dicsőítés
- Pengető
Isten a zene által mentett meg – az Adorate Zenekar a Vasárnapnak
– Mi indított benneteket arra, hogy dicsőítő szolgálatban vegyetek részt templomon belül és azon kívül? Tamás Mónika: 2005-ben alakultunk a…
- Pengető
Meg kell tanulnunk dicsőíteni Istent a szenvedésben is
„Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” – olvashatjuk a 22. zsoltár kezdősorában a fájdalmas felkiáltást, amelyet Jézus Krisztus kereszten elszenvedett…
- Pengető
László Viktor: A dicsőítő zene középpontjában egy szívnek kell lennie
Körülbelül húsz éve „injektáljuk” az egyházba ezt a fajta zenei megszólalást, amelytől sokak számára talán még vonzóbbá válhatott az eklézsia…
- Pengető
Csalánleves dicsőítésvezető módra
Mit volt mit tenni, szégyenben nem maradhattam. Felkutattam a receptet, amely azzal indít, hogy kellene egy fél kiló csalánlevél. Az…
- Pengető
Mindig a dicsőítők mennek elől
Az első Pengető Minikonferencia kerekasztal-beszélgetésének egyik előadója azt mondta, hogy a dicsőítő attitűdre szüksége van egy keresztény könnyűzenével foglalkozó előadónak.…
- Pengető
Nem tudsz templomba menni a vírus miatt? Kárpát-medencei online dicsőítés ÉLŐBEN itt!
Miközben egyre szigorúbb intézkedések bevezetésére van szükség a koronavírus-járvány megfékezése érdekében és egyre kevesebb ember érzi biztonságosnak, hogy személyesen vegyen…
- Pengető
Dicsőítsük Istent a szobánkban is!
Egyre gyakrabban találkozunk olyan keresztény könnyűzenei előadóművészekkel, akik egy-egy számukat vagy akár egy konkrét zenei albumot egy szobában vesznek fel.…
- Pengető
A dicsőítő imádság alapja a csendes imádás
Emberek milliói élik ma a dicsőítés lelkiségét. Ha azonban értelmezni akarjuk a dicsőítés lényegét, ilyeneket mondhatunk: kifejezi az elfogadásunkat, elismerésünket,…
- Pengető
Justin Rizzo: A dicsőítés mindennap odaadni a szeretetemet Istennek
1999-ben indult el az az álom, amely már az egész világon kiteljesedett. A dicsőítést 20 teljes munkaidős fiatal indította el…
- Pengető
Az európai társadalmi rendszerek szétesőben vannak – Berkecz Franciska a Vasárnapnak
Slachta Margit, a Szociális Testvérek Közösségének alapítója – aki az első női parlamenti képviselő volt az első világháború után –…