Fontos és kevésbé fontos életek

Vajon ugyanannyit ér-e minden emberi élet, s ha igen, miért van az, hogy mégsem úgy tűnik? Amiről hallunk, amiről tudunk, amit a média elénk hoz újra és újra, az részévé válik a gondolkodásunknak, amit elhallgatnak, arról nincs is véleményünk. Minden esemény, minden sors így válik relatívvá, és fontosságát a róla való beszéd nyilvánossága adja.

Izaura, a kitalált dél-amerikai rabszolgalány felszabadításáért a magyar tévénézők állítólag gyűjtést indítottak. A terrorizmus vádjával a román nacionalista állam által öt-öt év letöltendő börtönre ítélt székely fiatalokért sem a közvélemény, sem a diplomácia nem sokat tett. (Petárdákat találtak a lakásukon, de a fő bűnük az, hogy magyarok. Természetesen ha homoszexuálisok lennének, az EU már rég beszántotta volna Románia földjét.)

S ha már kisebbségekről esett szó. A függetlenségről népszavazást kezdeményező katalán politikusokat a spanyol állam börtönbe zárta, az Európai Parlament mégis arról rendez vitát, hogy joga van-e a magyar szülőknek dönteni a gyerekük szexuális neveléséről.

De a legértéktelenebb élet kétségkívül a születésük előtt álló embereké, mert azt nem hogy védenék, helyette kifejezett hajtóvadászat indul ellenük, hogy minél többüket, minél később is meg lehessen gyilkolni. Vajon miért nincsen olyan tévéműsor, ahol a világ szeme láttára nézhetnénk a névtelen XY (vagy XX) küzdelmét az őt feldaraboló orvosi eszközzel szemben? Igaz, sok izgulni való nem lenne, mert az ő esélye az életben maradásra sokkal csekélyebb, mint Eriksené.

A média nem csak az emberi élet értékével tud manipulálni. Évekkel ezelőtt az összes sajtóorgánum lehozta azt a szívfacsaró történetet, hogy a koppenhágai állatkertben a túl- és belszaporulat miatt lelőttek egy zsiráfot, és maradványait megetették a park oroszlánjaival. Hogy ekkor Afrika szavannáin hány gazellát és zebrát fogyasztottak el éppen az oroszlánok, arról nem esett szó. De az sem ért egy zsiráfnyi sajtóhadjáratot, amikor néhány napja csökkentették a Dózsa György úti ámokfutó, a két ember haláláért felelős M. Richárd büntetését. Egy zsiráf vs. két ember.

Divatos gondolkodók nem vállalnak gyereket, hogy ne nőjön a szén-dioxid kibocsátás. Ugyanakkor a semmilyen gazdasági hasznot nem hajtó, hobbiból tartott amerikai kutyák ökológiai lábnyoma meghaladja több európai ország teljes gépkocsiállományának szennyezését. Budapesten is több kutya él, mint tíz éven aluli gyermek, mégis ez utóbbiaktól félti a Föld légkörét a nemi identitásválságát exhibicionizmusra konvertáló stylist. („Igaz, hogy nem mi szüljük tele az országot magyarokkal, de ha globálisan nézzük a föld helyzetét, azoknak a melegeknek, akik nem szülnek újabb gyerekeket, jutalmat kéne adni.”)

A pilóta, aki ledobta az atombombát, és másodpercek alatt számára ismeretlen emberek százezreit ölte meg, sosem bánta meg a tettét. De vajon ha a kezébe nyomnak egy kést, felsorakoztatnak előtte tízezer férfit, nőt, kisgyereket, hogy szúrja le őket, hányadik döfés után őrülne meg? (Lehet, hogy már az elsőbe beletörne a bicskája.)

A Biblia egyik legzavarbaejtőbb példázata Jób története. A sikeres, boldog Jóbtól a sátán (isteni jóváhagyással) mindenét elveszi. Többek között hét fiát és három leányát is. Jóbnak nem inog meg a hite, bizonyos értelmezések szerint a könyv éppen erről a feltétlen, a nyomorban is kitartó Istenhitről, Jób erejéről, alázatáról, hitéről, reményéről és szeretetéről szól. Na de mi a helyzet a tíz gyerekkel? Az ő életük csak lábjegyzet egy példabeszédben? Attól, hogy nem írták meg a Bibliában, valószínűleg nekik is, mindannyiuknak megvan a maga sorsa. Akiét megismerjük, az jobban megérint minket. De minden élet egyedi, és minden élet egyformán fontos.

Ungváry Zsolt

A szerző további írásai itt olvashatók.

Kiemelt képünk forrása a Pixabay