A papi pedofília áldozatának története újratöltve

Újra fellángolt annak a ma harmincöt éves férfinak a tényleg megrendítő esete, akit tizenháromévesen egy pap szexuálisan bántalmazott. Időről-időre mindig újdonságszámba megy a szomorú, végeláthatatlannak sejlő történet. A sebek lassan gyógyulnak. Mégis mintha a szórakozott kisgyerek mintájára megint felvakargatnák a varrosodó heget. Vajon tényleg ez segít ezen a tegnap srácon, ma férfin, hogy vigaszra és gyógyulásra leljen, vagy ez már másról (is) szól?

Nehéz lenne védeni azt a személyt, aki a rábízott gyerekekkel szexuálisan visszaél. Különösen igaz ez a kijelentés, ha egy papról van szó. A napokban újra, kvázi már mesterségesen felélesztett, mintegy húszéves megrázó sztori valamiért ma megint aktuálissá lett. Az évekkel ezelőtti történet sokban nem változott: bűn volt tegnap, és bűnnek számít ma is.

Valami azonban azért elgondolkodtató ebben az egészben. Vajon a szexuálisan bántalmazott srác miért nem a rendőrségen jelentette az esetet, és miért az egyháztól várta saját helyzetének javulását? Ugyanis az egyház nem büntetés-végrehajtásra rendezkedett be, hanem irgalomra és megbocsátásra, és az isteni örök igazság képviseletére, még akkor is, ha egyik papja a bűn útjára lépett. Ezzel együtt XVI. Benedek és Ferenc pápa is bocsánatot kért többszörösen, és határozott fellépésre szólított fel az ilyen esetekben, hogy az egyház felszentelt tagjai se palástolhassák el a bűnt. (2019 óta erre külön „pedofília-vizsgáló” szolgálat is létrejött minden egyházmegyében.)

Semmi takargatás: a Magyar Katolikus Egyház fellép a szexuális visszaélésekkel szemben

Sajnos általánossá vált, hogy a papok számtalan alaptalan híresztelést, gúnyolódást kénytelenek elviselni szolgálatuk közben, ezért nehéz lehet kiszűrni, hogy egy közkedvelt atya személye mögött ilyen kivételes esetben milyen alantas és ocsmány devianciák húzódtak meg.

Amint bebizonyosodott a szexuális bűntett, az egyház a saját hatáskörében megtette a szükséges lépéseket, és felfüggesztette a lelkészt, minden egyéb már a rendőrségre tartozó rész.

Most mégis mintha megint az egyházat vonnák felelősségre. Az idehaza ritkaságszámba menő eset ellenére is azt az általánosító kérdést halljuk: „miért pedofil az egyház?”, úgy ámblokk. Azok, akik ebből az esetből alibit faragnak, hogy miért nem hisznek Istenben, könnyen felhozhatják ezt a történetet: „kérem szépen, hát ezért”.

Vagyis amellett, hogy egyáltalán nem helyeseljük és védjük ezt a szörnyűséges és Isten szemében utálatos bűnt,

észre kell vennünk, hogy bizonyos egyházellenes körök mire és hogyan használják fel ezt a kirívó esetet és annak jóhiszemű áldozatát.

Egyrészt nagymértékben általánosítanak, másrészt mindezt úgy teszik, hogy elhitetik a közönségükkel, hogy a hívő ember – beleértve a papot és a hívőt – nem követhet el hibát. Ám ez csúsztatás. Jézus követői nem bűntelenek, azonban felismerték az elévülhetetlen igazságot, amelyhez igazítani akarják az életüket. A szexuális bántalmazás történetét most sápadozva hallgatók sok mindenhez szabják a tetteiket. Kérdés, hogy ehhez az örökhöz is igyekeznek-e igazodni.

„Irgalmasságot akarok, nem áldozatot. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket.” Ekképpen fogalmazott Jézus Krisztus a saját földi küldetéséről. Betegség és bűn pedig akad bőven. Bűn a papi pedofília és az is, amelyet nem egyházi személy követ el. Bűn a homoszexuális orgia, bármely párt képviselőjéről is legyen szó. Bűn, bűn, bűn, amely utálatos Isten szemében.

Helyes tehát, hogy az egyház – mint oly annyiszor – nemet mondjon rá: nemet a bűnre, igent a megtérő bűnösre, és nyújtson vigaszt a megsebzettnek.

 

Gável András

 

Ádám, aki a tiltott fáról torkoskodik

A jó pap holtig tanul, de a rossz is

Homoszexuális (anglikán) püspökök szolgálatban

 

A kiemelt kép illusztráció, forrása: Unsplash/Nikola Knezevic

Iratkozzon fel hírlevelünkre!