Aknamentesítik Jézus megkeresztelésének helyét A Palesztin Hatóság abban bízik, hogy a munkálatok végeztével fellendül a turizmus.
Megtérése után családjára gyújtották a házat A muszlim nő férje megkeresztelkedése miatt kezdett szervezkedni a család ellen Ugandában.
A közel-keleti keresztényekért emelt szót Pompeo a Vatikánban A keresztény közösségek tagjait számos közel-keleti országban üldözik.
Sandri bíboros a Szentföldre látogatott Szent Ferenc békezarándoklata nyolcázadik évfordulóján A napokban hivatalos látogatást tesz Leonardo Sandri bíboros, a Keleti Egyházak Kongregációjának prefektusa a Szentföldön.
Amikor a terroristák az egyetemeken toboroznak Afganisztánban - hiába tud róla a kormány - még a tanárokat is képesek radikalizálni.
A kereszténységre építhetjük a jövőnket – Gájer László a Vasárnapnak A vasfüggöny utáni éra az egyház szemszögéből.
Ennyit erről: Pakisztán hamarabb mond igent a transzgenderre, mint a keresztényekre A keresztényeket még mindig erőteljesen üldözik az ázsiai országban.
Újabb templomok kaphatnak működési engedélyt Egyiptomban Az elmúlt három évben több mint ezeregyszáz templom működését hagyták jóvá a Nílus-menti országban.