Novák Katalin lemondása, vagyis a köztársasági elnöki szék megüresedése után az ellenzék rögtön lecsapott a lehetőségre, hogy esetleg megkaparinthassa a pozíciót, és a közvetlen választást kezdte követelni.
Valóban, ahogy Kunhalmi Ágnes is hivatkozott rá, az MSZP már 1990 nyarán – akkor is ellenzékben – egy népszavazáson kiállt a nép által választott elnök mellett; akkor ez a referendum hamvába holt, és talán minden idők legalacsonyabb részvételével érvénytelen lett. Azóta a mindenkori kormányzatnak (vagyis parlamenti többségnek) nem volt érdeke változtatni a ’89-es négyigenes népszavazáson kinyilvánított, a választást az országgyűlésre ruházó döntésen.
Most viszont megint vért szagolt a baloldal; valamilyen furcsa logika alapján úgy vélik, hogy bár az összes voksoláson csúfosan elvéreznek, ám a polgárok ezúttal mégis az ő jelöltjüket röpítenék a Sándor-palotába. (Hasonló egy kicsit ahhoz, amikor forradalmat, utcai erőszakkal kivívott hatalomváltást vizionálnak, megfeledkezve arról, hogy ilyen esetben a másik oldal sem lenne tétlen, és hiába visznek ki olykor-olykor tízezreket, ez még mindig eltörpül például a Békemenet többszázezernyi szimpatizánsa mellett.)
De tegyük fel, hogy konszenzus születik a közvetlen elnökválasztásról. (Áthidaló megoldásként elképzelhető volna, hogy a Novák Katalin helyébe lépő új vezető csak három évig, az eredeti mandátum idejére töltené be a posztot, és akkortól dönthetne a nép; mivel a 2026-tól működő parlament összetételét nem ismerjük, ezzel a későbbi győztes látatlanban lemondana a jelölés jogáról.)
hirdetésA mostani, azonnali alkotmánymódosítás több sebből is vérzik. Abban mindenki egyetért, hogy egy közvetlenül választott elnök jogköre szükségszerűen szélesebb kellene, hogy legyen a mostaninál. Akár át is térhetnénk (volt erről már szó) egyfajta elnöki rendszerre, amiben az államfő politikai súlya sokkal nagyobb. Van ennek bőven közjogi előzménye Magyarországon, nem volna idegen a történelmi hagyományoktól, gondoljunk akár a két háború közötti berendezkedésre. A magyar lélek úgyis szereti nevesíteni a hatalom tényleges gyakorlóját, ami sokszor túlmutat a pozíción, amit betölt.
Képzeljük el, ha az ellenzék követelésére a mostani parlament mégis módosítja az alkotmányt (megteheti), és egy erős köztársasági elnökre szabva kiírja a választást. A baloldal rögtön összevész azon, hogy közös- vagy külön jelölteket indítson. A DK nem szívesen állna be más mögé, és Dobrev Klárát jelölné. Karácsony Gergely bizonyára felfedezné magában alkalmasságát erre a szerepkörre is, Márki-Zay Péter hivatkozhatna arra, hogy ő egyszer már megtestesítette az egységet. Nyilvánvalóan néhány önjelölt is elindulna Puzsér Róberttől VV Zsoltin át a színész Nagy Ervinig. Előállna Magyar György, hogy tartsanak előválasztást, ami aztán teljes kudarcba fulladna, Karácsony visszalépne, a DK bojkottálná, Kunhalmi Ágnes sírva könyörögne Marco Rossinak, hogy mint egyetlen vitathatatlanul népszerű ember fogadja el a felkérést, amit Rossi nagy valószínűséggel elhárítana. Így aztán a baloldal némi kölcsönös kiátkozás után 4-5 jelölttel szállna harcba. Mivel az új pozíció a tényleges főhatalmat jelentené, ezért a Fidesz Orbán Viktort, a Mi Hazánk Toroczkai Lászlót indítaná, és jó eséllyel ők ketten jutnának be a második fordulóba.
Ekkor a hazai és nemzetközi baloldal megrettenne, hogy a nemzeti radikálisok ölébe hullhat az ország, és minden fórumon, valamennyi influenszerüket bevetve felszólítanák a lakosságot, hogy megelőzendő a Mi Hazánk diadalát, szavazzanak Orbán Viktorra, aki így kényelmesen meg is nyerné a választást.
Komolyan, kell még valamit mondanom, Ágnes?
Címlapkép: Novák Katalin köztársasági elnök az Országgyűlés ülésén 2022. május 16-án. Fotó: Szennyes Krisztián/Vasarnap.hu
