– Pályám során mindig fontos szerepet tulajdonítottam a nemzeti ünnepek méltó megünneplésének – mondja Benczéné Dizseri Márta, aki az Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium magyartanáraként évtizedek óta készít ünnepi műsorokat. – Kevés azonban az olyan nyersanyag, irodalmi mű, zenei alkotás, ami korszerű, a diákok nyelvén megírt, ugyanakkor a nemzeti érzület, a haza iránti szeretet és elkötelezettség is kifejezésre jut benne.

Ungváry Zsolt író-újságíró gyakorló pedagógusként az elmúlt években több ilyen 50-60 perces színdarabot is írt, kifejezetten a nemzeti ünnepekre, amiket a tanárnő állított színpadra.

– Az első közös munkánk egy március 15-i előadásra készült, A vérpad árnyékában címmel – mondja a szerző. – Az alapfikció szerint Haynau a kivégzés előtti éjszakán elbeszélget Kis Ernővel, megmutatja neki a jövőt (a Kiegyezést Ferenc Józseffel, Trianont, a világháborúkat, a levert 56-ot), amelyek szerinte azt bizonyítják, hogy felesleges meghalni a hazáért, mert újabb és újabb megpróbáltatások várnak a magyarságra. Az aradi hős azonban éppen azt a tanulságot vonja le, hogy az áldozatokra, a hitre, a kiállásra szükség van, mert ezekből táplálkoznak a későbbi nemzedékek, amelyek a tragédiák után is tovább éltetik a nemzetet. Miközben írtam, a nagyfiam mondta, hogy az iskolájukban, a Szent Imre Gimnáziumban az ő osztályuknak kell elkészíteni a március 15-i műsort, és nem tudják még, mi legyen. Odaadtam neki is, így a premier egyszerre két helyen történt.

Jelenet a Petőfi.hu című előadásból

– Ezek a művek nyelvezetükkel, humorukkal, közvetlen stílusukkal közel állnak a diákokhoz – folytatja Benczéné –,

közben, szinte észrevétlenül, nagyon komoly mondanivalót közvetítenek hitről, emberi kapcsolatokról, vívódásokról, megoldott és megoldatlan kérdéseinkről, örök érvényű eszmékről. Mai, modern köntösbe öltöztetett megosztásra méltó gondolatok.

hirdetés

– Mióta készít diákszínpadi előadásokat az ünnepekre?

– Isten ajándékának élem meg – mondja a tanárnő –, hogy már pályakezdő koromban átvehettem az érdi Vörösmarty Gimnázium diákszínjátszó csoportjának vezetését, s ezzel a klasszikus ünnepi műsorok szervezését is. Mondom ezt úgy, hogy a 80-as évek még igényelték április 4-nek a megünneplését (november 7-et hál’ Istennek már nem), ami nem kis fejtörést okozott nekem, hogy szembe tudjak nézni önmagammal egy-egy előadás után. Ezt úgy igyekeztem megoldani, hogy teljesen vállalható szépirodalmi műveket választottam, amik az örök értékekről szóltak, s nem a felszabadító szovjet csapatok dicsőségéről. Nem zavart senkit, mert olyan erős mondanivalójuk volt ezeknek a saját összeállításoknak, hogy szívesen elfeledkeztek róla, mit is „ünnepelünk” tulajdonképpen.

– Mennyire kapcsolódik ez a tanári munkához?

– Az iskolai ünnepségek szervezése éppen úgy feltételezi a pedagógiai alázatot, mint a tantermi oktatás vagy az egyéb iskolán kívüli programok lebonyolítása.

10-18 éves gyerekeknek, ifjaknak szeretnénk átadni valamit, amiből épülhetnek, tanulhatnak, a lelkük gazdagodhat, látókörük szélesedhet, kérdéseikre választ kaphatnak, s maguk is kérdéseket tehetnek fel. Mindezt egy művészeti alkotás színpadra vitt interpretálásával megtenni igazán nagy kiváltság egy tanár számára.

Egyben reménység, hogy tovább élhet a következő generációkban az az értékrend, aminek tisztaságáról, nagyszerűségéről, egyértelmű jóságáról már több ezer éve meg van győződve az emberiség jó része a keresztény tanítások alapján. A kezdetektől az volt az elvem azonban, hogy ha adni szeretnék, és ezzel örömet akarok szerezni, akkor azt úgy kell tennem, hogy élvezhető formába öntsem a tartalmat. A zene, a tánc, később a film mindig része volt a műsorainknak. Hogy ez minél hatékonyabbá válhasson, és az iskolai ünnepség ne csak kötelezően kipipált program legyen, elköteleződés szükséges arra nézve, hogy csakis a legjobb minőséget adjuk a gyerekeknek. Ez vonatkozik a műre vagy darabra, amit színre viszünk, a szereplők teljesítményére, a szép és helyes, tiszta beszédre, a megjelenésre, a környezetre, a viselkedésre, a technikai megoldásokra és természetesen a mondanivalóra!

Benczéné Dizseri Márta. Fotó: Ládi Tímea

– Most Petőfi.hu címmel kötetben is megjelentek a beszélgetés elején említett darabok. Hány színművet tartalmaz a kiadvány?

– Öt egyfelvonásos van benne – válaszolja Ungváry Zsolt. – Az Ez nem matek egy mai fiatal szemszögéből, a családja sorsán keresztül mutatja be a Kádár-rendszer szürke, hazug, belső feszültségekkel terhelt időszakát. A Corvin közi fiúk értelemszerűen 56-os tárgyú, a Láthatatlan jövő pedig 1914. június 28-án játszódik egy kolozsvári magyar család otthonában, ahol a polgári asztalnál, a vasárnapi ebédre készülődve házasságot, jövőt terveznek, mígnem valaki megérkezik a hírrel: lelőtték Ferenc Ferdinándot. A többit tudjuk… A címadó Petőfi.hu története szerint egy gimnazista házi feladatként a 48-as forradalom eseményeinek feldolgozását kapja, ő pedig ölében egy laptoppal keresgél az interneten. Talál is korabeli tudósításokat, verseket, életrajzokat stb. Mindaz, amire rákattint, megjelenik a színpadon vagy a háttérben a kivetítőn. A vérpad árnyékában-ról pedig már esett szó.

Jelenet az Apor-darabból

– Szinte minden emléknaphoz találunk darabot?

– Igen, a legtöbbhöz. A színművek alkalmasak március 15-re, február 25-re, június 4-re, október 6-ra vagy 23-ra egyaránt. Nem került a kötetbe, de egyházi iskoláknak érdekes lehet Apor Vilmosról, illetve az érdi boldog emlékezetű apácáról, Bogner Mária Margitról írott darabom is.

– Fontos – kapcsolódik be újra a tanárnő –, hogy olyan előadásokat vigyünk a nézők elé, ami érdekes, ami leköti őket. A lehetőleg minél több színházi hatáselem segítségével könnyebben bevonódnak a mondanivalóba. Mert végül is ez a cél. Eljuttatni azokat a gondolatokat, üzeneteket, amelyek aztán tovább élnek és működnek bennük.

Pálffy Eleonóra