Kultúrmarxista szótár – avagy a diskurzusból való kirekesztés szakszavai (1.)

transzgender

A politikai változás a kultúra átformálásával kezdődik, és ezt a modern szélsőbaloldali erők is pontosan tudják. Napjainkban rengeteg olyan szó és kifejezés forog közszájon, amelynek talán még a jelentését sem ismerjük pontosan. Cikksorozatunkban ezeket a nyugati kulturmarxistáktól származó kifejezéseket igyekszünk górcső alá venni, megmagyarázva jelentésüket és kontextusukat. Ahhoz, hogy harcolni tudjunk az ellenséggel, meg kell ismernünk a nyelvüket is.

Woke

Kezdjük is talán a „woke” szóval, amely eredeti jelentése szerint azt jelenti, „felébredt” vagy „éber”. Ezt a kifejezést a kulturmaxisták saját magukra és az ideológiai síkon hozzájuk közelállókra alkalmazzák. Egyszerűen fogalmazva maga a „woke” a társadalmi tudatosság szlengje, arra értik, akinek fontos a társadalmi felelősségvállalás, az egyenlőség, a szolidaritás. Először a fekete amerikai közösségen belül kezdték el használni, és a rasszista és fehérellenes Black Lives Matter mozgalomhoz kötődött. A BLM aktivistái ezzel a szóval buzdítottak arra másokat, hogy„maradjanak éberek”. Ezt követően más, a BLM-mel ugyan szimpatizáló, de ahhoz közvetlenül nem köthető csoportok is elkezdték alkalmazni a kifejezést. Innentől kezdve már általánosságban jelenti a társadalmi kérdésekkel kapcsolatos tudatosságot. Mivel azonban a mainstream kisajátította, sokan elkezdték elutasítani a használatát.

Gaslight

A „gaslight” tükörfordításban „gázfényt” vagy „gázlámpát” jelent, de elsődleges jelentése értelmében egy, a bántalmazókra jellemző manipulációs módszer. Ha a pszichológiai jelentéséről beszélünk, akkor arról van szó, amikor a bántalmazó lassan aláássa az áldozat felfogását és képességeit, amíg az áldozat azon kapja magát, hogy megkérdőjelezi saját épelméjűségét. Használják arra például, mikor egy kapcsolat végét követően az egyik fél rámutat a másik által elkövetett esetleges hibákra, amitől az rosszul érzi magát. Ez a tevékenység a széplelkű balosok értelmezése szerint érzelmi bántalmazás.

Gaslight gázlámpa

Hagyományos értelemben vett gázlámpák (Forrás: Pixabay.com)

A kifejezést később a politikai értelemmel is felruházták. A kulturmarxista narratíva szerint politikai értelemben vett „gaslighting” akkor történik, amikor valaki hatalmi pozícióban egy általuk hazugságnak vélt dolgot állít, majd kitart amellett, hogy igaz, még akkor is, ha ez (szerintük) nem így van, létrehozva egy a balosok által alternatívnak vélt valóságot, amelyben neki van igaza. Ha a Tisztelt Olvasóban felmerült, hogy Donald Trumppal kapcsolatban előszeretettel használták a kifejezést, akkor jók a megérzései. Tulajdonképpen a „gaslight” kifejezés használata azt a célt szolgálja, hogy a balliberálisok hitelteleníteni tudják ellenfelüket, ezzel kizárva őt a diskurzusból. Hiszen onnantól kezdve az ellenfelük véleménye nem számít, mondhat, amit akar. Ez egy újabb szög a szólásszabadság koporsójában.

Mansplaining

A „mansplaining” az újhullámos feministák kedvelt kifejezése, mely hasonló célt szolgál, mint a korábban már tárgyalt „gaslighting”: a vitapartner vagy a politikai ellenfél kirekesztése a diskurzusból. Nehéz tükörfordítani a kifejezést (tulajdonképpen a „férfi” és a „magyarázni” szavak angol jelentésének összeolvasztásából született), és jelentését sem lehet összefoglalni egy szóban, ugyanis nincsen magyar megfelelője. A feministák arra a férfira értik a kifejezést, aki egy nőnek leereszkedően magyaráz meg valamit, vagy nyilvánít véleményt egy olyan témában, melyhez szerintük a tapasztalathiányból fakadóan nem sok köze van. Ilyen például az, amikor egy férfi az abortusszal kapcsolatban fejti ki álláspontját. Biztosan hallottuk már azt a balliberális véleményt ezzel kapcsolatban, hogy egy férfi hogy merészel ebbe beleszólni, amikor ő sosem fogja azt átélni, és különben is, a nő testéről van szó, ami felett kizárólag a nő dönthet.

