ISIS
- Keresztényüldözés
Új bázist kereshet az Iszlám Állam
November 27-én tett nyilatkozatában arra figyelmeztetett Muhyiddin Yassin, Malajzia belügyminisztere, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet új bázis kialakításához láthat…
- Keresztényüldözés
Az ISIS Európába visszatoloncolt katonái „kiélesített kézigránátok”
Horváth József úgy fogalmazott, ezek az emberek azok után, amin átmentek, szinte „kiélesített kézigránátként” viselkednek. – A migráció pedig ezenfelül…
- (H)arctér
Gyarmati István: Folyamatosan magas szinten kell tartani a terrorkészültséget
Gyarmati István elmondta, hogy Ukrajnában és sok más helyen is arra kell számítani, hogy a helyi és nemzetközi terroristák együttműködnek…
- Keresztényüldözés
A 21 Líbiában kivégzett mártírra emlékeznek a kopt keresztények
Katedrális épült annak a 21 mártírnak a tiszteletére, akiket az ISIS terroristái 2015-ben fejeztek le Líbiában. Az esetről egy ötperces…
- Keresztényüldözés
Amikor a terroristák az egyetemeken toboroznak
A 22 éves Basira Akhtart kétszer is összeverték idén a Kabuli Egyetemen, amiért fejéről lecsúszott a kendő. Az elkövetők szerint Akhtar egy…
- Keresztényüldözés
Burkina Faso püspöke: az ISIS nem halt meg, a dzsihadizmus áthelyeződött Afrikába
„Az én egyházmegyén a legnagyobb az országban és éppen ez van kitéve a legtöbb támadásnak. Legutóbb augusztus 4-én Kantchariban felégették…
- Keresztényüldözés
Így emlékszik vissza megpróbáltatásaira az elrabolt pap
Kalifátust akart létrehozni az az iszlamista csoport, amely 2017 májusában elfoglalta a fülöp-szigeteki Marawi városát. A területszerzés harcaiban állampolgárokat hurcoltak…
- (H)arctér
- Vélemény
Földi László: Európát veszélyezteti a legyőzött ISIS
A hadászatban is van arra példa, hogy a döntésre feljogosítottak rosszul határozzák meg a stratégiát, és a nemesnek tűnő küzdelem…
- Keresztényüldözés
Európát veszélyezteti a legyőzött ISIS
A hadászatban is van arra példa, hogy a döntésre feljogosítottak rosszul határozzák meg a stratégiát, és a nemesnek tűnő küzdelem…