Korrupció gyanújába keveredett két bíró, aki a Szeviép-ügyben ítélkezett

Nagyon úgy tűnik, hogy Botkáék a zsebükben tartottak és ezzel befolyásoltak több bírót is, akik az őket érintő súlyos korrupciós ügyekben eljártak. Mindez súlyosan összeférhetetlen, felháborító és veszélyezteti az igazságszolgáltatás függetlenségét – jelentette ki a Fidesz-frakció szóvivője debreceni sajtótájékoztatóján.

Halász János hangsúlyozta, egyre több durva részlet derül ki a Szeviép-ügyben, Botka László polgármester és a szegedi önkormányzat korrupciós ügyében hozott felmentő ítélet hátteréről. Az ügyben eljáró szegedi bírákkal kapcsolatban felmerül a korrupció gyanúja, amire már az Országos Bírósági Hivatal is felfigyelt– tette hozzá.

A Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint nagyon úgy tűnik, hogy Botkáék a zsebükben tartottak és ezzel befolyásoltak több bírót is, akik az őket érintő súlyos korrupciós ügyekben eljártak. Mindez súlyosan összeférhetetlen, felháborító és veszélyezteti az igazságszolgáltatás függetlenségét – jegyezte meg.

Minden magyar embernek joga van a független igazságszolgáltatáshoz – mondta a frakciószóvivő, hozzátéve, erősen aláássa a közbizalmat az, ha kiderül, hogy egyes bírókat így lehet befolyásolni és ezzel meg lehet venni ítéleteket.

Halász János kifejtette: ebben az ügyben először a Botka és a szocialisták embereit másodfokon felmentő bírónő bukott le azzal, hogy a családi cége százmilliós megbízatásokat kap a szegedi önkormányzattól. Aztán kiderült, hogy egy másik, a Szeviép-ügyben eljáró bírónő is lekötelezettje Botkának: ő egy szegedi belvárosi sétálóutcában található 100 négyzetméteres polgári lakást kapott Botkáéktól potom összegért.   

MTI

Kiemelt képünk forrása: pixabay.com

Iratkozzon fel hírlevelünkre