A Fidesz elvesztésével tovább távolodik a demokráciától az Európai Néppárt

Két éve tartó huza-vona végére került pont azzal a döntéssel, amely szerint a Fidesz képviselői kilépnek az Európai Néppárt parlamenti frakciójából. A lépés várható volt, mostantól pedig sokkal tisztábbak lettek az erőviszonyok.

Az utolsó lökést az adta meg a magyar kormánypárt képviselőinek, hogy az Európai Néppárt (EPP) egy olyan módosítást fogadott el az alapszabályában, amely szerint mostantól nemcsak egy képviselőt zárhat ki a soraiból kétharmados szavazataránnyal, hanem egy teljes nemzeti delegáció tagságát megszüntetheti, vagy elveheti tagjaitól a nekik járó jogosítványokat. Nézzük meg ezt egy kicsit közelebbről! A lépés ugyanis jogilag – szakértők szerint legalábbis – rendben van.

Erkölcsi és morális szempontból ugyanakkor az Európai Néppárt lépése a Fideszre szavazó nagyjából kétmillió ember arcon köpése.

A demokratikus deficit ellen

A Fidesznek ugyanis a választói adtak felhatalmazást arra, hogy érdekeiket a képviselői az Európai Parlamentben megjelenítsék. A választói felhatalmazás következtében járnak a magyar képviselőknek azok a jogosítványok – például a plenáris ülésen való felszólalás lehetősége –, amelyektől a néppárt mostantól megfoszthatta volna őket. Nagyon is indokolt tehát az a kérdés, hogy

milyen jogon bírálja felül egy tíz- vagy akár százfős testület több millió magyar ember döntését? És ez az, amiben a Fidesz eddig sem engedett a demokratikus deficitet okozó törekvéseknek, és jó látni, hogy most sem tette meg.

Pedig Orbán Viktor és a Fidesz az utolsó pillanatig próbálkozott. Az utolsó pillanatig nem adta fel a reményt arra, hogy visszafordítsa a néppártot az eredeti irányvonalához, a keresztény-konzervatív Európa és az ezt az értékrendet valló több százmillió európai képviseletéhez. A magyar miniszterelnök az elmúlt hónapokban több kompromisszumos javaslatot is tett, és némelyik után úgy tűnt, egyes néppárti képviselők is érzik, mekkora a távolság korábbi és mostani önmaguk között. Hogy a néppárti döntésben végül mekkora szerepet játszott az ideológia, Manfred Weber személyes sértettsége és a hatalomtechnika, az a következő napokban, hetekben jó eséllyel kiderül.

Egy dolog ugyanakkor biztossá vált: a klasszikus értelemben vett európai kereszténydemokrata néppárt nincs többé.

A győztesek pártja

Ezt már régóta érezzük. Orbán Viktor a 2018-as kongresszuson úgy fogalmazott, hogy az EPP valaha a győztesek pártja volt, és itt az ideje újra azzá tenni. Ma azonban Brüsszelben a legnagyobb győztesüket, a Fideszt áldozták be a baloldallal való még szorosabb viszony reményében. A „győztesek pártjából”, amely korábban egyes ciklusokban az európai parlamenti helyek 37-40 százalékát is birtokolta, egy lett a sok közül, egy nagyjából 25 százalékos frakcióvá vált. És hogy visszakapják-e valaha a baloldaltól azt a sok gesztust, amelyet az elmúlt években tettek? Aligha.

Csupán azt sikerült elérni, hogy az adenaueri, De Gaulle-i gondolat és politika legfőbb letéteményeséből egy olyan politikai formációt kreáltak, amelyet belülről a marginális északi pártok, kívülről pedig a szocialisták, a liberálisok és a zöldek rángatnak.

Az Európai Néppárt tehát nem a jövő, hanem a múlt. És nem csak a Fidesz, hanem talán az egész európai politika számára. A magyar kormánypárt pedig mostantól sokkal szabadabban, kötöttségektől mentesen vívhatja a keresztény Európáért folytatott harcát. Remélhetőleg egyre több szövetségessel karöltve.