Isten velünk, ki ellenünk? – Jézus szavait már sokan vették a szájukra alattomos szándékkal A Szentírás szavait a sátán is képes használni, kiforgatva azokat eredeti jelentésükből.
Nem lehet Istennek fél szívvel zenélni – Csanády Lőrinc a Pengetőnek A KAZETTA Katolikus Zenei Tábor idén is várja a résztvevőket, akik még tökéletesebben dicsérnék Istent a zenei szolgálat során.
Akik megvallanak engem az emberek előtt… – hitvalló előadók az A Dal 2022-ben Február 5-én két keresztény előadó is tanúságot tesz produkciójával Isten szeretetéről és valóságáról a Duna TV dalválogatójában.
Előadóként mindig vásárra viszem a bőröm – Andelic Jonathan Jota a Pengetőnek „Isten nulla-huszonnégyben itt van mellettem.”
Ha mindannyian Jézusra nézünk, egy irányba megyünk – Somogyi Tibor a Pengetőnek Ebben a két hétben a politikai vezetőinkért imádkozhatunk – akár dicsőítéssel.
A dicsőítés megörökíti a pillanatot A vertikális és a horizontális metszéspontjában az idő az időfelettivel találkozik.
Jusson el az üzenet minél több emberhez – Fóris Rita a Pengetőnek Az „Olyan szép” című, a teremtő Istent dicsőítő dalával indul Fóris Rita az idei A Dal tehetségkutató műsorában.
Michael W. Smith: Isten csatornája akartam lenni a zenével A Worship Forever a húsz évvel korábbi album tökéletes újragondolása, amelyet Nashville-ben, a könnyűzene Mekkájában vettek fel.