Ismét kiéleződött a konfliktus Szerbia és Koszovó között, aminek ezúttal már magyar KFOR katonák is kárát látták. A helyzetet egy következetes Uniós politika tudná megoldani – ha lenne.

Alig múlt el a rendszámtáblák lecserélése miatti feszültség Koszovó és Szerbia között, máris itt az újabb ügy, amely konfliktust szült. Még novemberben döntöttek úgy szerb többségű városok polgármesterei, hogy lemondanak posztjukról a két ország közötti fagyos viszony miatt. Az előrehozott választásokat a szerbek nagyobbik része bojkottálta, így az általuk többségben lakott településeknek most albán vezetője lenne. Csakhogy mögülük hiányzik a demokratikus felhatalmazás, hiszen a részvételi arány csupán 3,47%-os volt. Ezek után pedig a szerbek nem akarták, hogy az új polgármesterek hivatalba lépjenek. A feszültség akkor robbant ki, amikor – az EU és az USA kritikái ellenére – az új albán vezetők mégis el akarták foglalni posztjukat. A szerbek tiltakozását a koszovói rendfenntartók képtelenek voltak megfékezni, ezért került sor az országban állomásozó KFOR erők bevetésére. A tüntetők azonban őket sem kímélték, a soraikban lévő több magyar katonának is sérüléseket okoztak.

Bár a helyzet jelen pillanatban nyugodt, jól látszik, hogy a feszültség pillanatok alatt kirobbanhat.

És egyelőre az sem világos, hogy mi lehetne az, ami megoldást jelenthetne. A koszovóiak nem adták fel a Nagy-Albániáról szövögetett terveiket, a szerbek számára pedig Koszovó elismerése jelent vörös vonalat, hiszen Jugoszlávia felbomlása óta már így is elképesztően sok területet vesztettek.

Most látszik tehát, hogy a délszláv háborút rendező békékkel az Egyesült Államok mennyi aknát hagyott a Balkánon.

Eleve kevés az olyan etnikailag és vallásilag sokszínű régiója a Földnek, mint ez a térség, csakhogy itt nem a békés együttélés, hanem a különböző csoportok közötti feszültség az, ami a meghatározó. A békével pedig annak idején nem sikerült megnyugtatóan rendezni a konfliktusokat. Mégis mi volt az, ami miatt ezek a népek egy ideig képesek voltak felülemelkedni a sérelmeiken és viszonylagos békében egymás mellett élni? Úgy vélem, hogy

hirdetés

az Európai Unióhoz való csatlakozás ígérete volt az, ami békét hozott a Balkánra.

Szlovénia és Horvátország példája megmutatta, hogy ez sikerülhet. Igaz, még a két Uniós balkáni ország között is vannak feszültségek a Pirani-öböl miatt, azonban ezek már „házon belül”, sokkal kulturáltabb keretek között rendezhetők. A többi ország pedig látta azt, hogy mit tud adni az Uniós csatlakozás, hogyan tud hozzájárulni a fejlődéshez, a gyarapodáshoz, a biztonsághoz és a stabilitáshoz. Ennek az ígérete volt az, ami miatt ezek a népek képesek voltak félretenni a konfliktusaikat.

Csakhogy közben a brüsszeli vezetés elszakadt a valóságtól és gyakorlatilag egy birodalmi központtá változott.

Ne legyenek kétségeink: ezen országok vezetői pontosan tisztában vannak azzal, hogy az Unió fővárosában ücsörgő eurokraták és Európai parlamenti képviselők hogyan leckéztetik hazánkat, vagy épp Lengyelországot. És köszönik szépen, nem kérnek belőle. Mint ahogyan a gazdasági fejlődés ígérete sem olyan csábító már egy válságról válságra és korrupciós botrányról korrupciós botrányra bukdácsoló Unióban. 

És hiába tesz meg mindent a bővítésért felelős magyar Uniós biztos, Várhelyi Olivér azért, hogy közelebb hozza ezeket az országokat, hosszú távú stratégia híján szépen-lassan mégiscsak az a helyzet, hogy elvész a csatlakozás reménye és vonzósága. Enélkül pedig az Unió nemcsak a keleti, hanem a délkeleti határainál is egy olyan veszélyes helyzetet alakíthat ki, amelynek eszkalálódására nem lesz hatása. Így itt is maradnak a tagállami megoldások. Nem véletlen, hogy Orbán Viktor miniszterelnök az elmúlt években minél több nyugat-balkáni ország vezetőjével igyekezett jó kapcsolatot kialakítani. És ezekre most óriási szükség lesz. Bízzunk benne, hogy ő és a hozzá hasonló, józanul gondolkodó politikusok meg tudják tartani a békét ebben a térségben, mert ez Magyarországnak is elemi érdeke.

A címlapkép látkép Koszovóról. Forrás: Pixabay.com