Kaszab Zoltán: Mivel jár a közösségimédia-alapú kormányzás?
Magyar Péter a Tisza Párt győzelme után is azt a kommunikációt folytatta, amit a kampányban.
Több szempontból sajátos és tanulságos volt a magunk mögött hagyott kampány. Az egyik legnagyobb és legfontosabb újdonsága mindenképpen a közösségi médiába helyezett politikai kommunikáció volt, amelyet Magyar Péter járatott csúcsra, és amelyben a Fidesz is követni próbálta őt több-kevesebb sikerrel.
Az egy külön elemzés témája lehetne, hogy bele kellett-e mennie ebbe az utcába a most leköszönő kormánypártoknak, de az biztos, hogy a Tisza elnöke ideje jó részét töltötte a facebookos aktivitással.
Magyar Péter ugyanis nemcsak a legfontosabb üzeneteit közölte a közösségi médiában, hanem a többi politikai szereplő, sőt, akár újságíró és elemző posztjaihoz is odakommentelt, teljesen új, vitatott műfajt teremtve ezzel a politikában.
A Tisza Párt elnöke ráadásul azok után is folytatta ezt a fajta kommunikációt, hogy megnyerte a választást. Ennek leglátványosabb példája az volt, amikor a napokban Karácsony Gergely főpolgármesterrel különbözött össze a rendszerváltó bulik szervezése ügyében. Az egész vita nyilvánosan, mindenki szeme láttára, a Facebookon zajlott.
Hogy a Tiszánál hogyan alakult ez így, nem tudjuk, mára viszont bizonyosan egy stratégia részét jelenti a közösségimédia-alapú kommunikáció. Magyar Péter itt mutatta be a miniszterjelöltjeit, itt készített interjút némelyikükkel, de most már maguk a tárcavezetői posztok várományosai is ezen a felületen osztják meg terveiket, gondolataikat.
A Facebook tehát a Tisza Párt első számú kommunikációs csatornájává vált. Nem véletlen, hogy Magyar Péter a közmédiában tett látogatását leszámítva nem is adott interjút senkinek a választások óta.
Az majd a következő napokban derül ki, hogy kormányra kerülve is ezt a stratégiát követi-e, vagy változtat rajta, ami viszont biztos, hogy eddig, rövid távon ez bejött neki. Már csak azért is tűnik hatékonynak ez a módszer, mert a posztokra érkező reakciókból és abból, ahogyan ehhez újabb és újabb posztokban a különböző véleményformálók viszonyulnak, látszólag egész pontosan le lehet mérni, hogy a társadalom mit gondol a leendő kormányzat egy-egy döntéséről.
Csakhogy éppen ez az, ami ennek a legnagyobb veszélye is. Egyrészt azért, mert az ember könnyen belekerülhet egy véleménybuborékba, és rosszul mérheti fel a lépésére adott össztársadalmi reakciót. Az ugyanis, amivel szembesül a közösségi médiában, egy idő után lehet, hogy nem a teljes kép, hanem annak csak egy szelete.
Ami pedig még ennél is nagyobb veszély, hogy az ott megfogalmazott vélemények a kelleténél nagyobb befolyásoló erővel bírhatnak a döntéshozatalra.
Jól láttuk ezt a miniszterjelöltségtől visszalépő Melléthei-Barna Márton esetében is, aki sógorával, Magyar Péterrel közösen hozta meg azt a döntést, hogy mégsem vállalja az igazságügyi tárca vezetését. Hiába gondolták korábban, hogy ez jó ötlet, hiába védték a nepotizmus vádjától a döntésüket azzal, hogy várjuk meg, milyen érdemi munkát végez a jelölt, végül mégis a visszalépés mellett döntöttek – véleményem szerint nem függetlenül a negatív véleménycunamitól. Csakhogy ezzel Magyar Péter az önkorrekcióra való képesség mellett valahol gyengeséget és hajlíthatóságot is sugárzott. Már másodjára, hiszen Rubovszky Rita esetében is hasonló történt. Ez pedig azért veszélyes, mert lehet olyan vezetői döntés, amelynek a hátterét elsőre nem ismeri a közvélemény és amely elsőre akár népszerűtlennek is tűnhet, mégis célja van vele annak, aki meghozta.
Ha egy ilyen esetben az első kommentszekciós felháborodásra hivatkozva Magyar Péter máris megváltoztatja a döntéseit, felmerül a kérdés, hogy vajon ki irányítja ezt az országot. Magyar Péter vagy a kommentelői?
És persze, a 100 nap türelmet meg kell adni a kormánynak, a döntéseket, vagy például a beígért elszámoltatás menetét érdemes lesz ezen a szemüvegen keresztül is vizsgálni, és feltenni azt a kérdést, hogy Magyar Péter a saját maga által kijelölt úton halad, vagy a bejegyzése alatt véleményt nyilvánítók akaratának próbál megfelelni – ami nem is biztos, hogy minden esetben tükrözi a társadalmi elvárást.
Vezetőkép forrása: pixabay.com
