Dudás-Kass Zsombor MOANI DJ-pályafutása – „Egyszerűen igyekszem jó ember lenni.”

A most mindössze 22 éves hawaii-i születésű magyar fiatal, Dudás-Kass Zsombor MOANI néven kezdte el DJ-pályafutását Magyarországon. Az ifjú tehetség már életének egészen korai szakaszában megismerkedett a szakmával. Mára már elmondhatja magáról, hogy a Corvinus, az ELTE, a Pázmány, valamint több más egyetem is igényt tart rá fellépőként különböző eseményeiken. Ezenkívül számos rendezvényen, esküvőn, céges programon vesz részt havonta zeneszolgáltatóként. Jelenleg a Paradise Project rezidens DJ-je.

Zsombor katolikus neveltetést kapott, ami megnyilvánult korai zenei képzettségében is.

Tízéves kora előtt szolfézsra járt és zongorázni tanult, majd jött a fordulat…

Mesélj kicsit a gyerekkorodról! Milyen élmények, impulzusok kötődnek hozzá, amelyek esetleg hatással voltak/vannak a karrierutadra? Vannak gyerekkori emlékeid a Hawaii-szigetekről?

Kiskorom óta érdeklődtem az elektronikai eszközök iránt. Szerettem zenét hallgatni, mellette pedig zenét tanultam. Tízéves voltam, amikor egy általános iskolai program lehetőséget adott arra, hogy megvágjam az osztályom egyik zenéjét, amire aztán táncoltunk. Ez volt az a pillanat, amikor elkezdett mélyebben érdekelni a zeneszerkesztés/írás. Ezzel egyidőben az első sulibulin is részt vettem, ahol Wendler Viktor – aki mai napig is jó barátom – megtanította, hogyan kell használni a keverőt. Később édesapám elvitt a Budapest Music Expo rendezvényre, ami óriási élmény volt számomra, és egy újabb löketet adott arra nézve, hogy tudatosan építsem a zenei karrieremet. Hawaiiról sajnos nincsenek emlékeim, túl fiatal voltam még.

A zongora és a szolfézs után nem volt nagy váltás számodra, hogy a DJ-pult mögé állj?

Őszintén szólva nem zárta ki egymást a kettő. A zongorázásban sosem voltam annyira kiemelkedő. Az elsődleges célom a pult mögé állással a szórakoztatás volt. Jó volt látni és átélni, ahogyan az emberek jól érzik magukat, élvezik a zenémet, amikor ezt csinálom. A szolfézsra visszatérve, én a mai napig előnynek érzem, hogy van egy alapvető zenei tudásom, ami például a zeneírásban is segít.

Mit gondolsz, mi jelentette a legnagyobb löketet, előrelépést a DJ-karriered beindításában?

Az első ilyen konkrét meghatározó eset az volt, amikor Nagy Orsolya tanárnő és férje felkért, legyek DJ a menyegzőjükön. Ez már eleve óriási megtiszteltetés volt, de aztán az alkalom után külön kiemeltek, megdicsértek. Ez a mozzanat nagyon sok önbizalmat adott nekem, amiért a mai napig hálás vagyok. A legjelentősebb karrierindító esemény az volt, amikor 14 évesen, az akkori angoltanárom fia, Barlay Kristóf felvett a rendezvényszervező cégébe. Ahogy mondani szokták, ami azóta történt, már történelem, hiszen minden, amit eddig elértem azt nagy részben neki köszönhetem.

Kik a legnagyobb példaképeid, akik kezdetektől fogva inspiráltak?

Őszintén szólva engem mindig mások szórakoztatása inspirált a legjobban, ezért is kezdtem el. Ha mindenképp mondanom kéne valakit, akkor Wendler Viktort mondanám, aki elindított ezen az úton, és tényleg rengeteget segített, ösztönzött. A külföldi sztárok közül Armin Van Buurent emelném ki, aki hatással volt rám.

Látszólag nagyon tudatos vagy. Ez mindig jellemző volt rád?

Régebben inkább. Mára kicsit szétszórt lettem, de vannak jobb periódusaim. Általában, ami érdekel, és célom van vele, abban igyekszem tudatos és elkötelezett lenni. Bár úgy veszem észre, ez a motiválatlanság egyre többeken szembetűnő a generációmban.

Az istenhit és az ebből adódó keresztény értékrend, milyen szerepet tölt be az életedben, illetve a DJ-pályafutásodban?

Egyszerűen igyekszem jó ember lenni. Nyilván rengeteg hibám van, de fontos számomra ez az értékrend, és próbálok aszerint élni a mindennapokban. A DJ-karrieremben annyi szerepe van, hogy nagyon sok rossz vagy elhamarkodott döntéstől szerintem megkímélt ez a gondolkodás. Továbbá, ha nem is nagy dolog, de a magam módján próbálok jót cselekedni, például rendszeresen vittem haza a bulik után másokat, hogy ne kelljen várniuk hajnalban, illetve ne keveredjenek rossz társaságba.

Szoktak vallási jellegű eseményekre is hívni? Mit gondolsz mennyire van jelen a magyarországi egyházi közegben, egyházi rendezvényeken a DJ-zés mint előadásforma? Mi a benyomásod a megítéléséről?

Hála Istennek a legtöbb munkám esküvőkhöz kapcsolódó felkérés, illetve bálok, ismerősök vagy ismerősök ismerőseinek rendezvénye. A meghívások is túlnyomó többségben valamilyen iskolai, tehát katolikus templomi közösségből érkeznek. A DJ-zés mint előadásforma szerintem még nem annyira elterjedt. Az élőzene inkább, viszont a Dj-zéssel szemben az kevésbé költséghatékony, emiatt sokan nem is engedhetik meg maguknak.

22 éves vagy, mondhatni, előtted a világ. Milyen terveid vannak a következő időszakra nézve?

Egyetem, munka, család és barátok. Most ezeket igyekszem elsősorban a fókuszba helyezni. Emellett természetesen a keverést is folytatom, de ebben a mainstream mellett most egy új underground vonalat is ki szeretnék próbálni. Új névvel, egy új közegben, új célcsoportnak, ahol saját zenékkel is tudnék érvényesülni, és megmutathatom egy új oldalamat.

Mit üzennél azoknak a keresztény fiataloknak, akikhez közel áll a DJ-zés világa, de nem tudják, hogyan kezdjenek bele, és milyen buktatói lehetnek?

Elsősorban nagyon sok türelmet kívánok, valamint azt, hogy legyen egy konkrét céljuk. Tudniuk kell, hogy mit szeretnének játszani, milyen műfajban szeretnének érvényesülni, és aztán amellett kell kitartaniuk. Onnantól kezdve alázattal, gyakorlással és a közösségi médiafelületek adta lehetőségekkel szerintem már egész hamar el lehet érni sikereket, ha valóban van hozzá érzékük és kitartásuk.

Czinke Máté

Címlapkép: Dudás-Kass Zsombor, MOANI

'Fel a tetejéhez' gomb