-Kadhafi néhai líbiai vezetőtől érkezett állítólagos támogatás ügyében indult nyomozás…
- (H)arctér
Ügyvéd: Amivel Babist gyanúsítják, nem bűncselekmény
Michael Bartonícek szerint az ügy, amelyben Babist mintegy 50 millió koronás visszaéléssel gyanúsítják, nem bűncselekmény. Az ügyvéd közölte, hogy a…
- (H)arctér
Autópálya-rendőröket vettek őrizetbe korrupció gyanújával
Az intézkedést követően az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata a rendőrség központi honlapján közleményt jelentetett meg. Ebben úgy fogalmaznak: „elhatárolódik…
- (H)arctér
Tömegek voltak Prága utcáin a bizalmi szavazás után
Az egyik tüntető a hírügynökség kérdésére elmondta: „Csalódott vagyok, hogy ezek maradnak hatalmon, ez nagyon elkeserítő. Elképesztő, hogy egy ilyen…
-
A kormányfő távozását követelték Prágában
A civil szervezetek által megszervezett tüntetés résztvevői gyakorlatilag megtöltötték a történelmi Óvárosi teret. A kormányfő ismételten közölte: nem kíván távozni…
-
Horvátország számít Magyarország támogatására
Split, Horvátország A miniszter újságírói kérdésre válaszolva kifejtette: Magyarország szomszédos és baráti ország, amellyel számos történelmi, kulturális és más jellegű…
- (H)arctér
Fegyverek áldozatai
A beszámoló a 2012 és 2017 közötti időszakot dolgozta fel. Egész Afrikát tekintve évente csaknem 140 ezer ember hal meg…