Találatok: abortusz
- (H)arctér
Kultúrmarxista szótár – avagy a diskurzusból való kirekesztés szakszavai (1.)
Woke Kezdjük is talán a „woke” szóval, amely eredeti jelentése szerint azt jelenti, „felébredt” vagy „éber”. Ezt a kifejezést a…
- Vélemény
Az üdvözítő földi jólét
E pillanatban éppen az a verzió tűnik valószínűnek, hogy egy kézfogás lesz a Hősök terén. Bár az egész hajcihő eddig…
- Vélemény
Tomka Ferenc: A genderelmélet Marx és Engels központi ideológiájára épül
– Mi a véleménye azokról a fennhangon észt osztó közszereplőkről, akik hittanárként vagy teológusként a Bibliát teljesen félremagyarázva állnak be…
- Vélemény
Vejkey: Szeretnünk kell a magzatot és az idős beteget is
A Hősök teréről indult el pénteken délután a Séta az életért menet. A Tabánig tartó életvédő meneten Vejkey Imre országgyűlési…
- (H)arctér
Séta az életért: Elindult az életvédő menet a budapesti Hősök teréről
15:55 – Tokodi László atya a Deák téren úgy fogalmazott: szerinte az életvédelem nem hit, hanem értelem kérdése. Vannak emberek,…
- (H)arctér
A legradikálisabb élet- és családellenes határozatot készül elfogadni az EP
Június 23-án fog az Európai Parlament szavazni arról a május 25-én benyújtott, úgynevezett Matić-jelentésről, amely minden korlátot eltörölne az abortuszt…
- Családháló
Földi-Kovács Andrea: Tegyünk együtt a magzatokért!
Földi-Kovács Andrea, a Hír TV és a Vasarnap.hu műsorvezetője a kisfilmben külön kitér a magyarországi abortuszhelyzetre is. Mint mondja, hazánkban…
- Vélemény
A kereszténység támadás alatt áll – interjú a bibliai idézet miatt megtámadott finn belügyminiszterrel
Biblikus álláspontja miatt bíróság elé állították Finnországban az ország korábbi belügyminiszterét, aki ellenzi, hogy a hagyományos családmodell mellett mást is…
- Vélemény
Isten oltáspárti
Az egyik évben lehetőségünk volt a csíksomlyói búcsú szentmiséjét követően a hármasoltárnál gitárokkal dicsérnünk a Jóistent. Nagyon nagy élmény volt…
- Spiritusz
„Aggodalmunk nem politikai, hanem pasztorális jellegű”
James Wall püspök reagált a Robert McElroy által a héten közzétett dokumentumra, melyben San Diego püspöke úgy vélekedett az abortuszpárti…