Évközi 11. vasárnapon Jézus a szolgálatról beszél. ,,Az aratni való sok, de a munkás kevés. Kérjétek az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába.” Mt. 9,27. Június, a papszentelések időszaka. Székesegyházainkat megtöltik az ünneplő sokaságok és adnak hálát a meghívásokért, a lezárt tanulmányokért és egy új élet kezdetéért. Mert a pap, diakónus élete már nem lesz többé olyan, mint korábban volt. A szenteléssel jogosítványt kapnak a fiatalok arra, hogy az apostolokhoz hasonlóan, Hatalmat adott nekik a tisztátalan lelkek felett, hogy kiűzzék azokat, és meggyógyítsanak minden betegséget és minden bajt. Mt. 10,1. Ezzel a nagy felelősséggel indulnak szolgálati helyeikre és igyekeznek jó pásztoraik lenni a rájuk bízottaknak. Számos nehéz élethelyzettel fognak találkozni a „terepen” melyre nem készít fel igazán a főiskola.
Gondolok egy komoly egészségügyi vészhelyzetben való helytállásra, amikor a halál pusztítását kell lelkileg, testileg kiállni és vígaszt vinni a számos szenvedőhöz, de nagyon komoly erőre, türelemre van szükség. A másik komoly szolgálati feladatunk az oktatás. A mai gyerekek már nem olyanok, mint korábban voltak. Emlékszem első tanári évemre, 2007-re, amikor Csömörön kezdtem meg nevelői pályafutásomat, mennyit panaszkodtunk a diákok viselkedésével kapcsolatban a tanáriban, értekeleteken. Ma pedig örülnénk, ha csak annyi gond lenne a fiatalokkal, mint 16 évvel ezelőtt. A kihívás nem csak az ismeretek átadásának problematikájával van kapcsolatban, hanem az érdektelenség, az értéknélküliség, a szülői támogatás hiánya is fokozza a nehézségeket az oktatás területén.
Nekünk, papoknak éppen a korábban említett negatív hozzáállással szemben kell képviselnünk a normalitást, azt, hogy van értelme a keresztény értékek megvallásának és megélésének, hogy tanulni igen is jó és fontos, hogy legyenek elképzeléseink szűkebb és tágabb környezetünk jövőjét illetően.
Az oktatás, betegellátás mellett a plébánia működtetése sem egy leányálom. Az adminisztrációs tenger, amiben jól evezni nem túl könnyű sok energiát, türelemt vesz el a pasztrorációtól. Adatszolgáltatás, számlák kezelése, könyvelés, anyakönyvezés, pályázatok megírása, lebonyolítása és elszámolása csak egy pár példa abból, ami elveszi az éjszakáimat. A felsoroltak mellett persze jó lenne minél több időt imádsággal, a hívek lelki gyarapításával tölteni. A szemináriumban megálmodott tömött templomok látványa, a lelkes és a programokra éhes hívő sereg, már csak kevés helyen adatik meg.
hirdetésA valóság ennél nyomasztóbb. Arra sem készítenek fel a papképzésben, hogyan fogadd a lelkesedésed elutasítását. Ha a bibliaórára nem jön el senki, ha a hétköznap estére meghirdetett ünnepi szentmisén 4-en vagytok, vagy nagyszombat estéjén 5 hívővel támadsz fel. A valóság ez, kár szépíteni. Zsugorodó Egyházunk fiatal titánjait köszöntjük ezekben a napokban! De várjuk őket, mert nem adjuk fel! A fiatalok lendületet és tüzet hoznak oda, ahol már csak a hamu alatt pislákol valami kis parázs.
Az Isten ebben a nyomasztó világban is hisz abban, hogy szükség van munkásokra, mert még mindig van aratni való. Még mindig vannak olyanok, akik megkereszteltetik a gyermeküket, még vannak páran, akik hittanórára íratják a gyermeküket, pedig minden kis barátja az etika órán ül és filmezik, még mindig vannak szentségi házasságra készülők, még mindig vannak a betegek szentségét kérő idősek, vannak lelkiismeretes gyónók és persze olyanok, akik nem akarnak Isten nélkül élni.
Az imádság és hit mellett ők adnak erőt papoknak, diakónusoknak a mindennapi munkához és szolgálathoz. Imádkozzunk papi és szerzetesi hivatásokért, és már a frontvonalon lévőkért se felejtsünk el köszönetet mondani és pár jó szóval kifejezni, hogy fontos a hivatásuk!
Címlapkép: Bese Gergő atya. Fotó: Szennyes Krisztián/Vasarnap.hu
