Pengető
-
Malek Andrea új dala üzeni: lesz holnap új esély
„Kihalt utcák, sötét van ott, ahol nem rég ének szólt” – halljuk szomorú, mégis mindnyájunk által megtapasztalható képet a dal…
-
Mező Misi: A zene által ismerje meg Istent minél több ember
A keresztény könnyűzene helye az egyházban „Már fél évszázada jelen van ez a zenei megszólalás az egyházban Magyarországon” – felelte…
-
Andelic Jonathan Jota bejutott a Dal döntőjébe
Ferenczy György dicsérte a vokálos megoldást. A szájharmónika mestere szerint mindegyikük szólama külön értékkel bírt, amely felett a főénekes szabadon szárnyalhatott.…
-
Most is veled vagyunk, Jota!
A Szikra Projekt támogatásával a Dalban elinduló Jota dala megérte az elődöntőt, így lehetőségünk lesz hallani az „Áldom” című szám…
-
Csiszér László Istenben bízva számít a támogatásunkra
„Ezután leült szemben a kincstárral és figyelte, hogy dob a nép pénzt a perselybe. Sok gazdag sokat dobott be. De…
-
A dicsőítés és a szenvedéseink nem zárják ki egymást
Korábbi sebeink hegei mind-mind Isten kegyelmének jelei az életünkben. Legalábbis ezt állítja Matt Redman az It Is Well With My…
-
Varga László karnagy: Gitáron is lehet szakrális zenét játszani, és orgonán is profánt
„A zene minősége, értéke, profán vagy szakrális volta nem a hangszerelésen múlik. Tinódi is lantot pengetett, és énekei közül a…
-
Az egyház nagy és színes – zenei téren is
A liturgia Istennek a nyilvános tisztelete a nép által és a néppel bemutatva. A fő hangsúly azon van, hogy az…