feminista feministák

Átlagos feminista délután. Csak nehogy valaki mansplaininget merjen elkövetni velük szemben! (Forrás: Pixabay.com)

Ahhoz a vitákban gyakran alkalmazott érvelési hibához hasonlítható ez leginkább, amikor a vitapartnert azzal próbálják hitelteleníteni, hogy nem érintett a témában, ezért arról véleményt sem alkothat. Szintén hasonló célt szolgál az a mondat, hogy ha például valaki kritizál valakit, azt vágják a fejéhez, hogy „akkor csináld jobban!” A „mansplaining” lényege, hogy a feministák kirekeszthessék a férfiakat a nőket érintő témákról szóló diskurzusból, ellehetetlenítve ezzel, hogy a férfiak az abortusz, a gyermekáldás és az ezekhez hasonló témákban megszólalhassanak.

Cuckservative

Ez a kifejezés a „cuckold” és a „conservative” szavak összevonásából jött létre. Előbbi jelentése tükörfordításban nagyjából a „felszarvazott”, és a házasságtörő feleség férjére használják (a biológiában azokra a hím egyedre használják, aki akaratlanul szülői erőfeszítéseket fektet olyan kiskorú egyedekbe, akik genetikailag nem az ő utódai), utóbbi pedig konzervatívat jelent. Tehát a „cuckservative” egy pejoratív szóösszetétel, melyet elsősorban az amerikai jobboldali, konzervatív személyekre alkalmazzák degradáló jelzőként. Magyarországon Niedermüller Péter óta ezt talán a „rémisztő képződmény” kifejezéssel lehet a leginkább összehasonlítani. A szó célja itt is ugyanaz, mint az előző két példánál: a jobboldali politikai ellenfelek nevetségessé tétele, kifigurázása és diskurzusból való kizárása.

Játszóház

Akár egy safe spaceben is készülhetett volna ez a fénykép. Bár valószínűleg a fotón szereplő kislány kevésbé gyerekes, mint azok látogatói (Forrás: Pixabay.com)

Safe space

Talán hazánkban az előbbieknél szélesebb körben ismert kifejezés a „safe space”, avagy a „biztonságos hely”. Egy olyan – fizikai vagy képletes értelemben vett – helyet jelent, ahol az adott ott tartózkodó közösségnek nem kell semmilyen, esetlegesen bántó élménnyel szembesülnie. Ez egy mesterséges mikrovilág az érzékeny baloldali lelkeknek, ahol nem fognak ellenvéleménnyel találkozni, nem fogják őket megbántani semmivel – mert ugye szinte mindenen képesek megsértődni. Trump 2016-os győzelmét követően például az egyetemeken jöttek létre ilyen „safe space”-ek, ahol az ott tartózkodóknak nem kellett szembesülniük a valósággal, azaz a választási vereséggel. A The New York Times egy 2015-ös cikkében úgy írt le egy ilyen „biztonságos helyet”, ami leginkább egy gyermekeknek készült játszósarokra emlékeztet: kifestők, sütemények, párnák és aranyos kisállatos videók képzik a berendezés nagy részét. Mellettük pedig a kisírt szemű liberális hópihék, akik nem képesek szembenézni a valósággal.

Snowflake

Az első rész végét pedig zárjuk egy kakukktojással, a „snowflake”-kel, melynek fordítása „hópihe”. Ez kivételesen nem a szélsőbalosok által használt szlengkifejezés (bár esetenként ők is szokták alkalmazni). A jobboldali, konzervatív tábor azokat a baloldaliakat szokta hópihének nevezni, akik túlságosan egyedinek érzik magukat, hiperérzékenyek, és nem tudják elfogadni, ha az övéktől eltérő véleménnyel találkoznak. Ők azok, akik az amerikai egyetemeken „safe space”-eket hoztak létre, és sírógörcsöt kaptak, mikor megtudták, hogy Donald Trump megnyerte a 2016-os amerikai elnökválasztást.

Snowflake hópihe

Forrás: Pixabay.com

Ezzel az első rész végére értünk, de sorozatunk folytatódni fog. Legközelebb a Pride hónap alkalmából sorra vesszük a legnevetségesebb és legszürreálisabb nemi identitásokat és LMBTQ-kifejezéseket.

Annyit mindenesetre megígérhetünk, hogy a Vasarnap.hu senkinek sem fog safe space-t biztosítani.

Kiemelt képünk forrása: Pixabay.com

Iratkozzon fel hírlevelünkre!