- Kultúra
Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepének jelentősége
Ezen a napon mutatták be Jézust szülei a jeruzsálemi templomban, ahogyan a hagyomány is megkövetelte. A szülők galamb és gerlice…
- (H)arctér
Oroszfóbia és románimádat Nyugaton
Az ugyancsak nem túl régóta egységes államszerkezetű Olaszországra a román államnév sokkal jobban illene, lévén az olaszok (vélhetően számos hajdani…
- (H)arctér
A holdújév egyelőre nagyobb kényelmetlenséget okoz Kínában, mint a koronavírus
Mint megtudtuk, a nagyobb kínai városok környékén az elnéptelenedett utcákat és a leállást a szolgáltatásokban nem annyira a terjedő betegség…
- (H)arctér
Greta Thunberg hivatalosan kérte nevének levédetését
Greta Thunberg, a közismert klímaaktivista bejelentette, kérvényezte saját nevének és az általa 2018-ban alapított Fridays For Future (Péntekek a jövőért)…
- Pengető
Az Eucharist Zenekar ráhangolt a NEK-re
Az eredeti ének szövegét a 34. Eucharisztikus Kongresszusra Bangha Béla köztiszteletben álló teológus, jezsuita, a katolikus sajtó ősatyja írta, és…
- Vélemény
Szoborharc a „bálványimádás” ellen
A katolikus ember tiszteli és szereti a természetet, az egész teremtést, ami a Teremtőről tanúskodik. A katolikus felfogást azonban mellőzték…
- (H)arctér
Húsz éve, hogy a Tiszát elérte a pusztító méreg
A félig román, félig ausztrál kézben lévő Aurul cég ma már elavultnak számító bányászati módszerei miatt vált a cián áldozatává…
- Kultúra
Méltó emlékezés Dr. Kucsera Ferenc vértanúságára a Párbeszéd Házában
A vatikáni Mirabile Dictu fesztivál fődíjas alkotását, Balogh Ernő Zoltán Tekintetek című filmjét láthatja a nagyérdemű a Párbeszéd Házában január…
- (H)arctér
Koronavírus: a szakértő szerint félelemkeltés zajlik
Mi is az a koronavírus? A koronavírus nem ismeretlen a tudomány számára, azt a hatvanas években felfedezett víruscsalád alfajaként diagnosztizáltak.…
- Szabadidő
A nagycsaládosok közbenjárója – Példaképünk: Kardosné Gyurkó Katalin
— Milyen értékeket, alapokat hoz gyermekkorából a családi vagy szűkebb közösségből? — Nagyon tisztelem és becsülöm a szüleimet, de mégiscsak…