Akad még hely az idei teltházas Ez az a napra! a Várkert Bazárban!

2021-ben Ez az a nap! a Várkert Bazárban

A több tízezres keresztény rendezvény idén még kicsit szűkebb körben kerül megrendezésre a Várkert Bazárban. A regisztrációhoz kötött helyek szinte azonnal elfogytak. Sokan talán szomorkodnak emiatt. Öröm azonban, hogy a szervezők találtak még lehetőséget arra, hogy egy másik, szomszédos helyszín megnyitásával, még néhányaknak módja legyen részt venni Magyarország legnagyobb létszámú keresztény könnyűzenei eseményén. László Viktor főszervező szerint a meghirdetett helyszín önmagában üzenetértékű.

Teltház ellenére újabb helyek

– Sajnos még mindig nem jöhetünk össze az Ez az a napra! a Puskás Arénában hetvenezren. Az idei kisebb helyszínre, a Várkert Bazárba meghirdetett alkalomra máris elkapkodták a jegyeket?

– Az eddig meghirdetett szabad helyek szinte azonnal beteltek az idei kisebb rendezvényünkre is. Nagyon hamar regisztráltak azok, akik részt akarnak venni a szabad és közösségi dicsőítésben. A tavalyra tervezett ünnepi, Puskás Arénába meghirdetett alkalmunk – a koronavírus-járvány miatti korlátozások következtében – még egy évet késik. A szívünk azonban addig is összeérhet, hogy közösen emeljük fel Jézus Krisztus nevét – idén a Várkert Bazár legendás zenei és kulturális szabadtéri helyszínén.

Ez az a nap! a Várkert Bazárban

– Mit tehet az, aki kicsit lassabb volt, és lemaradt a jelentkezésről?

– A nagy érdeklődésre tekintettel a meghirdetett és hamar teltházassá lett helyszínünk melletti neoreneszánsz udvart is megnyittatjuk, hogy minél többen jelen lehessünk Isten magasztalásában. Vagyis van még lehetőség a regisztrációra azoknak, akik eddig lemaradtak. Erre az új helyszínre, az engedélyezett létszámig, oltási igazolvány nélkül is be lehet majd lépni.

Dalok a szabadságért tegnap és ma

– Hogyan esett a választás erre a festőien szép szabadtéri helyszínre?

– A Várkert Bazár szabadtéri helyszíne volt a kommunizmus idejében az ifjúság iránymutató helyszíne, amely kicsit mindig többről szólt, mint egyszerűen kultúráról. Az itteni koncerteken a fiatalság kikapcsolódott, kulturáltan italozott, akiket nem egy alkalommal a rendőrlovak tapostak meg az oszlatások során. Az itt megvalósuló programok kicsit mindig kifejezték, hogy az istentelen, elnyomó rendszer mezsgyéjén a fiatalok feszegetik a kommunizmus fojtogató határait.

A Várkert Bazárban találkozhatunk a saját magyar történelmünk szabadságért és igazságért küzdelmet folytató múltjával. Most pedig Jézust fogják magasztalni az emberek és a fiatalok, aki az igazi és az egyedül lehetséges szabadság a keresztények és az egész világ számára.

Fiatalok buliznak a Várkert Bazárban 1963-ban, Most az Ez az a nap! rendezvényén Istent dicsőítik majd zenével 2021-ben

Fiatalok mulatnak, táncolnak a Várkert Bazár, Budai Ifjúsági Parkban 1963-ban . Fortepan/Szalay Zoltán

 

A keresztény könnyűzene hőskorszakának veteránjai ma is példák

 

– Kiket láthatunk majd a színpadon?

– A nagyszínpadon idén kizárólag magyar zenekarokkal találkozhatunk, akik vezetnek majd bennünket Isten dicsőítésében – hasonlóan a nagy érdeklődéssel kísért Reménység Estékhez. Fellépnek: Csiszér Laci, Caramel, Pintér Béla és a Karneol igényes zeneiségű keresztény csapata. Bizonyságtételeket hallhatunk a koncertek között, és egy szívvel, lélekkel imádkozhatunk, és szólíthatjuk meg Istent.

Gável András

 

 

 

 

Halld meg, magyar nemzet: egyedül Jézus tesz szabaddá – Csiszér László a Vasárnapnak

Caramel otthonra talált

Pintér Béla: Isten megtalálja a lelkünk hullámhosszát!

A bezártság eredménye a nagy nyitottság lett – László Viktor a Vasárnapnak

A kiemelt kép forrása: Vasarnap.hu

Iratkozzon fel hírlevelünkre