Konnektivitás, vagy blokkosodás? 2024-re ez a két, elsőre furcsa, egymással ellentétes fogalom és a belőlük szült kérdés vált a geopolitika egyik legfontosabb dilemmájává. A konnektivitás röviden együttműködést, összekapcsolódást jelent, míg a blokkosodás azt, amikor a világ alakulásában szerepet játszó legnagyobb tényezők maguk köré gyűjtik szövetségeseiket és nem beszélnek a másik féllel.
Sajnos napjainkban ez utóbbi idejét éljük. Az egy külön írást megérne, hogy miért alakult ez így, de most szorítkozzunk csak a tényekre. A világpolitika és a világgazdaság két főszereplője, az Egyesült Államok és Kína hosszú évek, lassan évtizedek óta verseng egymással. Eleinte a versengve együttműködés volt a jellemző, manapság azonban – ahogyan Kína egyre több területen kezdi beérni, sőt lehagyni az Egyesült Államokat – egyre inkább a rivalizálás kerül előtérbe.
Ennek megfelelően a két fél között egyre kevesebb a kapcsolat és egyre több szövetségest gyűjtenek maguk köré.
Hogy ki, hol áll ebből a szempontból, az egyre tisztább. Az Egyesült Államok mögé felzárkózik Nyugat-Európa, Japán, Dél-Korea, az arab világ egy része és még néhány másik ország. Kína mögött pedig ott találjuk Oroszországot, az arab országok egy másik csoportját, valamint egyre több dél-amerikai és afrikai országot, amelyeknek korábban már elegük lett a rájuk erőltetett amerikai álomból, ami hozzájuk mindent vitt, csak épp az álmok valóra válását nem. Hogy az erőviszonyok gazdasági és katonai szempontból hogyan alakulnak, az egyelőre még kérdéses. Ami viszont biztos, hogy
hirdetésa blokkosodásnak máris vannak vesztesei: azok az országok, amelyek a két blokk összeütközési pontjainál találják magukat.
Korábban a térképre kellett nézni, ha be akartuk azonosítani ezeket a konfliktusgócokat, ma ugyanakkor már elég csak a legfontosabb híroldalakat megnéznünk, hogy rájöjjünk: a Közel-Kelet, Tajvan és Ukrajna az, amely jelenleg abban a szerencsétlen helyzetben van, hogy a két blokk összeütközési pontja lehet, vagy már azzá is vált.
A legrosszabb helyzet ebből a szempontból most persze Ukrajnában van, ahol valójában ennek a blokkosodásnak az eddigi legnegatívabb kicsúcsosodását látjuk. Ugyanakkor, ha ez a tendencia folytatódik, az nemcsak az összeütközési pontokon lévő országoknak, hanem a tőlük kicsivel távolabb eső, de még mindig az egyes blokkok határán álló országoknak is rossz lehet. Ebből a szempontból van Magyarország kulcspozícióban.
Hazánk ugyanis az elmúlt években példaértékűen használta ki a helyzetéből adódó lehetőségeket.
A konnektivitást kihasználva vonzotta ugyanis Magyarországra a kormány a keleti és a nyugati befektetőket és mi sem szimbolizálja jobban ennek a politikának a sikerét, mint az a tény, hogy az amerikai és a kínai tőke jelenleg ugyanakkora értékben van jelen az országban. Ráadásul – mivel Magyarország blokkok közötti határvidék lévén érti mindkét felet – nemcsak gazdasági, hanem politikai és kulturális szempontból is tudja használni a konnektivitást. Hazánk tökéletes közvetítő lehet a különböző világok között. Ugyanakkor, ha a blokkosodás folytatódik, Magyarország elveszíti azt a helyzeti előnyét, ami az együttműködés korában megvolt.
Nem csoda tehát, hogy a magyar kormány békepárti. Ez nem orosz-, vagy nyugatpártiság kérdése, hanem egyszerű geopolitika. A földrajzi helyzetünkből adódóan pedig nincs más választásunk, mint a békepártiság.
És ez nemcsak az orosz-ukrán háborúra, hanem a blokkok közötti megbékélésre is igaz. Hazánk ugyanis akkor jár jól, ha itt találkoznak, itt folytatnak párbeszédet, itt kötnek közös üzletet a két blokk cégei, szakemberei, politikusai. Éppen ezért elemi érdekünk az, hogy az egyre ellenségesebb felek között ismét egyre több legyen a párbeszéd, az együttműködés, a gazdasági kapcsolat. Hosszú távon persze ez a béke garanciája is, hiszen amíg jobban megéri kereskedni, mint háborúzni, addig nincs baj. Éppen ezért lenne fontos az is, hogy ismét Donald Trump legyen az Egyesült Államok elnöke, aki Kínával és a hozzá kapcsolódó, vele szövetségben lévő országokkal is inkább kereskedni akar, mintsem háborúzni.
