DK
- Vélemény
A lenácizott családvédelem a józan ész parancsa
A nyugat-európai liberális sajtó a családvédelmi akcióterv életbe lépésekor azonnal elkezdte azt lenácizni, vészjósló gesztusok kíséretében. Természetesen a következetesen gyártott…
- (H)arctér
DK: az EP alelnökének jelöli Dobrev Klárát a baloldali frakció
A közleményben azt írták, hogy magyar baloldali politikus még soha nem töltött be ilyen magas közjogi tisztséget az Európai Parlamentben.…
- Vélemény
Olgiról lerántották a rucit
A műsorban figyelmet szenteltek annak a „bakinak”, amelyet Tóth Bertalan követett el, amikor szinte szóról-szóra elmondta két évvel korábbi beszédét.…
- (H)arctér
Az MSZP szövetségre lépett a DK-val, legalábbis Szanyi Tibor ezt állítja
A politikus korábbi levelében is erős kritikát fogalmazott meg, amikor is az MSZP-t élőhalottnak és korrupt bandának nevezte. Mint írta:…
- Vélemény
Újabb ellenzéki cicaharc
Az Index interjút készített Karácsony Gergellyel, amelyben arról igyekeztek információt szerezni, hogy miként érintette az az eljárás, ahogyan ejtette a…
- (H)arctér
Soros lélegeztetőgépe a balliberális oldalt tartja életben
Fricz Tamás idézi Németh Gábor, az MSZP volt kommunikációs emberének a tényeket feltáró, beismerő szavait: „Tavaly áprilisban beszélgettem egy elnökségi…
- Vélemény Plusz
A hazai baloldal sorsa egy brüsszeli irodában dőlhet el
– Mit jelez a DK térnyerése, az EP-választásokon nyert négy mandátum? – Az aktív szavazó nem vész el, csak átalakul. Ezt…
- Vélemény
Összevesztek a fővárosi koncon az ellenzékiek
Ha Gyurcsány Ferenc kijelenti, „ott vannak Karácsony mögött”, akkor sejteni lehet, hogy újabb jelöltje van a DK-nak – mutatott rá…
- (H)arctér
Az egyházi iskolákat támadja a DK
Negyedére csökkentené a DK az egyházi iskolákba járó gyerekek fejkvótáját – derült ki a párt országgyűlési képviselőjének minapi felszólalásából. Arató…
- (H)arctér
A DK beszántaná az egyházi iskolákat
Arató Gergely „Miért ér a kormánynak négyszer többet egy egyházi iskolába járó diák, mint egy állami iskolában tanuló társa?” címmel…